Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - MŰHELY - Cs. Varga István: A testvérmúzsák költőjének esszéi: Fodor András: Szó, zene, kép

S ahogy a víz tisztul a kövek élén, ahogy az ömlő vér sebbé kötődik: a kulcsolódó szólamok szövése, a vissza-visszahajló égi bánat új boltozattá emelte a csendet.

És éreztem, ahogy testemme lesz a menny, halandó kínunk üdvözítve végül miénk marad a teremtett világ.

Kélt újra jel... távolból. Nem a dob, inkább ahogy az ér falában üt a lét, ahogy a szertartás hívó pallosa koppan.

S mert bennem szólt már a zene, felálltam.

A zeneértő, képzőművészetet kedvelő költő színre, hangra érzékeny. Ezért nyílik ki előtte lírai módon a táj, az emberi környezet. Eszménye „a törvényerejű megoldás”, amelyet „felelősségvállaló értelem” irányít. Tárgyszerűen láttató, konkrétumokhoz erőteljesen kötődő költészetet művel. Szellemi gyűjtőszenvedély élteti, a szüntelen megismerés vágya telíti erővel. Tudja, hogy az ember intellektuális története nem más, mint az emlékezetért, a valós megismerésért folytatott küzdelem. Az értelmiségi ember élete szakadatlan szellemi harc a jelen információinak megszerzéséért, a múlt ismereteinek megőrzéséért.

Eredendően „muzsikás” költő Fodor András, de sosem él vissza a zeneiséggel. Dísztelen, érdes disszonanciákkal ellenpontoz. Versművészetének képi-zenei visszafogottsága tudatos célt szolgál: az eszmei-gondolati mondanivaló kiemelését, a vers egész egységének megformálását. Számára a belső dallam a fontos, nem az ékítmény, nem a külsődleges hatások. Tiszta versbeszédben a zeneiség és képiség szép arányában ragyogtatja fel a gondolatot. Az egyívű dallamvezetés, az üres rímjáték idegen tőle. Költészetének szépsége mélyről fakad, sokrétű nyelvi közeg szerves egységéből ered.

Joggal állapítja meg Czigány György, hogy Fodor verseiben nem feltűnő a zene, a költő ritkán kísérletezik verseiben zenei formákkal. Mégis nála a nagy zeneszerzőknek szentelt versek nemcsak egy-egy eszméből származnak, hanem a zenei élményből, a partitúrából is. Ihletforrása a zene megszólaló valósága, verseiben a zenei élmény is életre kel.

Akkor írt könyvet Sztravinszkijról, amikor a zeneszerzőt még formalistának, művészetét kissé sátáninak, bár virtuóznak értékelték. Bartókról akkor írt verset, amikor még érdem volt lebecsülni zenéjét. Fodor nagy leletei közé tartozik Bartók és Sztravinszkij és a köztük levő, rokonítható modernség rokon ismérveinek a feltárása. Nagy igazolása szellemi nyitottságának, amikor Sztravinszkijról versében kifejezett gondolatait később nem kisebb gondolkodó, mint Adorno fogalmi nyelven, esszében is kifejti, amikor Bartók is a maga helyére kerül a köztudatban és zenei életünkben is.

Emberközeli, friss, eleven képet rajzol kedves mestereiről, pályatársairól, eszmeiköltői fejlődésének meghatározó élményeiről. József Attilát és Illyés Gyulát, Fülep Lajost és Németh Lósz/ót, Vas Istvánt és Csoóri Sándort egyaránt képes megérteni és szeretni. Varga Hajdú István, Gerzson Pál, Szabó Béla művészete éppúgy megragadja mint Molnár Edit fotóinak élménye, Jancsó és Hernádi közös vállalkozása. Szellemi mecénatúrát végez, költők, képzőművészek, zenészek tehetségét segít kibontakoztatni, eredményeiket tudatosítani. Életműve versből, esszéből, műfordításból összeálló szerves egység, szemléleti teljesség jegyében gazdagodik.

80