Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - MŰHELY - Cs. Varga István: A testvérmúzsák költőjének esszéi: Fodor András: Szó, zene, kép

Megvalósította azt a nagy lehetőséget, amely „a háború után eszmélő, de kiváltképp vidékről városi kollégiumokba kerülő, a kultúra tágabb lehetőségeivel csak egyetemi éveiben ismerkedő nemzedéknek” osztályrészül jutott: a honfoglalást a zenében.

A képek iránti fogékonyságot, érzékenységet is a gyerekkorhoz, a szülőföldhöz köti: „a hazai táj igézetéhez”. A színterek: Kaposmérő, Pusztaberény, Lengyeltóti, Buzsák, Fonyód. Az első szerelem ábrája „a tó körüli hegyek kékségébe íródott”. A szülőföld „Ábrái a lélekbe rajzolódtak. Talán nekik köszönhető, hogy oly korán megszerettem a formák rendjét, a mérték és arány törvényeit. (...) A két fonyódi hegy őrálló sátra közt ott domborult, kéretlenül is szemembe szökött a Badacsony méltóságos, komor szimmetriája. Trapéz idomának két fölfelé futó szára fenséges csúccsá forrt össze valahol az időben . . .” Valóságos, de költői megismerésre ösztönözte a szülőföld változatosan tagolt világa: a táj szépségének a felismerésére és a maradandóság, a „geometriai törvény” fenségének tudatosítására.

A látvány nála a megismerés kiinduló foka, de a Kétarcú világ ban látszat és valóság ellentéte feszül: „Sosem látom egynek a világot./A dolgok tükre két arcot mutat.” Mégis a képi megjelenítés révén varázslattá eleveníti az emlékeket, az emlékképekből a valódi élményt bontja ki, a „zenére nyíló, mozduló életet” jeleníti meg több- dimenziós költeményeinek tárgyiasságával. A festészet képi erejét érzékelteti már 1952-es nagy verse, a Víz renéző is, amelyben E gr/ Józsefnek állít méltó emléket:

És szúr az éles-szürke szem, a csontos kéz biztatva markol:

— «Lehet, hogy elmegyek, de ti nem tértek le az én utómról!» —

Elment. A nyári tó színén gazdátlan ingának a fények.

De az éles szürke szem még vízre néz, még napba réved, előtte újra tündököl a teljes égbolt tisztasága, s kitárul földön és vízen az ember elveszett világa.”

Törvényszerű, hogy versben és emlékező esszében is szól Firenzéről, a San Miniato- templomról, szépségéről, arányairól, amelyben Fülep megelevenítő szavai kalauzolták. A templomot „a szóval, lélekkel megtestesített virtuális kép pontos tükré”- nek nevezi. A képek ismerete, emlékezetbe vésődő élményei a műfordítót is segítik. Valeri Petrov Brueghel című versét magyarra ültetve újra éli az egykori, kép kiváltotta élményt. A festőt az a cél vezette, hogy „a törvényt megragadja / és minden szabályzatát...”. A nézőt múlt idők múlhatatlan csodája ragadja meg: „s már lenyűgözve rabja vagy a képnek, / ódon csodáját egyre bámulod.” A záró részben feltör az életigenlés vágya, a művészet megtartó, lélektápláló erejének hatására: „Őrző művészet, engem is marassz hát / e világban még egynéhány napig!”

A zene, a kép, a költészetben a szókép képes kifejezni a legbonyolultabb emberi élményeket is, képes az embert a legszomorúbb pillanatokból is kiemelni. Erre ad példát a 60-as évek végének nehéz alkotói időszakában keletkezett vers, a Kélt újra jel. Zenei fogantatásé, de az érzékeny látás és hallás szép arányát, egységét példázza a létérzékelés, a megtisztító eszmélkedés folyamatának költői kifejezésével:

79