Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - MŰHELY - Cs. Varga István: A testvérmúzsák költőjének esszéi: Fodor András: Szó, zene, kép
erőteljesen kötődik. (Hangszeren sosem játszott, ma sem tud játszani.) A tiszta énekhang szépsége a közösségi élmények részeként tudatosodott benne. A Köszönet a zsoltárokért a lélekindítóan szép zsoltárokkal való találkozás öröméről szól, abból az időből, amikor a dal a közösségi kultúra szerves részeként a dolgos hétköznapokban is közösségteremtő missziót töltött be. A dalra fakadó fiatalok öröme szólal meg Künn a fákon . . . című versében is, amikor egy májusi napon a futballpálya körül úgy érezték, „szólítni kell a világ zsivaját”, s az öröm, „mintha torkunkig csorgatta volna édes ízét a nyár, / úgy fújtuk: — Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár ...” Ferrarában Janus Pannonius nyomát kutatva a „hétkarú Pó” mentén, egy éjféli séta véletlene egy önkéntes zenekar és saját örömükre éneklő fiatalok hangversenyével ajándékozza meg. A varázs elbűvöli. A fiatal jolandaiak úgy énekelnek, „mintha egy sereg rigó szólna a torkukból”, csodálatosan azonosulnak „a dal élő ritmusával”. Itt értette meg Fülep vonzódását az itáliai művészethez, építészethez, zenéhez és Janus titkát, amikor fél évezreddel ezelőtt nehéz szívvel tért vissza „északi hazájába”, mert „olyan földtől búcsúzott, ahol akkor is értettek hozzá, ma is tudják, hogyan kell élni.” Mindez csak indítéka volt, de biztosítéka nem lehetett annak a megismerő vágynak, birtokba venni képes igénynek, amely Fodor Andrást Bartókhoz, Sztravinszkijhoz, a modern magyar és európai zenéhez elvezette, amelyről meggyőzően vallanak a Szó, zene, kép esszéi és a zenei élményben fogant versek is. Önvallomása szerint 19 éves koráig a képzőművészet, aztán pedig mindmáig a zene volt rá a művészetek közül a legnagyobb hatással . . . A zenében otthont találó költő így írt a távoli jóbarátnak, a Bartók-kutató Colin Mason-nek: Mert a zenében zeng a természet s a lélek. A zenében a világ titka él. (...) a véges lét a végtelenbe ér. Az emberség ocsúdik a dallamok tűzében és megtisztulva ismer önmagára . .. Megőrző emlékezetében Erdélyi József „Él és zenél fekete szűrben / szikrázó csillagok alatt”. Benne képben, szóban és zenében is halhatatlan Fülep Lajos, amint Bozzay Attila zenébe hívja a róla írt sorokat: „A hóhullásban szép az öregember ...” Az „örökre győztes” Bartók „félelmét is biztatásként” hagyta ránk, embersége ezért is példaadó: „Igazi nagy ember, eszményünkké emelt kivételes egyéniség az lehet csupán, aki iránt a tiszteletből nem nőhetünk ki soha, mert értéke a múló időben változatlan, megföllebbezhetetlen.” A szemléleti tágasság szellemi gazdagságot eredményez. A művészeti ágak teremtő kölcsönösségének gondolatát képviseli Fodor lírája, esszéírása, műfordítói munkássága, az irodalmi közéletben vállalt tevékenysége. A Sursum corda, a Föl, föl a szívvel katartikus élményét legerőteljesebben a zenében éli meg: Épp úgy, ahogy a csend, a súly Árnyéktárnáiból kisüt, Fölfénylik a zene, Kínvallató gyönyörrel Ragyog a tetten ért Világteremtés bűvölete. 78
