Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - MŰHELY - Cs. Varga István: A testvérmúzsák költőjének esszéi: Fodor András: Szó, zene, kép

könyve. Életvezető és írói elvei vallomásosan, fogalmi nyelven rajzolódnak ki belőle. Megtalálhatók benne mestereinek útmutatásai, az élménnyé vált művek olvasmányemlékei, a nemzedéktársakhoz való kötődések, ifjabb költőtársak, képzőművészek, zeneszerzők munkáinak az értelmezései és értékelései egy hatalmas mecénatúra eredményeként. A pontos hely- és helyzetértelmezés nem definitiv tézisszerűséggel, hanem vallomásos írói esszében történik.

Életelve a „halálig nyitva maradni”, amint Domokos Mátyásnak adott nyilatkozatában megfogalmazta. Célja: irodalmunk megóvása „a krónikus emlékezetkihagyástól”, jóvátenni a kritika valós mulasztásait, megkísérelni helyreállítani „az irodalmi köztudat természetes vérkeringését” és „ritkítani a folyamatosság folyamatos zökkenőit”. Kevés költő mondhatja el, hogy az ő költői csillagos egének sarkcsillaga ennyire változatlan. A testvérmúzsák költője esszét írt A Múzsák testvériségéről. (Ezt a szép és rendkívül jellemző írást nagyon hiányoljuk a válogatott esszékötetből!)

Az esszéíró Fodor nem tagadja meg a költőt. Segít értelmezni az irodalom és a művészet irányzatait, törekvéseit. Pontos, szabatos nyelven, esszéstílusban közli a tartalmi lényeget. Az avatott ember szavát mondja ki értékelőén, a pontos fogalmazás eleganciájával. Érzi az arányokat, őrzi a mértéket, miközben értékeket tudatosít, meggyőződéseit rögzíti. A teljesség vágya, belső hajlamainak kiélése vezeti a művészetek terrénumait folyton átlépő, „határsértő” tevékenységben.

Korunkban kivételes meggyőző erővel és eredményességgel bizonyította a „múzsái művészet” iránti szerelmét. Már a görögök egy szóval, a ,,musziké”-vel foglalták egybe a zenét és a költészetet és megkülönböztették a primér létszükségleteket kielégítő technétői. A kilenc pártfogó istennő közül legalább hat fogadta kegyeibe a „múzsái művészetek” kései magyar örökösét. Igaz, jelenkorunk szerteágazó művészeti ágazatai közül már többnek nem is jut mitológiai múzsa . . .

Szülői örökség Fodornál a jó hallás, a vers- és az énekszeretet. Mindössze 3—4 éves, amikor megfogja a költészet igézete. A polgáriba járó nővérétől hallja a csatába készülő Rozgonyiné történetét, a megjelenítő képsorokat, amint a hősnő páncélba öltözik:

Csalogatja csemegével Muci paripáját;

Lebke szellő lebegteti Tengerzöld ruháját. . .

Az esszéíró így elemzi a korai élmény jelentőségét: „Akkor bizonyára csak zenére szomjas fülemet töltötte be a ritmus nagyszerű — a lovaglás ütemét is éreztető — hintázása, de azóta már egész képzeletemet fogva tartja a leírás lüktető elevensége: szín, látvány és hangzás egymást erősítő pompája.” A genezis megnevezése után a fogalmi kifejtés következik: „Arany olyasmire képes (. . .) miközben teljes valóságos voltában letapogatja, érzékeli a dolgokat, egyúttal a plasztikus varázslat új művészi terébe lob- bantja át őket.” A „szavak jelen idejű hitelét” pregnánsan bizonyító és a tárgyiasabb, rejtettebb hang példáit is bőségben találja meg Arany lírájában. Példáiban összeolvad a zeneiség, a hangzás és a láttató képiség a költői szó varázsában.

Fiatalkori emlékei közt van bátyjának citerálása. Egész lényével átérzi a csúfondáros nóta szilajröptű dallamát, a Sági bíró lányát játszó idősebb fivér lúdtolla „a dallamok hullámain imbolygó kis vitorla”. A citera kidalolja a sorsát, „győzve kínjain”, feledve „a robotos hétköznapok léleknyomó igáját..Fíasonló történik itt a citeraszó erejével, mint amit Pindarosz a 12. püthiai ódában leír a fuvola sorsot, fájdalmat könnyítő hatásáról, a zene katartikus élményéről .. . Fodor útja a zenéhez az énekhang révén is

77