Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - MŰHELY - Székelyhidi Ágoston: Közérdekben: vázlat Kunszabó Ferencről
összefonódva a felszabadulni vágyó népek küzdelme, sőt a független nemzetek magukat továbbépítő törekvése is.” És itt, a sajátosság és haladás kiemelésével, a jelenbe fordult, a jelenben való eligazodás eszközéül kínálkozott a távolt pásztázó tekintet. „Nincs meg minden adaptáció a legújabb kor fejleményeihez, az élő szocializmus gyakorlatához, s ami engem kivált érdekel: nincs ’lefordítva’ kellőképp magyarra.” * * * Legteljesebben a fenti ponton forrtak egybe a közírói szándékok, a tapasztalatból sarjadó kérdések, válaszok, fölismerések, meg a körülmények. Kunszabó, hogy Széchenyi szavait kölcsönözzük, mai „nemzeti létünk biztosítása, nemesb kifejtése” döntő föltételéül az adaptálást állította, a sajátosság érvényesítését, kölcsönösségben az általános viszonyokkal. Igazában ebben ragadta meg a közérdeket. Erre akarta fogékonyabbá tenni, érvekkel fölvértezni, tartós megegyezésre bírni a közgondolkozást. Ennek szolgálatára szegődtette eszközeit. Egész szerepét. „Meg akartam érteni az új helyzetet, és az elemző magatartást választottam. Szerintem ez építő atittüd. Meghökkentett azonban első írásaim fogadtatása. Csak és majdnem csak a kritikát vették észre bennük. Konfidens kacsintással régi kuruc-társaim, s zord tekintettel a szellemi élet működtetői... Bár a kritika a szociográfia nélkülözhetetlen része, írásaimban mégsem ez a lényeg, hanem az elemzés.” Célja és tevékenysége pedig valóságos szükséglettel találkozott. Hadd igazolják ezt a hazai társadalomtudomány egyik iránymutató alakjának megállapításai. Kulcsár Kálmán épp napjainkban rendszerezte a külső minta és belső sajátosság viszonyával foglalkozó nézeteket (A magyar szociológia történelemszemlélete — Valóság 1984. 5.). „A külső minta és követése, az ellene való védekezés összefüggései, a saját modell kimunkálása, illetőleg a társadalom belső tényezőire való építés problémája folyamatosan benne élt és él a magyar történelemben ... A kelet-közép-európai régió... társadalmi változásai jelentős mértékben nem szervesen következtek magának a társadalomnak a fejlődéséből, hanem egészében vagy részben külső tényezők hatására következtek be. Hozzátehető ..., hogy a külső hatás belső következményei nem egyszer további késedelemmel, ebből adódóan torzultan és már eleve nem a korabeli nyugat-európai szintnek megfelelően vagy jelentősen más tartalommal bontakoztak ki... Igazában és mélységében nem tanulmányozta azonban senki e régió ’mintakövető magatartásának’ összefüggéseit.” Holott a tisztázás nélkülözhetetlen a jelen és a jövő számára. „A külső minta mechanikus átvétele, a hazai adottságoknak meg nem felelő érvényesítése is jelentősen nehezítette a politikailag egyébként sem könnyű viszonyokat, és ezzel részben feleslegesen élezte a modernizáció folyamatában amúgy is elkerülhetetlen konfliktusokat, részben pedig egyébként elkerülhető konfliktusok forrásává vált. Ezen túl azonban — ma már sok tekintetben irreverzibilis — elemeket épített be a gazdaságba, társadalomba, politikai rendszerbe, amelyek annak idején sem voltak problémamentesek, ma pedig kimondottan nehezítik a modernizáció további menetét.” Végkövetkeztetése, hogy az életképes fejlődés egyetlen esélye az, ha minél gyorsabban elérjük „a változások belső tényezőinek folyamatos működését, azaz a modernizáció önmozgását biztosító feltételek kialakulását”. Mire érhet ebben a közíró, a közírás? Legyen ismét Kulcsár Kálmán a kalauzunk. Teljességre törő forráskutatás nyomán szűrte le, hogy „a modernizáció önmozgását biztosító feltételekkel”, „igazában és mélységében” társadalomtudományunk eddig nem foglalkozott. Újabban azonban sűrűsödtek a hiteles és meggyőző fölismerések, elméleti és gyakorlati helyzetelemzések. Tekintélyes, sőt immár klasszikussá nőtt szépírókhoz és közírókhoz fűződtek ezek 74
