Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Sarusi Mihály: Ők sírtak, mi sírtunk
A férjem apja már azért nem volt volksbundista, mert tizenöt hold földje volt! Aki már meg tudott élni a sajátján, úgy is, hogy még részes munkát vállalt, nem ment. Csak akinek tényleg semmije se volt, pár hold, a legtöbbje. Meg néhány nagypofájú gazda! Kapott is szegény apám. Először önként mentek, aztán kidobolták: ennek és ennek el kell menni! Töltésen is összehívták őket a gazdakörbe, és besorozták őket német katonának. így. Tehetnek ők arról, hogy német volt a anyanyelvűk? Azt ígérték nekik, hogy ha vitézként jönnek haza, fölosztják nekik az érseki uradalmat. 43-ban már vitték őket, vitték a legényeket. A magyar hadseregbe is besorozták őket, sokan maguk kérték, hogy ne a SS-be kerüljenek. Főleg 44-be. Sokan inkább elbújtak, apám is mindig bújkált, hogy: Jön a fekete autó! A német katonaság, az SS meg a Wermacht. A férjem magyar katona volt,'tényleges katonának ment el 43-ban, októberben vonult be. Akkor mi miért vagyunk bűnösök? 44 szeptemberében halt meg Erdélyben, Kolozsvár mellett, Egerhegyen. Úgy éreztem én: miért? Mért vagyok én háborús bűnös? És ha nekem majd összedült a házam, nem voltam háborús bűnös! Ház kellett nekik. Édesapámat elfogta az SS, majdnem agyonütötték. Ők azt hitték, hogy meghalt . . . Erre mondom, hogy megmaradt a szálka. Hogy éppen úgy kitelepítettek, mintha ő vitte volna a zászlót. Se az apám, se a férjem. Ha nagyon őszintén nézi az ember ... Lelkűk mélyén az öregek nem a náci politikával értettek egyet, hanem hogy a német több! Több, mint a magyar, vagy a másik . . . Mert ezt látták: ők jobban gyarapodnak. Csak olyan rendszer ne legyen még egyszer, hogy a svábokat kifosszák. Zöldhitel Ötvenkilenc éves vagyok, középparaszt családból származom. Apám negyven hold földön gazdálkodott. Hárman voltunk testvérek. Ház, tanya, egy pár ló, egy pár ökör, öt-hat szarvasmarha, szőlő, pince, erdő, szántó, szántó a föld kétharmada, legelő, kaszáló. Minden, ami itt adva volt. Ötven-hatvan holdas gazdák, a harminc-negyven holdas volt a legtöbb. Nálunk három nemzedék gazdálkodott. Jó élet volt. A két háború közt napszámba, illetve cselédnek adták a gazdák is a gyerekeiket a környékre. A módosabb gazda néha a menyasszonynak kiszemelt apjához adta a fiát! Dolgozni, tanulni. Aztán meg a fölvidékiek hozták ide a majoránnát, a mórmályvát, meg a többi gyógynövényt, a Kalocsán alkalmi munkát vállaló hajósaik meg a paprikatermesztést hozták haza magukkal. Sok gazda iskoláztatta a gyerekeit. Igyekezett ez a nép, mindig ilyen iparkodó volt. A 30-as években itt olyan volt az élet, hogy a hajósiak sok földet vettek a szomszédos falvakban, több száz holdat. Ez valamit jelentett. Bo- rota, Dusnok, Miske, a fene tudja, hova nem jártak. . . Kapartak össze, hogy jobban éljen a család. Ma is ilyenek, összefognak. Talán mert a semmiből kellett újrakezdeni? Évente harminc-negyven ház épül, lassan mind emeletes! Az első emeletes ház 68-ban épült, azóta nagyon elszaporodott. Általában házasságkötés után öt évre kész az új ház. A lakodalmas házban, a régi pártházat alakították át, négy-ötszázas násznép a divat. A lakodalom belekerül ötven-hatvanezerbe a szülőknek, de az ajándékkal együtt nem ritkán százötvenezret is összetáncol a menyecske! Az új pár ehhez a százötvenhez ötvenet megtakarít, kétszázat kölcsönkér, és a család felépíti két-három év alatt. 45
