Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Szepesi Attila: Tizennégy bagatell: vers
alusznak kőbe-fagyva bolondok és királyok — arcokra-forrott kéreg hány őrült emberöltő — 2000 esztendőn át országot a Vízöntő — EGY DAGERROTIPIÁRA üszkösödő képmás foglalva tört fakeretbe néz rám sorstalanul soproni Stampf-ükapám mint iszapágyon elmerülő arc alkonyidőn vagy éji szobában néz a tükörből távoli szempár HONNAN HOVÁ te don-quijote-hernyó honnan hová igyekszel szőlőlevelek vörös záporában elszántan és vakon körbe-körbe a váza peremén PAPÍRSÁRKÁNY fodros uszályát rázza a felhőn fogsora villog földbe simulnak a kertek a házak a barna mezők szertevicsorgó ördög bakpofa árnya elúszik a tágranyitott szemeken meg a gyertyás gesztenyefákon EGY ÓBUDAI GÖRÖG SÍRRA Ananiádisz szépnevű görög itt nyugszol az óbudai temetőben Krisztosz voltál mint ama galileai ki szamárháton érkezett virágvasárnap nem tudom horgadt őseid bóklásztak-e észak felé új hazát keresőben vagy magad keltél át egyszál vándorbotoddal a Balkánon keselyűk bércein hajnali puszta vidékre hiperboreusok lakta tájra hol most végképp egybemosódik borús hellaszi arcod a földbe-merülő avarok örmények magyarok és teutonok jeltelen hantjaival
