Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - MŰVÉSZET - Tamás László: Festő, pingáló, mesemondó, népi játékkészítő: Gubányi Imréné vallomása
MŰVÉSZET TAMÁS LÁSZLÓ FESTŐ, PINGÁLÓ, MESEMONDÓ, népi játékkészítő Gubányi Imréné vallomása Gubányi Imréné naiv festő, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja, nemrégiben kapta meg a Népművészet Mestere címet. Ebből az alkalomból kerestem fel kalocsai lakásán. Ablakából jól látni a színes fénynyalábokat égre vetítő — lassan a város jelképévé váló — Schöffer-tornyot. A naiv festő lakásában a képek beszédesen idézik a múltat, szántó-vető ősei életét. Elgondolkodtató, hogy a tegnap még földet művelő asszony ma egy modern lakótelepi lakás ablakából lesi meg a hajnalokat —s festi képeit. Miután kirepültek gyermekei a családi fészekből, elkezdte azt, amire mindig vágyott. Ecsetet ragadott a maga gyönyörűségére és megeleveníti a Kalocsa környéki földműves ember mindennapjait. Micsoda erő rejtőzködött a festő asszony szívében eddig, hogy megőrizte titkait, s élete alkonyán kibontotta festői tehetségét. így vall életéről: — 1920-ban születtem a Dunapataj menti Böd-pusztán, nagyanyámék házában. Szüleim első gyermekeként láttam meg a napvilágot. Néhány hetes koromban Homok- mégyre költöztünk. Bődre csak vendégségbe jártunk. Emlékszem, hogy nagyanyámék házában két család lakott — legalább tízen-tizenketten — egy szobában. Hamarosan mi is megszaporodtunk, öten lettünk testvérek. Apám cseléd volt, anyám kézzel varrt a kalocsai uraknak, polgároknak. Ebből éltünk szűkösen. Nyolcéves koromig libákat őriztem, meg a testvéreimre vigyáztam. Nyolcéves fejjel odaálltam anyám elé, arra kértem, hogy küldjön el szolgálni. Anyámnak könnyes lett a szeme, s azt mondta, hogy jó lesz, mert így kaphatok új ruhát búcsúra. Szentgyörgy-napkor elmentünk Szakmárra a községháza udvarára a cselédfogadásra. Olyan volt, mint a vásár. Volt ott libapásztornak, kanásznak, gulyásnak, kisbéresnek, nagybéresnek való. Ott álltunk az udvaron és vártunk, csak kiválaszt valaki bennünket. Egyszer odajött egy „irgalmatlan” kövér asszony, nagyon mézes-mázas beszéddel. Azzal kezdte, nem baj, hogy kicsi vagyok, neki éppen jó vagyok. Nyolc pengőt kért anyám egy hónapra. Nem is alkudozott, nyomban megadta. El is indultunk hazafelé, útközben betértünk a gazdámék házába Öregténybe. 83
