Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - MŰHELY - Katona Imre: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (1970-1982)

korszakunk előtt (1943, 1959, 1966 stb.) jelentek meg, azokra nem térünk vissza, új kisebb közlései (1973, 1976. stb.) népszerű összefoglalások és tájékoztatók; horgosi népzenei antológiája (Kiss, 1974) talán a legjelentősebb. Szlavóniától a temesközi székely telepesekig több ezer népdalt gyűjtött, csak Szlavóniában fél ezernél is többet, ez utóbbi helyen még felényi dallamkincs tartozott a régi réteghez, különösen értékesek a virrasztóénekek. Hasonló eredményes szorgalom jellemzi a zentai zenefolkloristák működését is, kiknek műveire majd a balladák, dalok kapcsán hivatkozunk.

Az újonnan alakult újvidéki Hungarológiai Intézet általunk megfogalmazott programjának egyik pontja alapján megkezdődött Kálmány Lajos gyűjtőterületének újabb bejárása. Elsőnek népzenei kutatás kezdődött (Paksa, 1970), melynek gazdag eredményei utóbb hazai kiadványban (Bálint, 1980, III: 575—905.) is jelentkeztek. Ezt követte a balladakutatás, Id. alább!), melynek dallamanyagát külön tanulmány (Székely, 1975) elemezte. Követésre méltó egy szerb dallam magyar befogadásának nyomonkövetése (Burány, 1973); és egy különben sokat elemzett kérdéshez: a dallam és a szöveg viszonyához is sikerült új összefüggéseket feltárni (Kónya, 1977): eszerint a dallam olyan keret, melynek ritmusadó szerepe van, a szöveg inkább a dallam magasságát és hosszúságát módosítja, kettejük kölcsönhatásából dallamváltozat is keletkezhet.

AZ EPIKUS ÉNEKEK

(TÖRTÉNETI ÉNEKEK, BALLADÁK STB.) KUTATÁSA

Több kisebb tanulmány megjelenése után hagyta el a nyomdát a magyar-délszláv (nép-)költészeti kapcsolatok eddigi legrangosabb és egyben filológiailag legalaposabb kötete (Dávid, 1978), mely a délszláv történeti (nép-)énekekben szereplő magyar hősök kérdéskörét vizsgálja. A délszláv népek a mi Nagy Lajosunktól egészen Kossuth Lajosig foglalkoznak saját népköltészetükben magyar hősökkel. A szerző a monográfiában a 14—16. század között keletkezett 400 énekszöveget vizsgálta át, az egyes ciklusokat a kiemelkedő magyar hősök köré rendezte. Megállapítja, hogy a történelmi Magyar- ország nevesebb alakjai gyakran szerepelnek a délszláv verses epikában, de ennek korántsem csak a közös török elleni harc az oka, mert előtte is és utána is bőségesen vannak ilyen példák, ez inkább a szomszédság, az együttélés és a kölcsönhatás eredménye. A magyar vonatkozások nem szorítkoznak csupán a név szerint említett hősökre, sokszor a helyszín (pl. Buda), egyes névtelen magyar uraságok, máskor pedig magyar ruhák, fegyverek stb. szerepelnek a versekben. Magyar vonatkozásokon kívül is a délszláv történeti énekek hosszú soros rétege, az ún. bugarstica-k is sok rokon vonást mutatnak a mi régi énekeinkkel, igaz, ez a délszláv verses epikának csak mintegy 10%-a. E tudományos modellnek is tekinthető kötet saját időrendjében és tematikája szerint folytatható tovább.

Váratlan nyeresége volt a jugoszláviai magyar irodalom- és folklórkutatásnak a Kettős Imre hagyatékában Kopácson talált énekeskönyv, mely voltaképpen az első, reformkori kéziratos magyar katonakönyv. Eddig csak szemelvények jelentek meg belőle (Pataky, 1975; Katona—Lábadi—Olsvai, 1980), közöttük a legértékesebb Szilágyi és Hajmási, mely ennek a ritka történeti éneknek immár a 4. szövegváltozata. Külső és belső jegyek alapján megállapítottuk, hogy névtelen szerzője a Belgrád alatti Smederevo (Szendrő) várában raboskodott, majd szabadulása után — a török betörések alatt később nyomtalanul eltűnt — verőcei (Nagy-)Szombat városában írhatta versét. Az ütembeosztásból következően dallama hasonlíthatott a — Zörög a kocsi, / pattog a Jancsi, I talán értem jönnek? . . . kezdetű lakodalmi énekéhez, természetesen parlandó, vagyis beszédszerű előadásban. Az egész vers máig őrzi a szerkezeti hármasság elvét:

85