Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - MŰHELY - Katona Imre: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (1970-1982)
tudhatjuk meg, hogy a legtöbb találós az emberhez és testrészeihez kapcsolódik, s hogy néhány modern elem (gépkocsi, rádió, tv, rágógumi stb.) is benyomult. Többféle fogalmi, népszerűségi és egyéb mutató teszi még használhatóbbá a kötetkét, mellyel Drávaszög a magyar találósok kutatása terén az élvonalba került. (Nem volt könnyű, hiszen a Pécsett dolgozó Mándoki Lászlónak nagy európai és magyar anyaga van, most rendezi sajtó alá.) Még a szakembereknek is újdonságként hat, hogy a találósoka középkorúak és a fiatalok műfaja, előadási alkalmai pedig a viccéhez állanak legközelebb. (A legnépszerűbb típusok: — Melyik várban nincs katona? — Ha feldobják fehér, ha leesik sárga. — Zöld istállóban fekete lovak piros szénát esznek ...) A találósokhoz hasonlóan népszerűek a különféle (főként gyermekkori) mondókák. Egy részük epikus jellegű, némelyiknek valószínű életútja is követhető (Matijevics, 1973); legismertebbek a sokszor értelmetlennek tűnő kiszámolok (Matijevics, 1969), melyek egy részének bravúros megfejtését olvashatjuk hazai kutatónk (Voigt, 1975) jóvoltából; 12 vizsgált kiszámolóban alig felismerhető alakban, indoeurópai szavak lap- panganak, főként számnevek; a játszó gyermekek ugyanis már akkor „kiolvasnak”, amikor még az igazi (iskolai) számolást nem is ismerik! E kiolvasók megfejtése azért is olyan nehéz, mert a rögtönzés és vele a torzulás is folytonos, és változnak gyors és nagy területen való elterjedésük révén is, állapítja meg Voigt. Igazi sikerkönyv volt a jugoszláviai népi mondókákról összeállított antológia (Matijevics, 1976) is, melyben 359 szöveg látott napvilágot. Szerepük szerint 17 csoportba vannak sorolva: hintáztatok, ringatok, ugráltatok, serkentők stb. Feltűnően szoros az életközelségük, erre egyetlen eddig ismeretlen példa: — Ha nem eszel szalonnát, Nem tolod a talicskát!. . . figyelmezteti a kubi kosta lies ka a gazdáját. Szinte az embert körülvevő egész környezet (és természet is) „beszél”, a legtöbb játékos jelleggel. A mondókák alapja a ritmus, erre épülnek a nyelvi (pl. kukucsi), tartalmi (pl. — Egy kis dombra lecsücsülünk ...) és egyéb külső (pl. népmeséi: — Egyszer volt. . .) elemek. A leggyakoribb felépítés: ritmus-hangzás-betét-megszólítás-mozgás, ill. mindezek valamelyike; s az összetétel ábrákon jól bemutatható. E kötettel is élvonalba került a jugoszláviai magyar nyelv- és folklórtudomány! (Most jelent meg ennél is gazdagabb bihari mondó- kagyűjtemény Erdélyben.) A JÁTÉK, TÁNC ÉS ZENE KUTATÁSA Egy kis nekifutás után megszületett az első önálló gyermekjáték-kiadvány (Burány, 1973) is Jugoszláviában, melynek fő erőssége a hiteles zenei lejegyzés. Elméleti kísérletről is beszámolhatunk (Láncz, 1979), a szerző igyekezett a játékok belső — tehát nem a szokásos tér- és időbeli, ill. menet szerinti — szerkezetét megragadni. Az elemzés szerint a játék jellemzője a versengés konfliktushelyzetből indul, „menetrend” szerint halad, a játékosok közti viszony meghatározott; minden játéknak van belső tartalma és stratégiája, a két csoportnak pedig nyerési esélye, fejti ki Láncz. A világviszonylatban élenjáró magyar néptónekutatás némi késéssel hatott a jugoszláviai magyar kutatásokra, a kisebb táji közlésektől (pl. Székely, 1980) eltekintve, Szlavóniában történt alaposabb gyűjtés: 400 m film, 100 fénykép és 200 dallamfelvétel, valamint egy tanulmány (Berkes, 1973) az eredmény. A régies Duna—Dráva menti leánykörtáncokat hazai kutató (Martin, 1979) illesztette bele az európai összképbe, kimutatva a délszláv, ún. pannóniai táncdialektus énekes kólóihoz való hasonlóságukat, ill. kapcsolódásukat, valamint fejlettebb rétegüknek dél-dunántúli és sárközi rokonságát is. A közelmúltban elhunyt Kiss Lajos fő érdeme, hogy a jugoszláviai magyarság sokszínű népzenéjét viszonylag jól ismerjük, az ő fontosabb közlései azonban még vizsgált 84
