Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - MŰHELY - Katona Imre: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (1970-1982)
1971) és a torontáli falvak társadalmáról (Lőrincz, 1971) is; különösen tanulságosak a nemzetiségi és a foglalkozási változások. Vázlatos összképet kapunk az egész Vajdaság agrárproletárjairól (Markovié, 1977), magam pedig az odaáti kubikolás nemzetközivé válását kísérem nyomon (Katona, 1981). A mai Jugoszláviában ezzel kapcsolatban különösen tanulságosak a hatás—kölcsönhatás jelenségei. Megállapítható pl., hogy erre a munkára legkorábban szakosodott a magyar, a vele együttélő szerbség tőle vette a munkamódokat, eszközöket és a szakkifejezéseket is, esetenként tovább fejlesztve; ugyanakkor párhuzamosan más nemzetiségek körében önállóan is történhetett kubiko- lásra való szakosodás, miközben a legszakavatottabbak tovább haladtak a különleges szakmunkák felé, ott őket is elérte a gépesítés, esetenként pedig visszacsatoltak a mezőgazdaságba. Jugoszláviában tovább megmaradt a gyermekmunka, a csikózás, és kivételesen asszonyok is kubikoltak; ez utóbbi nálunk nem fordult elő! Átfogó képet kapunk a mai bácskai tanyák társadalmáról (Kovács T„ 1973), ahol is a kisüzemi forma a jellemző, és ennek megfelelően nagy a bizonytalankodás, elvándorlás, végső esetben az alkoholizmus, ugyanakkor viszont a modernizálódás és iparosodás lassú. Ennek ellenére a vajdasági terméseredmények megközelítik a világszínvonalat. A szlavóniai nagycsalád kérdéseit többen is (Cseh, 1975—76, Tárkány, Szűcs, 1977.) érintették, végül elkészült a téma fontosságához méltó monográfia (Penavin, 1981). Szerzőnk végeredményben az eddigi kiterjedt gyűjtéseket tematikus rendben sorakoztatja a középpontba helyezett nagycsalád köré, így némely adatával itt már harmadszorra találkozhatunk. Plasztikus képet kapunk a nagycsalád belső életéről, némi összehasonlítással, amelyből a délszláv vonatkozások jelentős része azonban hiányzik. Egyébként az átvett zadruga név ellenére is a szlavóniai magyar nagycsalád lényegében azonos a magyarországi (kis, a telkes jobbágycsaládból kinőtt, felszaporodott) megfelelőjével, és semmiképpen nem nemzetiségi eredetű, mint délszláv rokona. A család felé egyébként fokozott figyelem fordul, olvashatunk az alsó-muraközi családi szokásokról (Tárkány Szűcs, 1978) a gyermek családon belüli neveléséről (Zöldy, 1974) stb. is. A NÉPSZOKÁSOK KUTATÁSA Említettük, hogy az utóbbi években mind fokozottabb érdeklődés nyilvánul meg a szokások iránt, a rájuk vonatkozó írások zöme adatközlő, kevés az elemzés és a (dél- szlávval való) összehasonlítás. Az is magától értetődő, hogy a könnyebben megfigyelhető és rögzíthető családi szokások kerülnek elsősorban a figyelem középpontjába. Egylőre még kevés leírást kapunk a szerelmi és a születés körüli szokásokról és hiedelmekről, az eddigi közlések főként a hiedelmekkel összefonódott szokáskörök ismertetésében részletezők (Tóth, 1975; Jung 1976); kár, hogy a nemzetiségi hatásokra csak utalás történik. Egyébként dicséretes „szokás” terjedt el: a gyűjtők legtöbbször nem a saját szavukkal ismertetik a szokásokat és a hiedelmeket, hanem lehetőleg az adatközlőket idézik. Míg hazánkban egy időben valóságos „lakodalmi mérgezés”-ről beszéltünk, ez a túlhajtott bőség Jugoszlávia magyarságának lakodalmi szokásleírásaira egyáltalán nem jellemző, sőt! Rövid leírásokat közöltek a szlavóniai és más helyi lakodalmakról, de erről a magyar viszonylatban leggazdagabb szokáskörről odaáti viszonylatban még keveset tudunk. Sikerült megragadni pl. a szlavóniai lakodalmi szokások törvényszerű egyszerűsödését, de az még ma sem világos, hogy a falvakban a vőfélyvers régi vagy újabb jövevény-e? E rigmusokról egyébként is keveset tudunk; annál örvendetesebb a csantavéri lakodalmi kurjantások újszerű elemzése (Sinkovics 1974); a 793 szövegváltozat nagyobb része jól elhelyezhető a nászmenet útvonalába, tehát amikor nyilvános79
