Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - MŰHELY - Katona Imre: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (1970-1982)
zett anyagközlés. Kevésbé körülményes a lektorálás, gyorsabb az átfutás és nagyobb az anyagi elismerés is, mint nálunk, ennek következtében nagyobb a publikációs kedv is. Néhány számszerű adat: 1974-ben 11 önálló kiadványt és 25—30 fontosabb tanulmányt vettem számba, az addig közzétett népköltési műfajok (dal, ballada, mese, hiedelem, találós, szólás, játék stb.) egyenként 100—500 szövegváltozat között mozogtak, már a könyvek száma meghaladta a 30-at, a kisebb közléseké pedig 150—170 körül van; az említett műfajok szövegváltozatait pedig már ezresekkel lehet mérni! (Csak balladával foglalkozó közlés 30 jelent meg nem egészen másfél évtized alatt!) Az elért eredményeket akkor tudjuk igazán értékelni, ha visszagondolunk arra az időre, amikor az 1960-as évekig a lakosság számához viszonyítva fele annyi értelmiségi volt Jugoszláviában, mint a megfelelő időszakban Magyarországon, sőt a Vajdaságon belül ismét csak felényi, mint az országban, tehát a magyar nemzetiség negyedannyi szakemberrel rendelkezett, mint mi! Ma pedig felzárkóztak mellénk és az erdélyi magyar néprajz mellé is! Mindkét területtel állják a versenyt! Néhány évtized alatt természetesen nem lehet minden mulasztást pótolni, így szükségszerűen adódnak bizonyos aránytalanságok. Bár meglehetősen élénk az új irányzatok (strukturalizmus, szemiotika, kommunikációelmélet stb.) iránti érdeklődés, e téren számos új és sikeres kísérletet is számon tarthatunk, a publikációk zöme mégis hiteles és rendezett anyagközlés. A kisebb-nagyobb közlések, sőt az önálló kiadványok is, lényegében részleges jellegűek, kevés az összefoglalás. A néprajzon belül további tartalmi-területi aránytalanságok is megfigyelhetők, nevezetesen máig eléggé háttérben van az anyagi kultúra kutatása, főként csak nyelvi vonatkozásaival foglalkoznak. A szociológiához mérten a társadalom néprajzi szempontú vizsgálata most van fellendülőben, egyelőre a család-rokonság vonalán mozog, a nagyobb közösségekről kevesebbet tudunk. Az egész jugoszláviai magyar néprajzi kutatás máig folklór-, azon belül pedig népköltészet-központú. A folklóron belül azonban már jelentkeznek a kiegyenlítési törekvések: élénk érdeklődés mutatkozik pl. a szokások, a hiedelmek, továbbá a kisebb epikai formák, ill. nyelvi fordulatok iránt is, más részről pedig e tárgykörben több az áttekintő válogatás is. Hasonló a helyzet az egyes tájak, népcsoportok, települések vonatkozásában is, míg pl. a régies színfoltot képviselő szlavóniai szigetmagyarságról szinte teljes képünk van és egyre több fény derül a Drávaszög, valamint a Vajdaság tájaira, ill. helységeire, alig tudunk valamit a lendvai, őrségi, Dráva menti, sze- rémségi és egyéb szórványokról, a pár száz főt számláló, néhány nemzedékkel ezelőtt letelepült boszniai magyarok között még sohasem járt magyar néprajzi kutató. E fehér foltok számát minden bizonnyal még tovább lehetne gyarapítani. Bár az interetnikus kapcsolatok tekintetében a jugoszláviai magyarság kivételesen kedvező helyzetben van, ezt a néprajzi kutatás még nem észlelte úgy, mint pl. az irodalom- és a nyelvtudomány, de már vannak jó kezdeményezések. Források és folyamatosság híján is kevesebb a történelmi háttér, mint a hazai kutatásokban. (Pl. késnek a boszorkányperek feldolgozásával stb.). A KUTATÁSOK TEMATIKUS ÁTTEKINTÉSE A néprajz társtudományai közül elsősorban a régészet, a történelemtudomány, az irodalomtörténet, a nyelvészet és a földrajz rendelkezik a jugoszláviai magyarságra vonatkozó részleges vagy összefoglaló művekkel. Ezek közül első helyen kell említenünk a mindössze egyetlen évtized leforgása alatt megjelent háromkötetes Szlavóniai (kórógyi) szótár-1, (Penavin 1967: 1,1975: II, 1978: III.), mely e szigetmagyarságnak szinte teljes néprajzi enciklopédiája. Méretei jellemzésére talán annyit, hogy csak szólásféle 1000-nél is több van benne! Külön önálló áttekintést kívánnának a nyelvatlasz, a szó77
