Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - MŰHELY - Kamarás István: Rögeszmék Bakonyoszlopon (Olvasótábori krónika lábjegyzetekkel)

vére? Mit vettetek észre rajta”, kérdezi Attila. „Kedvesebb is lett”, bizonygatja valaki. „Tanulta ezt valahonnan?”, kérdezi tovább Attila, és egyre jobb válaszokat kap: „Inkább kapta”. Részlet hangzik el a Genezisből, „Sokezer évvel ezelőtt kíváncsiak lettünk magunkra, aztán 4—500 éve a tudomány eszközeivel bizonyítottuk, hogy kijöttünk a természetből, újabban kezdünk zavarba jönni” magyarázza Attila, de nem sokáig, mert felhangzik a Cantata profana. „Visszafogad a természet”, válaszol rá Gabi. „Megbüntet a természet”, magyarázza a hallottakat Gyuri. A farkasok és a szarvasok után következik a feketerigó, vagyis Lázár Ervin meséje a nagyravágyó feketerigóról. Erre már zúdulnak a rímek: „Az emberek elárulják magukat”, „Én olyan vagyok, amilyen”, „A mi kollégiumi tanárunk egy karvaly, otthon meg biztosan feketerigó”.

(9) Ml KÖZÖM A MŰVÉSZETHEZ? Ezt a kérdést tettem fel három alkalommal rögeszme-köröm ízeit kóstolgató, a három „rögi-kör” között válogató szépreményűek- nek. Rá kell beszélnem őket, be kell bizonyítanom nekik, igenis van közük, és hogy még több lehet, méghozzá nemcsak befogadóként, hanem értelmezőként, kritikusként és alkotóként is. Aki velünk tart, az saját példájával is bizonyíthatja. Lehet persze csak vitrinben őrizni a művészetet, lehet vele gargalizálni és kiköpni, ám élni, együttélni is lehet vele. Nem Petőfiről, Csontváryról, Beethovenről és műveikről hallanak ez alkalommal, ezt joggal érezhették volna kulturális agressziónak. Varga Csaba módszerét alkalmaztam, aki egy tövestől kihúzott gazt tett a gyerekek elé, és megkérdezte tőlük, hogy miért szép. A közönséges szavak erejéről beszéltem, és megígértem, mi is kipróbáljuk majd varázserőnket. Aztán az íjazás és a teafőzés művészetéről meséltem, és megígértem, mi is kipróbáljuk majd magunkat olyan művészeti ágban, amelyet eddig nem tartottunk annak. Meghallhattuk egy zairei népzenére írott latin szövegű miserészletet, a Missa bantou-t, elképzeltük hozzá az önfeledten táncoló híveket, és megígértem, mi is részt veszünk valamilyen szertartásban.

(10) OSZLOPOSAVATÁS. Felavatásommal fejeződött be a második napra is áthúzódó tábornyitás. A „másik olvasótábor” tagjai, oszlopos társaim ördögi módon azt eszelték ki, hogy táncoljak az Oxygén zenéjére. Egy fogas volt a partnerem, és felvehettem én is az olvasótábori trikót. Aznaptól kezdve Kaminak hívtak, mint kisiskolás osztálytársaim is. Első alkalommal fordult elő, hogy a tábornyitás, elsősorban az oszlopos, avatás jóvoltából, legtöbbjüknél a legnagyobb élmények közé került. Megnyertük- vagy elkábítottuk őket? Hivatalos krónikásunk és „belső revizorunk”, Vidra Szabó Feri három hipotézist állított fel az 1980. évi olvasótáborunkra: a) többszólamú happening, b) kéthetes dráma, c) Kamarás-show. Kéthetes lelkiismeretfurdalásunk második napján aggódni kezdtünk, hogy a látványosság túlharsogja szavainkat, hogy animá- torok helyett sztárokká válhatunk. Vagy nem volt bennünk kellő alázat a showman kéthetes szerepének felvállalására?

(11) TÁNCHÁZ MÁSODSZOR. Tudjuk, mert tapasztaltuk, hogy a szépreményűek órája, vagyis a szabad foglalkozás nem mindenkinek jelent majd szabadságot, hogy lesznek olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, akikkel nem tudnak mit kezdeni a többiek, ezért az első alkalommal próbaképpen két szabadon választható programot is kínáltunk: beszélgetni lehetett a rock-operáról és részt lehetett venni a táncházban. Öten jöttek el a táncházba, a többiek discot rendeztek. Megbuktunk volna? Azt hiszem, nem, hiszen nem kényszerítettük őket olyan lehetetlen, olyan zavarba ejtő választásra, mint szerelem vagy disco. Nem buktunk meg, de hibát követtünk el, amikor nem csatlakoztunk mi is a többséghez, amikor „értékes” perceket próbáltunk visszanyerni a szépreményűek órájából. Összekarcolódott az olvasótábori demokrácia.

63