Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - MŰHELY - Kamarás István: Rögeszmék Bakonyoszlopon (Olvasótábori krónika lábjegyzetekkel)

(1) ÚTRAVALÓ 1979-BŐL. Az ismeretlen arcok között meghökkenve vesszük észre ismerőseinket. Nem kis furfanggal, kész tények elé állítva minket az előző évi olvasótábor résztvevői közül öten ebben az évben is megjelentek, ártatlan arccal, bizakodva. Ráadásul éppen öt vagány fiú, akiktől mint dörzsölt bennfentesektől több vonatkozásban is tartanunk kellett. Mit tehettünk, jutott egy-egy „nehéz ember” mindegyik csoportnak. N. Csaba, az illegálisan ott tartózkodók egyike legszívesebben a bírósági tárgyalásra emlékezik vissza az 1979. évi olvasótáborból és ez bizonyos mértékig meglepő, hiszen ez a program az előző évben nem tartozott a „slágerek” közé. Miért? „Mert az a gyerek fürödni nem mehetett le, én meg nem kapok tőle semmit, mintha nem is a fia volnék. A nyári szünetben, amikor megint berúgott (pedig ő sem akarja, hogy mindig igyon), akkor ráemelte anyámra a gázrezsó tetejét. A tárgyaláson azon vitatkoztunk, mi lenne az igazi büntetése. Életre ítéltük, mert Suhajda, gondolom, a gyerekeket akarta kiengesztelni ezzel a halálos végű játékkal, de nálam az apám konkrétan arra ment, hogy megfojtson!” Hallgatjuk N. Csabát, intünk neki, maradhat.

(2) ÉN IS KOLLÉGISTA VAGYOK. „Ha egy kicsit többet szeretnénk tudni egymásról, hogy a következő napokban jobban szót értsünk, mi az, amit el kellene mesélnünk magunkról?”, kérdezik szépreményű társaikat Bartos Éva és Nagy Attila. „Én a ko- iesszal kezdeném, ahol egyáltalán nem szeretek lenni. Van két nevelőnő, X. néni és Y. néni, akik mindig ott vannak, ahol nem kellene! És mindenféléket kötelezővé tesznek, aztán az egyik mond valamit, a másik pedig mindjárt az ellenkezőjét, nem lehet kiigazodni rajtuk”, kezdi nagy lendülettel Cs. Márta. „Én is kollégista vagyok, és a fegyelmet én se szeretem, de a társaságot nagyon. Nelkünk is mindig megmondják, hogy most mit kell csinálni. Volt olyan, hogy be kellett ülni a társalgóba és néznünk kellett a kongresszust, pedig kimenőnk volt!”, háborog N. Katalin. „Éh a munkahelyemmel kezdeném”, kezdi D. Erzsébet, aki boltban dolgozik, és nem szeret ott lenni, „mert rossz a közösség, a főnöknőnk mindenkit kipiszkál, mindent kétszer kell neki megcsinálni”. Róluk, személyükről még alig valamit hallani. A „rólad lesz szó, érted, veled”-program nem „személyeskedéssel”, érdekvédelemmel kezdődik.

(3) SÜVÖLVÉNYEKBŐL SZÉPREMÉNYŰEK. Először egy kísérletet mutatok be: egy fej ütközik egy könyvvel, és kongó hang hallatszik, mi lehet ennek az oka. Nevetés. Biztatom őket, ne tiszteljék sem a fejet, sem a könyvet, mondják ki, amire gondolnak. Hát igen, üres lehet a fej és a könyv is... Következik a mottó, a „rólad lesz szó, érted, veled” magyarázata. A szó Bakonyoszlopon elsősorban emberi szó, de ének is, jel is, a művészek bővülő erejű hatalommal rendelkező szavai is. Ezek a szavak érted szólnak és azokért, akiknek továbbadod. Veled együtt csináljuk végig a tábort, akik kitaláltuk nektek, nem vezetőitek, hanem bizonyos dolgokban nagyobb tudással rendelkező barátaitok. Rólad lesz szó, személyesen is, s hozzád hasonlókról is, valamint arról is, aki lehetnél. Méregetjük egymást. Mi őket, hogy hihető-e, amit mondunk, ők minket, hogy hihető-e amit mondunk. Akkor még csak süvölvényeknek hívjuk őket, de másnaptól kezdve szépreményű lesz hivatalos nevük. így hívjuk azóta visszamenőleg az előző táborokban megforduló társaikat is, már csak azért is, hogy felismerhessék egymást.

(4) OSZLOPOSAVATÁS. Ebben az évben vagyunk legtöbben, tizenketten és még Vidra Szabó Ferenc is, egyelőre még mint szociográfus. Apostoli létszám, egy másik olvasótábor létszáma. Ez a tábor legalább annyira szólt nekünk oszloposoknak is, mert tudtuk, utána szét kell szélednünk „tanítani mind a népeket”.

61