Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Hartaiak munkaközpontú életvitele
VALÓ VILÁG HATVANI DÁNIEL HARTAIAK MUNKAKÖZPONTÚ ÉLETVITELE Elgondolkoztató az a kikezdhetetlen önbizalom, amely ma a hartai emberekben él, s kiváltképp az Erdei Tsz tagjaiban. Széltében-hosszában hallani a megnyilatkozásokat: „Aki itt ma nem él meg, az magára vessen.” „Hartán már nincs szegény ember. De ha mégis, arról maga tehet.” „Fiatalabb korunkban, ha ötödennyi esélyünk lett volna a boldogulásra, aranyéletünk lett volna.” „Aki dolgozni tud és akar, annak nincs mitől tartania.” És így tovább. Most váltak csak igazán magukban bízókká a hartaiak. Úgy tartják, hogy aki bírja erővel, kitartással, az az előtt megnyíló lehetőségek beláthatatlanok. Noha megvan bennük a bizalom a társadalmi-politikai viszonyok iránt is. Az életszínvonaluk, legalábbis ami a közösből elérhető jövedelmet illeti, az utóbbi 2—3 évben nemigen növekedett (annyival keresnek többet, melyekkel az áremelkedések ellensúlyozhatok), ennek ellenére csöppet sincsenek elkeseredve, sőt még csak nem is nyugtalankodnak. „Csak ennél rosszabb ne legyen!” —vélekednek, s szavaik őszinteségében nincs okunk kételkedni. Bizonyos, hogy ennek a tudati megnyilvánulásnak mélyen az életmódban gyökerező okai vannak. Hagyományosan munkaközpontú világ a hartai, a munkának minden mást megelőző becsülete volt és maradt mindmáig, a kibúvást a teendők alól, az ügyeskedést, az élet naposabb oldalaira való húzódást mindig is gyanakodva figyelték, s legtöbbször el is ítélték. Mindennapi magatartásukban így erős és markáns paraszt- polgári tendenciák vertek gyökeret, a lassú, de biztos és folyamatos gyarapodás jegyében. Erdei Ferenc hartai vonzalmában egészen biztosan szerepet játszott a jelenségnek ez a felismerése. Történelmileg nézvést ez a parasztság nem feltétlenül okosabb és hozzáértőbb földmívelő a környékbelinél, ám mindenképpen szorgalmasabb, szí- vósabb és kitartóbb. A legnehezebb helyzetben sem adja fel a küzdelmet. A régebbi világban ennyi elegendő volt a boldoguláshoz, s lényegileg ennél ma sem kell több. Csak a boldogulás léptékei változtak meg — hála a szövetkezeti nagyüzemnek, a szaktudásnak, a gépeknek, a vegyszereknek. Hartán kellőképp tudják értékelni, hogy ma a munka hozadéka a régebbihez képest összehasonlíthatatlanul számosabb, dúsabb. A szövetkezetek korai és gyors megszilárdulásában számottevően közrejátszott, hogy a tagság nem volt válogatós a munkában, nem nézte, hogy milyen megterheléssel, koszolódással, esetleg veszedelmekkel jár egy-egy tevékenység, ám azt igencsak nézte, hogy mennyit lehet benne megkeresni. A vezetés viszont elég bölcs volt ahhoz, hogy a munkák normáit és díjazását e szempont figyelembevételével dolgozza ki. (Legalábbis szándék szerint, aminek nem mond ellent, hogy esetenként melléfogások is történhettek.) Senki nem tud olyan munkaterületről, ahová az embereket kötéllel kellett volna fogni. Ilyen manapság, a komfortossá váló munkakörülmények miatt, még kevésbé képzelhető el. Ha viszont nincs lebecsült, szégyellnivaló munkaterület, igaz az ellentettje is: preferált, divatos szakma sincs a tsz-ben, vagy ha mégis, csakis a pénz miatt. így a hartai Erdei tagsága körében csöppet sem keltett megütközést 46
