Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Hartaiak munkaközpontú életvitele

az a traktoros például, aki nemrégiben a sertéstelepre ment ki gondozónak — hagyományos elnevezéssel kanásznak —, s az illető is tudta, hogy mit csinál, mivel egész évben kapott 90 ezer forintot, munkabérként, s még ráadásul legalább tízezer forint prémiumot. Közben még van heti három szabadnapja is.

Volt aki kajánul megjegyezte: „Ezt a gazdaságot az asszonyok tartják fenn mindmáig.” A kijelentés, az elsődleges értelmezésben, persze hogy túlzott és igazságtalan, ám nem alap nélkül való. Az bizonyos, hogy a nők aktív részvétele a munkában mindig is meghatározó volt, a 60-as években például a vállalásos rendszer nélkülük egyszerűen megvalósíthatatlan lett volna. De manapság is rájuk épül a két legnyereségesebb főágazat: a baromfitartás és a melléküzem-hálózat. Ezek sokatmondó tények. Mint ahogy az is tény, hogy — fogalmazzunk pontosan — nemcsak jelen vannak a munkában, de ki is veszik abból a részüket. Magyarán: az igyekezet dolgában is versenyre kelnek az „erősebb nemmel”. A tésztaüzemben örökös gond a „túltermelés”: a napi norma 30—35 kiló, s nem kevesen vannak, akik 50 kiló felett teljesítenek.

A hartai tagsági boldogulásnak nyílt titka, hogy a családok többségében a férj és a feleség is egy munkahelyen dolgozik, az Erdei Tsz-ben tehát, s az így befolyó pénz gyakorlatilag nem egyéni, hanem családi keresménynek számít. S egy-egy munkabíró házaspár havi összkeresete ma már igen ritkán van tízezer alatt. S ez csak az egyik jövedelmi csatorna; Hartán mindig is kellett számolni a háztájival. Ilyen körülmények között persze már nem is a munka, hanem az élet családon belüli megszervezéséről kell szólni, mely esetenként talán nem is közönséges organizáló készséget tételez fel, például egy olyan család részéről, ahol a férj traktoros, az asszony váltott műszakban dolgozó csibegondozó, a háztájiban van fűszerpaprika és hagyma, valamint három anyadisznó, melyek közül kettő épp malacozik. És van a házaspárnak kettő vagy három kiskorú gyermeke. Lehetne itt hosszan meditálni a városi értelmiségiek által oly gyakran hangoztatott, noha általuk sem igen gyakorolt „családi életről”, körül lehetne rakosgatni a témát kérdőjelekkel, ám teljesen fölösleges; gyakorlati tény, hogy Hartán nagyítóval kell keresni az olyan gyermekeket, kiknek magatartását az erkölcsi és a szociális normák hiánya határozza meg, noha bármely városi lakótelepen lassanként már csak ilyenekbe botlik bele az ember. S nincs itt szó semmilyen csodáról, semmilyen titokról: a hartai gyerek mindmáig munkaközpontú világban nő fel, idejekorán megtanulja, hogy tisztességes életet csakis a munkája által rendezhet be magának — a „tisztességes” szó ezúttal minden értelmezésben használatos — s megtanulja, hogy az élet nem fáklyásmenet és nem táncosrevü, s mindenért árat kell fizetni, továbbá megtanulja, hogy a családi élet tartalmát nem a fene nagy családi összeboru- lások adják, hanem a rövidebb és hosszabb távra kitűzött célok programozása, azok következetes és elszánt megvalósítása. Lehet, hogy a széplelkeket taszítja a rideg és anyagias légkör, melyben a hartaiak szemmel láthatóan jól érzik magukat, s nincs idejük tűnődni azon, hogy mekkora csorba esik „személyiségük kiteljesítésén” és „önmegvalósításukon”. Ennél fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Kevés is a válás Hartán, sokkal kevesebb, mint bárhol másfelé az országban. Megkockáztathatjuk a kijelentést: a hartai életvitel nemcsak munka-, de családközpontú is; a család egy célra való „beállása” — mégha az az anyagi gyarapodásban ölt is testet — az életrevalóság jele.

Holott a 60-as évekbeli viszonyokhoz képest igazán kényelmesnek tetsző a szövetkezeti munkába járó hartaiak élete; a munkahelyet autóbusszal közelítik meg, olykor saját kocsival, s a fiatalabbak hitetlenkedve hallják a meztelen platójú vontatós pótkocsikkal kapcsolatos történeteket. Nincs látástól vakulásig tartó munka; 1979-ben a tsz bevezette a nyolcórás munkaidőt, 1981-ben a nők számára az ötnapos munkahetet, s ez utóbbit 1982-ben az egész tagság számára. Dupla bért kapnak, akik a hét

47