Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)
formában! A törvényhozást az országgyűlés utolsó másodpercében óhajtjuk majd elkezdeni?! Mi ez? Sérelmező gyülekezet, vagy törvényhozó testület? Rövidesen be- rekesztik a mai ülést. Ne még! Párbajhős, hol a híres hidegvéred? Felugrik, felrohan a szín előterének bal oldalán levő szónoki emelvényre. Nagyon izgatott. Talán éppen ezért kezdi durván. Mi ez?! Sérelmező gyülekezet, vagy törvényhozó testület?! Unom már, hogy. . . (Csendesen.) Bocsássanak meg. Csak annyit akarnék mondani, hogy a sérelmek kérdésében minden világos, nincs mit vitatkozni rajta tovább. Se az alsóházban, se a felsőházban. A sérelmek jogosak: a kormány visszaélt helyzetével, megpróbálta megnyirbálni alkotmányos jogainkat, tehát tiltakozzunk, s a kormánnyal és magával a császárral fogadalmat írassunk, melyben kötelezik magukat arra, hogy nem küldenek többé biztosokat a megyék nyakára, nem erőltetik többé törvénytelenül az adót, újoncozást, s ami még fontosabb, kérjük a királytól és kormányától annak előterjesztését, hogy mily módon fogják az országot fejlődésében támogatni. És gyorsan megfogalmazni a sérelmeket összefoglaló felirati tervezetet, felküldeni, utána pedig jövőnkkel törődni végre: kidolgozni gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésünket megalapozó törvényeinket. És . . . és még valami, amit nagyon fontosnak tartok. Nem akarok senkit megsérteni, sok bátor beszéd hangzott itt el, de enyhén szólva nevetséges, hogy a magyar nemzet képviselői ajkáról latinul, ráadásul cirkalmas, rossz latinsággal. És minden bizonnyal tiltakozni fogtok, szememre hányjátok, hogy nem vagyok méltó éppen én e kérdést élesen, türelmetlen hangon felvetni. De ki kell mondanom, vártam, hogy más mondja ki helyettem, de mert senki sem jelentkezett, hát én mondom ki, hogy ahogyan a nemzet nyelvéhez, kultúrájához, hagyományaihoz viszonyultok, az semmi másnak, csak öntudatlan öngyilkosságnak fogható fel. (Hirtelen felerősödik a hangja.) Igen! Mert a nemzet, mely nyelvét, költészetét, hagyományait nem becsüli, pusztulásra ítéltetett! És semmit mindezek védelmére, ápolására nem teszünk?! (Ismét csendesen.) Bocsássátok meg a nehéz szavakat. És arra kérnélek titeket, nemzetem képviselőit, hogy félre ne értsétek, amit most tenni fogok, ne higgye egyikőtök se, hogy fel akarnék vágni vagyonommal, gazdagságommal. Kérve kérlek titeket, hogy a nemzet számára fogadjátok el egy évi jövedelmemet. Szóval: egy évi jövedelmemet, azaz 60 000 aranyforintot ajánlok fel egy Tudományos Akadémia alapítására. Szóval... Nem, csak ennyit akartam mondani. Feszült csend. Zsebkendőt vesz elő, homlokát töröli. Megfordul, hogy lejöjjön végre arról a kínpadról, a szónoki emelvényről. Ebben a pillanatban (magnószalagról) hatalmas tapsorkán és vivátozás tör ki. Széchenyi visszafordul, lehajtott fejjel várja, hogy az ünneplés véget érjen. Amikor elül a zaj, meg- hatottan. Köszönöm, nemzetem képviselői, hogy csekély adományomat nem utasítottátok vissza. Lassan jön le az emelvényről. Közben kialszik a fény. A felerősödő fényben vidáman mosolyogva siet be. Sokan követik példámat, sokan, sokan, sokan! Az adományozás, úgy látszik, divattá válik! Nem számítottam ekkora győzelemre. Inkább számítottam arra, hogy lekergetnek arról a kínpadról, arról a rettenetes szónoki emelvényről. És még egy győzelem! De ez már csak személyemet érintő! Üzent a császár! Nem, nem a Tudományos Akadémiához gratulál. (Diadalittasan.) Üzeni, hogy rendkívül neheztel, mert ellene beszéltem a sérelmek tárgyában, s ezzel uniformisomat megtépáztam. (Rövid szünet után gúnyosan.) Nagyon vicces egyébként: annak az alkotmánynak és azoknak a törvényeknek a megsértése ellen beszéltem, amelyek védelmére ő felesküdött. (Szünet; komolyan.) Egyébként: hidegvér, önuralom, hallgatás; nem hangoskodni; császárt és 13
