Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)
kormányát a spiclik előtt dicsérni. Semmit sem kockáztatni, semmit sem elkönnyel- mú'sködni, mert nagy most a tét! (Rövid szünet.) Tulajdonképpen nem csalódtam az országgyűlésben. Ügyetlenkednek, de majdnem mindenki tele tettvággyal az országért. Még nem tudják, hogyan és mit, de tenni akarnak. És a tehetősebbek közül sokan adakoznak a Tudományos Akadémiára. És jóslatom bevált; a beszédekből, az országgyűlés egész hangulatából kikövetkeztethető, hogy mindez replika az alkotmány- sértésre, elsősorban a királyi biztosok kiküldésére. Mily szerencse, hogy a császár és Metternich elbizakodottságukban rúgtak egyet a halálos álomba már elmerült nemzeten, lám, a rúgás felébresztette, s már hadonászik, s kényszeríti a császárt, hogy megfogadja, biztosokat többé nem küld, kiket küldött, megdorgálja, ezután az alkotmányt és minden törvényünket szentnek tekinti! Az én feladatom ezután csak az, hogy állandóan rázogassam nemzetemet, ha ismét ásítani fog. S van mivel ébren tartanom: a reformokkal. És kaszinók, társaságok, egyletek létesítésével. És gazdasági tervekkel. Az összefüggések és célok könyvekben való kifejtésével. Az én feladatom tehát már nem az ébresztés, hanem a tettrekészség számára az irány megjelölése. Én most következem! Leül egy karosszékbe, hosszabb szünet, majd csendesen. Az országgyűlésen történtek megerősítettek döntésemben, hogy le rólam az uniformissal. (Hosszabb szünet.) Csodálkozva tapasztalom magamon, hogy szerelmes lettem Crescence-ba, Zichy Károly hitvesébe. Úgy érzem, életemben először vagyok komolyan szerelmes. És férjes asszonyba, és reménytelenül. Lám, beleestem Petrarca kelepcéjébe. Hogy kigúnyoltam pedig. És tapasztalom mélységes csodálkozással azt is, hogy nyugalommal tölt el ez a szerelem, erőt adó nyugalommal. Tiszta angyal, Crescence! Nem közeledem hozzád, nem kísértlek meg, nem próbállak rávenni házasságtörésre. Nyugtasson meg téged, hogy erre ünnepélyes fogadalmat tettem Isten és igaz barátom, Wesselényi Miklós előtt. (Rövid szünet.) Tudom, hogy ezekben a percekben kell érkezned Budáról. Nem mertem elibed sietni, pedig de nagy volt a kísértés. De hogy én téged hírbe hozzalak, azt nem. (Vidáman.) Önmegtartóztatás! Ennek a próbáját kell most kiállnom. Mert szükséges, és mert lelkemet erősíti. Sötét. A felerősödő fényben az íróasztal mögött áll. Rácsap az asztalra, majd élesen. Senki sem számított ily fordulatra! Császári leirat érkezett, melyben a császár nem átallja védeni az alkotmánysértést! A rendeket, remélem, nem lehet megfélemlíteni! Elmegyek Metternichhez, hátha elfecsegi, mi van a császár megváltozott magatartása mögött. Az országgyűlés elején engedékenyebb volt, ígérte, hogy orvosolja az alkotmánysértést. Mi történt közben? Lám, mily sokat ér a császári szó! Kire hallgat ez a császár? Metternich lett volna a rossz szellem? Ha ő, lesz-e annyira elbizakodott, hogy be is ismerje? Milyen erőtlenek vagyunk, Istenem. Erős várunk nékünk az Alkotmány?! Vályogvár! Hol vagyunk mi még az alkotmányos monarchiától?! (Rövid szünet, majd ironikusan.) Ferenc császár játssza a jólelkű király bácsit, és közben önkényuralomra tör? Napóleon apósa! Szerencsétlen. Félelmében odalökte Napóleonnak a leányát. De miután a világ legyőzte Napóleont, ő is ott tetszelgett a győztesek között. Nem állt jól neki. Szégyenletes volt. Mostani szereplése is szégyenletes. (Ingerülten kiabálva.) Mit várnak most tőlünk? Nyüszítő meghunyászkodást? A fény kialszik, majd lassan felerősödik. Széchenyi a szín előterébe rohan. Metternich! Hosszú oktató — inkább kioktató — előadásra méltatott. A nagy ember! Most mintha nem lett volna méltó önmagához. (Gúnyosan.) Állítja, hogy tizennyolc hónapja tanulmányozza a magyarországi helyzetet, tehát mindent tud. Ő súgott tehát a császárnak, fgy oktatott: gondoljak a holnapra, ne tévesszenek meg a mai nap éljenei és tapsai. Nyilván beszédemre utalt. Ó, Istenem, hogy szégyellném 14
