Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)

becsülik. Pedig ki jobb költő most a birodalomban Berzsenyi Dánielnél? Olvastam minden kinyomtatott versét, miért éppen őt ne olvasnám én, ki unalmamban majdnem mindent elolvasok, mi németül, franciául, angolul, magyarul megjelenik! S a magyar színjátszással miért nem törődünk? (Hosszabb szünet.) Metternich bizonyára tanult II. József kudarcából: a magyarságot dehogyis kell rendeletileg megszüntetni, ügyeibe bele se kell szólni — csak szépen hagyni kell, hogy maga elpusztítsa önmagát. Metternich csalódni fog! (Egyre lázasabban.) Megtisztulna-e az én bűnös lelkem a magyarság feltámasztásáért vívott küzdelemben? Dönteni, hogy hova álljak, lám, már nincs is lehetőségem. Az osztrákság virágzásban, a magyarság agóniában: saját belső békém, lelkiismeretem nyugalma érdekében meg kell próbálnom Mózesévé nőni a magyarságnak. Krisztusává? (Kacagásban tör ki, majd öngúnnyal.) Ugye, nem is néznék ki rosz- szul megváltói töviskoszorúval a fejemen? Emberiség Történelme Megváltói, Ti Igazak! Vigyázzatok! Fennáll a veszélye annak, hogy egy léhűtő huszárkapitány kerül közétek! Vállalnám, hogyne. A magam részéről tehát... Ez aztán a nagyravágyás! Megváltó töviskoszorú! Mindenható Úristen, hallottad?! Tégy hát valamit becsvágyam letörésére, tégy meg ennyit szegény magyarságért. S hogy ne kacérkodhassam többé a megváltói szereppel, küldj azonnal valakit, nálam milliószor érdemesebbet e nép megváltására: tetszhalálból feltámasztására, és siess, mert nincs már messze e nép az örök álomba zuhanástól. (Rövid szünet; csendesen.) Én nem vagyok méltó könyörögni se Hozzád! De halld azért fenyegetésemet: ha két éven belül senki hozzá nem fog e nép felrázásához, én bizony nekikezdek! Mily szégyen lenne a Világmindenségre, ha senki meg nem előzne engem, gondolkozz ezen, Mindenható Istenem. Fenyegetésem komoly, vigyázz.

Lassú mozdulatokkal felveszi kabátját; vidáman.

Megyek huszáraim közé. Annyi méltó hozzám, hogy ővelük törődjek. Megvendégelem őket! Olyan mulatságot rendezünk a debreceni erdőben, hogy az egész vármegye emlegetni fogja ezer esztendeig. Huszáraimmal jobban érzem magam, mint tiszttársaim között, adott hát egy méltányos megoldása jövőmnek: be kellene állnom közhuszárnak saját svadronomba. (Legyint.) Ha képes lennék engedelmeskedni, gondolkozás nélkül parancsokat végrehajtani, bizony meg is tenném. (Elindul.) Ahány kuruc nótát tudnak, ma mindet megtanulom tőlük.

Sötét. A felerősödő fényben az íróasztal mögött ül; kezében toll, töpreng. Két év telt el. Még nem lépett ki a hadseregből. Tehát továbbra is egyenruhában van vagy ingujjra vetkőzve. Ingerült nevetéssel.

Mi sem jellemzőbb ma ebben az országban, mint Beleznay gróf története! Mélyen tragikus, vagy mélyen nevetséges története! Őgrófsága feleségül vette juhásza lányát, de esküvő előtt még élt földesúri jogával: huszonötöt veretett leendő nejére és apósára is; fia felcseperedvén, őt is meg akarta botoztatni, de az már, grófi csemete lévén, e gyalázatot nem tűrhette: védekezésképpen agyonlőtte apját. Ennyi a történet. A legmegdöbbentőbb: Beleznay grófnak hatalmas könyvtára volt, tele ronggyá olvasott szent könyvekkel. Második jellemző történet: Pécelen Ráday gróf ezer kötetes örökölt könyvtárát megvételre kínálta — mázsánként húsz forintért.

Felpattan egy székről, előre jön; feldúltan.

Harmadik jellemző magyar tragédia: gróf Széchenyi István huszártiszt eldicsekedte, hogy sógornője, Caroline Meade oly eszeveszetten szerelmes belé, hogy házasság szentsége, családi tisztesség, rokoni kötelék mit se számít, ő bármikor megkaphatná; élni is fog ezen nagyszerű lehetőséggel és gyönyörű sógornőjét — kit egyébként nem szeretett — szeretőjévé teszi. E huszáros cselekedet: szerelemmel, bizalommal való visszaélés dicső eredménnyel járt! A hírbe hozott Caroline grófnő belepusztult az általam rázúdított gyalázatba. (Hosszabb szünet után csendesen.) Három napig veze

9