Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)
KOCSIS ISTVÁN SZÉCHENYI ISTVÁN Monodráma I. Idő: 1823—1848 A szín gyakran változik. Legszükségesebbek: íróasztal, székek, karosszék, szekrény, dívány, szónoki emelvény. ELSŐ RÉSZ I. FELVONÁS Harminckét éves. Huszárkapitányi egyenruhában a szín közepén áll. Katonai érdemrendeket tűzdel fel a mellére, majd sorra leszedegeti őket. Kedélyesen. Nem viselem őket többé. Minek? Lélekben már nem vagyok katona. Nem méltó hozzám, hogy ilyen csecsebecsékkel ... Ajándékozzam el őket? Dobjam szemétkosárba őket? (Hosszan nézegeti az egyik érdemrendet.) Ó, ezt nem. Ezt soha. Ez a szárd királyság legmagasabb kitüntetése. És vér nem tapad emlékéhez, csak bor. A szárd király tűzte zubbonyomra, békeidőben, átmulatott éjszaka után, mert igen jó ivócimborának bizonyultam. Megkoronázása után bizonyára György angol trónörökös is feltú'z egyet a mellemre, kiérdemeltem azt is, majd jelentkezem érte, el ne felejtsem! Már hajnalodott, amikor a trónörökös odatámolygott hozzám, kezemet rázta és a világ legeslegjobb ivócimborájának nevezett, miközben bent a termekben kanapékon, fotelokban és a padlón elnyúlva hortyogtak állandó, hivatásos ivócimborái. (Szünet.) Mi lenne, ha én is elmennék hercegek és királyok ivócimborájának? Hivatás ez is, és nem megvetendő. (Feldobja, majd elkapja az egyik érdemrendet. Kacag.) Ezt állandóan viselnem illene. Gróf Széchenyi István magyar huszárkapitány, mint az orosz Wladimir-rend birtokosa. I. Sándor cár kegyeskedett mellemre tűzni Lipcsében. Miért épp az enyémre? Látványosabban kergettem Napóleon fáradt hadát, mint a többiek? Vagy mert csata előtt át mertem lovagolni a porosz táborba a haditervet közölni a nagy Blücherrel? Tűzött egyet a porosz király is a mellemre másnap, persze. (Gúnyosan.) Operett-háború volt az már. Oly nagy volt az erőfölényünk, hogy akár én is irányíthattam volna az ütközetet. (A szekrény tetejére hajítja az érdemrendeket.) Kilenc éve vagyok kapitány. Majd őrnaggyá ... nem, tábornokká való előléptetésemkor ismét feltűzöm őket. Már harminckét éves, s még kapitány! Az a gyanúm, hogy rövidesen abbahagyom ezt a katonásdit. (Szünet: fellengzősen.) Harminckét éves a testem, a lelkem pedig legalább száz. Mi másnak volna köszönhető, hogy gyakran megkísért e csodálatos földi létből való kivonulásom gondolata. Néha irtózattal tölt el, néha viszont nagy nyugalommal vagyok képes az emberi lét legsúlyosabb kérdésével szembenézni. Mi mást jelenthet ez, mint azt, hogy máris életunt vagyok. Leveszi a kabátját; leül a karosszékbe. Komoran. A háború idején gyönyörűen megjátszottam a halállal közönyösen szembenéző fickót, pedig soha akkora nem volt az életvágyam. Most életunt vagyok, undok és nagyképű. És természetesen lenézem tiszttársaimat. Milyen jogon? És gyakran kinevetem őket. Milyen jogon? (Rövid szünet.) Én vajon nem vagyok nevetséges a többiek szemében? Hányán nevetnének ki nyíltan, szemtől szembe és nem a hátam mögött, ha nem félnének, hogy párbajban megölöm őket? Egyébként még senkit sem öltem 4