Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - SZEMLE - Barna Gábor: Tóth Ferenc: Topolya és környéke népballadái

műveltségünkben Kelet és Nyugat szintézisben él együtt.

Bartók és Kodály a népzenekutatásban a legmélyebb rétegekig leásva hozta felszínre ázsiai örökségünket, a pentatóniát. Hasonlóan nem könnyű feladat a folklór más területein, a hiedelemvilágban a sámánizmus korába visszavezető emlékeket megtalálni. Tárgyi népművészetünkben őseink „képírásának” maradványait nem a festett bútorokon, hanem inkább a legrégebbi stílust képviselő tárgycsoportokon — a vésett keményfa szuszékokon, a lőporszaruk, a hímes tojások geometrikus motívumaiban kéne keresnünk.

Örülnünk kell minden újabb kutatási eredmény közreadásának, különösen azoknak, melyek valóban szintézisek. így az utóbbi idők néprajzi kiadványai közül elsősorban az Európában egyedülálló Magyar Néprajzi Lexikon várva-várt utolsó, ötödik kötetét említeném; vagy Orbán Balázs nagyhírű munkájának, a Székelyföld leírásának facsimile kiadását, mely forrásanyagként is használható. E művek napjaink megnövekedett néprajzi érdeklődésén valóban hézag- pótlóak és talán segítenek helyre tenni a festett képek elemezgetőinek elméleteit is. (Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982)

TARJÁN GÁBOR

TÓTH FERENC:

TOPOLYA ÉS KÖRNYÉKE NÉPBALLADÁI

A magyar népköltészeti kutatásokban a ballada mindig kivételesen jelentős, központi helyet foglalt el. Megfigyelhető fontossága a jugoszláviai magyar folklórkutatásban is. Nyugodtan mondhatjuk, a balladakutatás állt az első helyen a kötetet összeállító Tóth Ferenc kutatásaiban is, aki természetesen gyűjtött sok más folklór műfajt, mégis a balladák világához vonzódott legjobban. Legfontosabb írásai a balladákról szólnak. Lehet, hogy ebben a költő öntudatlan választása, vonzódása is megmutatkozott a soktitkú balladák iránt. Érdeklődése összhangban állt az újvidéki Hungarológiai Intézet célkitűzéseivel. 1975-ben azt írja Tóth Ferenc a Kálmány Lajos nyomában című kötete bevezetőjében: „A szervezetlen gyűjtőmunkában akarva-akaratlan megmutatkozó esetlegességek kiküszöbölése céljából iktattuk be az újvidéki Hungarológiai Intézet munkatervébe a jugoszláviai magyar folklór kutatását. Az a célunk, hogy a jugoszláviai magyar nyelvterületen élő gyűjtők táborát kiszélesítsük, munkáját összefogjuk és irányítsuk; Nymodon az önismeretünkhöz nélkülözhetetlen múlt népi szellemi értékeit időről időre megjelentetjük. .

Ennek a programnak a jegyében készült el a Topolya és környéke népballadái című kötet, nemcsak Tóth Ferenc, hanem Borús Rózsa, Tomik Erika és Vass Éva gyűjtőmunkájának eredményeképpen is. A kötetet Tóth Ferenc készítette elő kiadásra, s ő írta a bevezető tanulmányt is. A munka megjelenését viszont már nem érhette meg — 1980 októberében tragikus autóbaleset áldozata lett. Halála után a félig kész kéziratot munkatársa, Jung Károly rendezte sajtó alá, zenei szempontból pedig Kónya Sándor gondozta.

Topolya története és balladáinak világa kicsit az egész Délvidék, Bácska tükre is. Lakossága — Tóth Ferenc bevezetőjét idézve — az 1750-es években zömmel az észak-magyarországi megyékből (Fehér, Esztergom, Heves, Győr, Pozsony, Nyitra, Trencsén) érkezett 200 magyar és szlovák család. A földesúri birtokon települt község urai támogatásával hamarosan megkapta a vásártartási jogot és vele együtt a mezővárosi jogállást. Céhek alakultak a múlt század elején. Erre az időre már — úgy látszik — összerázódott a község sokfelől jött lakossága. A község történetét részletesebben megismerhetjük Borús Rózsának a Topolya népszokásai című könyvéből (Újvidék, 1981.). Ä balladás- könyv bevezetője csupán a legszükségesebb adatokat tartalmazza. (Áz 1981. esztendő tehát jelentős év mind Topolya, mind pedig a néprajz- tudomány szempontjából: két könyv jelent meg a településről, megismerhettük a bácskai község népszokásait és balladáit.)

A kötet balladaanyaga Topolyán keresztül kissé az egész Észak-Bácskát is bemutatja, ahonnan eddig kevés közlést láthattunk. Figyelemre méltó tanulsága a balladák elemzésének, hogy legnagyobb számban az új balladák szerepelnek (12 típus — 41 változat), majd a betyárballadák csoportja következik (9 típus — 28 változat). S a közhiedelemmel ellentétben itt is lehet találni klasszikus régi balladákat (6 típus — 15 változat). Tóth Ferenc abban látja ennek a megoszlásnak az okát, hogy az „adatközlőkhöz közelebb áll a mondanivalójában a mi korunkat, a mi kérdéseinket is részben kifejező új balladák világa”, mint a másik két csoportba tartozó alkotásoké.

Megfigyelték a kutatás során, hogy a nők balladatudása nagyobb, mint a férfiaké, régi stílusú balladát csak ők ismernek. Az élő hagyománynak is ők a hordozói. Az adatközlők, énekesek életkorát elemezve megállapítható volt, hogy a balladák ismerete elsősorban az idősebb korosztályra korlátozódik. Ez is alátámasztja Tóth Ferencnek azt a megállapítását, hogy a hagyományozódás folytonossága megszakadt, s „még a megmaradt közösségi alkalmak sem állnak már a hagyományozódás szolgálatában”. A parasztság kultúraváltásáról, akkulturációjáról van szó, amely „urbanizálódó közösségekben”, mint Topolya is, gyorsabb ütemű. Ezért nagyon fontos szerepe van az ilyen és hasonló könyveknek, amelyek nemcsak őrzik, megőrzik hagyo87