Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Kántor Lajos: Tárgyak, természet, történelem (Vidéki őrhelyek)

vált át, amikor ideér: „Én, ki szeretem a múltnak fátyolát fölemelni, ki e lapokon örömest nyitok tért a múlt hősiesség dicsőségének felelevenítésére, nem vonulhatok itt figyelmetlenül át. .És valóban nem teheti, hiszen a szárhegyi Lázár-kastélyban Bethlen Gábor töltötte gyermekéveit, erről a tájról emelkedett balladai magasságba Puskás Klára s a betolakodó ellenséget megfutamító többi bátor asszony, akiknek híre vitéz férfiakét is túlélte. Szárhegy újabbkori története azonban nem a kastélyhoz, nem a Tatárdombhoz, hanem az egykori ferences kolostorhoz kapcsolódik: a Barátság-táborhoz. És ezzel ismét képzőművészet-közeibe kerültünk, minthogy a szinte romjaiból élővé-funkcionálissá visszavarázsolt kolostorépület az utóbb években a magyar és román festők, grafikusok, szobrászok alkotóműhelye lett; aztán ősszel beköltöznek a vidék népművészei is. Jöttek írók is, jöttünk és jövünk; és Szárhegyből jelkép, a jelképből fórum lett — úgy gondolunk már rá, mint elődeink Kisbaconra és Marosvécsre együttvéve. Egy este, mikor csak mi voltunk ott, büszkén mutattam meg feleségemnek és fiaimnak a tábort, „a szobámat”, mintha a saját birodalmam lett volna. Honnan ez az érzés? Hogyan kezdődött? Az első közelítésnél többet ma sem igen mondhatok .. .

SZÁRHEGY, KÖZELRŐL (AVAGY: HOGYAN KAPASZKODJUNK SZIKLÁBA)

Évek óta hallom képzőművész barátaimtól, hogy Gyergyószentmiklós szomszédságában van egy elhagyott kolostor, abban 1974-től nyaranta (augusztusban) művészeti tábort szerveznek, érdemes elmenni oda, szép a vidék, jó a hangulat, gyűlnek a „táborozok” otthagyta alkotások, festmények, grafikák, szobrok (ez utóbbiak kint a szabadban, a kolostor melletti oldalban). Ahogy viszont telnek az évek, gyarapodunk ismeretekben és ismerősökben, de főként megismernivalóban, egyre nyomasztóbb a sokféle adósság. S bár ha a felelősséget egy viszonylag kis közösségért vállalja fel az ember, annál többfelé kellene eljutni, regisztrálni, másokkal is megismertetni a tényeket, lelkesíteni és vitatkozni, ébren tartani az összetartozás tudatát, ugyanakkor azonban magasra emelni az igényt, tudatosítani, erősíteni kisajátíthatatlan konvertibilis valutánkat: a színvonalat mindenfajta munkában, azaz a sajátos értékteremtést. Kolozsvárról — némelykor úgy tűnik, nagyon távolról — nézve Gyergyószárhegyben egyikét kép zeltem az országszerte szaporodó, kellemes-hasznos képzőművészeti gyülekezőhelyeknek, egyszer majd ide is eljutok talán, nem sietős a dolog; akármennyit kontárkod- jam is az utóbbi időben művészeti ügyekben, ez mégsem az én színpadom.

Aztán úgy hozta az idei nyár, hogy London helyett Csíkszeredában hadakoztunk esővel és köddel. S ha már Csíkban járunk, átugrunk Gyergyóba is, éppen Szárhegyre, különösen, hogy „idegenvezetőül” a sokat emlegetett szárhegyi tábor igazgatóját, Zöld Lajost sikerült megnyernünk (aki civilben a Hargitánál újságíróskodik, miután eljött Bukarestből, az Ifjúmunkástól, illetve az Előrétői). Jó húszéves elfelejtett ismeretséget eleveníthetek fel, amikor a Csíkszeredái négyoldalas napilap szerkesztőségi folyosóján a rég nem hallott riporter keresetlen szavakban megnyilatkozó hangja csattan — alig merek belépni a gazdasági rovat helyiségébe. Még nem tudom, hogy a szárhegyi titok közelében járok, az elkövetkező öt percben csak annyi világos, hogy sofőrre, autósra akadtam; mert Zöld Lajost nem kell kérlelni, ha Szárhegyről van szó, különben is naponta járt ki (saját kocsiján), a tábornyitást előkészítendő.

Mit jelent az előkészítés? És mit jelent a Tábor? Zöld Lajos konokságú riporter kellene hozzá, hogy érzékeljük a részleteket. Mi, családi alapon turisták, egyelőre tudomásul vesszük egy ilyen autózás velejáróit: megállunk a faluban, mert Zöldnek be kell futnia az egyik portára, megnézni, esznek-e a tábor malacai. Majd néhány száz méter még, és és behajtunk a „Barátság — Prietenia” táblák között a külső kapun. Az udvaron Lázár

91