Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Kántor Lajos: Tárgyak, természet, történelem (Vidéki őrhelyek)

si módra viselkednek a tegnap még szokatlan alkalmakon. Csak túlságosan el ne városia- sodjanak, hogy elfelejtsék, mit jelentett a kórus, a tűzoltózenekar és mindaz a hagyomány, amit Györkös a maga sajátos módján most ismét elébünk — és a nagyvilág elé — tár . . .

De másfajta élményeket is köszönhetek festő, grafikus, szobrász barátaimnak, a tájban otthonosan mozgó képzőművészeknek. Cseh Gusztávéknak első komolyabb sofőrvizsgámat például (miután az illetékes hatósági szerv jogosítványra érdemesített), egy háromnapos autós-majálison. A távoli idegennek meglepő célpontokkal; a közbeeső városokon ugyanis csupán átsuhantunk, az eseményt, a látnivalót, hallanivalót a falvak: Alsó-Csernáton, Gorzafalva, Vargyas, Gyergyószárhegy biztosították. Látni és hallani Csernátonban, az ősi Cseh-kúriában bőven van mit; ha otthon és mesélő kedvükben találja az ember a Haszmann-fiúkat, a nem akármilyen tájmúzeumot teremtő történelemtanár méltó utódait, akik a fafaragásban (székelykapu-állításban), néprajzban és múzeumfejlesztésben művészetet és tudományt egyesítenek, meggyőződhet róla, hogy a háromszékiek sem adják alább Tamási Ábelénél. Finnországi rögtönzött útibeszámolójuk legnagyobb lírai-epikus élményeim között marad meg, az anekdota életrevalóságát minden irodalomelméleti érvelésnél meggyőzőbben bizonyítva számomra. Három napig élveztük a ház vendégszeretetét, és ezalatt alkalmunk nyílt bepillantani a családszervezettség ősi formájába, a matriarchátus maradványaiba — ami különös terheket ró a ház fejére, a rangidős asszonyra, de másutt már szokatlan jogokkal is felruházza. Ica néninek afőztjét, leveseit, sültjeit, a bárányaprólékot dicsérjük-e jobban (sajnos, a rántott bárány feltálalása előtt indulnunk kellett tovább), vagy kifogyhatatlan energiáját, ahogy szelíd szóval mindent és mindenkit kézben tart? Minket persze a tenyerén hordott, a nagycsaládba tartozó Cseh Gusztáv (az unokaöccs) barátainak a legjobb falat, a legkényelmesebb ágy járt ki — de alighanem nekünk köszönhették „a fiúk” (maguk is apák), hogy az egy-két-három pohár plusz-pálinkáért nem kaptak ki.

Kevéssel odébb, túl az Ojtozi-szoros szerpentinjein — ez ugyancsak jó iskola kezdő autósoknak —, néprajzi s egyéb tanulnivaló szintén bőviben jut a tájjal, embereivel ismerkedőnek. Utunk nem csupa majális. Bár az eső elállt, s a gyerekek kint ülnek a kapuk előtt, nemigen sikerül magyar szóra bírnunk őket; az idegent gyanakvással (értetlenül?) fogadják, noha a kerítés mögül ismerős (anyanyelvi) hangok hallatszanak. Bent, az egyik gorzafalvi fazekas elárvult, mester nélkül maradt portáján vásárlás, a mázas edények válogatása közben (az utolsó égetésből válogatunk) feloldódik aztán a feszültség, a novabor is előkerül, szívesen adják. És alig-alig kell nógatni, pár házzal odébb, a barátainkkal ismerős csángó özvegyasszonyt, hogy felvegye az ünneplőjét, így készüljön a szokásos fénykép. Turista-bepillantásnak ez sem kevés (a néprajzi tudnivalók kiegészíthetők dr. Kós Károlyék könyvéből, a Moldvai csángó népművészet bői) — talán sok is ahhoz, hogy könnyű szívvel továbbhajtsunk

Vargyas, az Erdővidék neves községe, a jelenkori etnográfiában — Csernátonhoz hasonlóan — fafaragóiról, festettbútor-készítőiről híres. Amit Máthé Ferenc faragott ki magának, szabad óráiban, a bányabeli szolgálat szünetében, az éppúgy hozzátartozik a falu történetéhez (egyes népszokások már csak itt élnek, az ő faképein), mint a Dá- niel-kastély, amelynek megkezdték nagyon esedékes tatarozását. A külső fal vakolata alól egyelőre ha nem is freskó, de szintén egy darab történelem bukkant elő: régi május elsejei ünnepi jelszó, alatta ,,losif Vissarionovics Stalin generálisszimusz” neve. (Nem emlékszem, hogy szerepelne e falrészlet leírása Balogh Edgár vargyasi könyvében, kiegészítésül álljon hát itt, mint az én hozzájárulásom a vargyasi helytörténethez.)

Gyergyószárhegyről valószínűleg még ennyi újat sem tudok mondani, hiszen Orbán Balázs óta mindmáig gyakran emlegetik. A Székelyföld leírásában a szerző szinte lírába

90