Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Kántor Lajos: Tárgyak, természet, történelem (Vidéki őrhelyek)

vagy Kolozsvárt, minthogy csak nemrég találkoztam a húszas-harmincas évek ploesti és bukaresti lapjaiban megjelent román kritikákkal, mindenekelőtt a számomra mostanáig ismeretlen Aurel D. Brosteanu Nagy Imrét bemutató cikkeivel —acsíki táj és az alkotó egyéniség méltatásával. Csodálkozva és némi szomorúsággal idézem 1928-ból (mert azóta is ritkán láttam párját): Nagy Imre „esete egész Romániában egyedülálló manapság. Szokatlan méretű alkotó erőről van szó; azért zárkózik el, hogy ezáltal felerősítse az életérzést, örökös energiája folyamatosságát] biztosítsa, magabiztosságot alakítson ki, táplálja a hitet sorsának elhivatottságában. Érvényesek rá Ibsen szavai: «Az egyedülálló ember — erős ember.« A kompromisszumok századában megingathatatlan marad mindenben, ami a többiekkel való megegyezéshez vezetne, nem érdekli, hogyan festenek mások, nem akar senkitől sem tanulni, nem ismeri a mai »kliséket«.” Brostean nyilván nem tudhatta, hogy Nagy Imre valójában nem állt egyedül; szembenállását művészeti divatokkal, karrier-vadászatokkal, ugyanakkor jól látta — és merte (akárcsak a Bartókot jellemző folklorista, Birlea) a legnagyobbak egyéni útválasztásához mérni. Már csak azért is érdemes újra átmásolni egy bekezdésnyit az elsárgult ploesti lapból, hogy eszünkbe jusson: messze az éjszaka kivilágított autópályáktól, alig pislákoló fények közt eldugottan, megállásra késztető értékek születnek, várják csendben a figyelni tudókat. íme tehát a több mint fél évszázada, a román kőolajmezők központjában papírra vetett mementó: „A nyugati művészetben forradalmakról beszélhetünk, melyek közül egyesek reálisak, mások fiktívek, táborokra osztják és maguk mellé állítják a közvéleményt, a vita szenvedélye sugallja a tárgyat, az emberek feje fölött lángnyelvek lebegnek, melyeknek előnyös fényénél a lapos tekintetek tragikus színben tüntetik fel a jelenetet, a nagy szenvedélyeket ismét csak megjátsszék — de a szélben lobogó sörényű hősök mögött megszervezik a klikkeket, az érdekszövetségeket, a propagandát. A hősiességet statútumokkal és tagsági díjakkal, tagkönyvekkel, csatlakozásokkal, felzárkózással készítik elő, mint a legfiliszteribb szellemű városokban. Az individualizmus játékát csak alkalomszerű kötelezettségből játsszák vagy az alkalmazkodásra képtelen szellemből következően vagy dezintegrációs érdekből; megvannak az előnyei, mert a költészet tekintélyét kölcsönzi, de ez az individualizmus csak fiktív vagy felületi, elővigyázatosságot takar, mely nem hagyja becsapni magát saját szavainak mumusaitól. Egy Cézanne vagy egy Hans von Marées, egy Van Gogh vagy egy Utrillo csak nagyon ritkán jelenik meg, s az ő esetükben az egyéni sajátosság nem szorul magyarázatra. Létezésük drámai egész, kommentárt nem igénylő, rejtélyes élettér, elzárkózás egy olyan világtól, mely megvetést érdemel. Hozzájuk hasonlóan, a zsögödi magyar festő szemtől szemben áll a világ színjátékával, megpróbálja megfejteni, megpróbálja tisztázni, az alkotó tevékenység hullámözönével. Művészete tett, kemény kezdeményezés, férfias ellenállás a környező világ befolyásának.”

A zsögödi — és ploesti — betérőnek ez tehát az esztétikai és erkölcsi tanulsága, számomra egyértelmű igazsága a nyolcvanas évek elején; és nem kevésbé fontos, mint a párizsi Beauburg, a londoni Taté Galery vagy a zürichi Kunsthaus látványossága. Bro$teanut csak annyiban helyesbíteném, hogy amiképpen Nagy Imre lényegében nem állt egyedül vidéki magányában sem, úgy a példája sem egyedüli, szerencsénkre, ezeken az erdélyi tájakon. A sors különös alakulásával magyarázható, hogy a másik (pontosabban Nagy Istvántól, a festőtől számítva a harmadik) nagy Nagy képzőművészünk, a felfogásban, ábrázolás- és kifejezésmódban Nagy Imrétől eléggé távoli Nagy Albert tartós otthonát ugyancsak Csíkzsögöd viszonylagos közelében, Székelyudvarhelyen építhetjük. Ha már nem a kolozsvári Dohány utca egykori műteremlakása őrizheti meg a hagyatékot, a most formálódó udvarhelyi képtár többnek ígérkezik, mint kedves vendégfogadó gazdának (aminek korábban Sepsiszentgyörgy is látszott). Az utóbbi hónapokban, években bőven volt alkalmam gondolkozni ezen, többek közt a volán mel88