Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Sinka István: De enyém ám a hősiesség, Szent-Mihálykor, Magyar tűnődések, Két tulipán (versek)

Szalma kell az istállókba, az ökrök alá új alom, csak a béres vacka alatt gyűlik bűz és fájdalom.

S Bon cos János, a bivalyos dúdolt a szalmakazal tetején, és futott a szél monoton dalaival.

Szóltam neki: — Aggyon Isten! jöjjön kend erre tovább Várad fele ... ő is köszönt s csillant szemében a vágy.

De azért csak, hogy kialudjon, mert sorsa van neki, végzete: istálló, bivaly ... Jászolalján húll majd halálba vén feje.

Jönne bizony, hogyne jönne ...!

S hallottam egy ismerős zajról

— szalma sivított — bivalyos Boncos csúszott a szalmakazalról.

— Itt vagyok — mondta — Hova is méssz?

És mutatott a tájon át,

hol úraság után, úraság volt és azontúl is úraság.

— Megyek biz én Váradra, hájjá

— mondtam neki... E tíz sőre elballag lassan ... szép kék az ég s nincsen kilátás esőre.

A bokrok alján is íme azért nyüzsög a sok bogár .

Jött Boncos és hozzám lépett.

Kezet adott — én is ám.

S hogy ujjaink egymást keresték, már meg is volt az ismeretség: a pusztán ezt így mérik ám!

És dohányt kért és masinát kért, pipáját előkereste s szállott azonnal föl a füst, mint égbeúszó, nagy kék lepke.

De hiába volt szép a tavasz, hiába játszott a szél: a füst után jött a panasz, s ha ezt egy ember mondta is, úgy véltem: ezer beszél.

48