Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Sinka István: De enyém ám a hősiesség, Szent-Mihálykor, Magyar tűnődések, Két tulipán (versek)
És beszélt Boncos: — Szállítottunk, a zsák folyt, húllt a tengeri. Most lefogják pár véka búzám .. .Isten hogyan is engedi! Rongyos a f iam, szül a jányom, nekem meg nincsen kalapom és eltört a nagy cseréptál is és megdöglött, meg a malacom. Ha volna némelykor pár fillérünk, egy kis piros paprikát hoznánk, hogy színe legyen a levesünknek. Am nem jut fillér ... alig, hogy élünk, hisz nincs egy pergelet szalonnánk ... így élünk!... Hogy akármily nagy is a tél, különben él a kósza varnyú. Pedig, tudod, már száz éve, hogy családunk e major cselédje: az apám, a nagyapám is ... Mind a kettő ülve halt meg ökre jászlavégén, s ma a sírjukat se tudom, mert az úrasági csürhe vígan dórja a temetőt. ... Aztán hallgasd csak: ezelőtt pár nappal odaát a főmajorba a kastély elé két hintó odaállt. A jegyző volt, a szolgabíró a kedvük ficánkolt, s akkor este mind a kettő kasznárunkal táncolt. Együtt szoktak vadászni is, ád a puszta zsákmányt, a kastély ád dáridókat és ád húsvéti bárányt. Nekünk meg, lásd, nem jut egyéb, csak vízleves, villanyéi — felétek tán jobb az ispán? és jobb lakás van, több talán a kenyér? Mink ketten lakunk egy szobába ... Add össze: két család, hét-hét taggal... Este mikor összejövünk, azt a zsivajt, ha hallanád! Gondold el: az ól sincs nagyobb gőzzel és szaggal. Ott születünk és ott szeretünk, ott vesz anyánk bennünket ölbe,
