Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
előtérbe, hogy miben vagyunk szellemének adósai. Azt hiszem, sokkal. Ezek közü szeretnék néhányra rámutatni. Mindenütt, ahol élve eltemetett gondolatok dörömbölnek, első feladatunk: felfeszíteni a kriptaajtót. Ha a gondolat egészséges, életet igénylő, kiszabadítani. Ha torz, rosszindulatú, kivonszolni a világosságra, diagnosztizálni és átadni az erre szentelt köz- gyűjteménynek. Míg élünk, feladatunk Szárszót a maga valóságában megmutatni a magyar társadalomnak, kortársaknak és most induló fiataloknak. Misztifikációk nélkül, nosztalgiák nélkül, de hazug átírás, hangfogók és korlátok nélkül is. Az egyikre nincs rászorulva — a másikat nem tűrheti. Szárszó ügye nem „engedély” tárgya. Szárszó volt, van és lesz. Helyre kell állítani, újra kell teremteni tisztességét. Ha tehát valamit tervezünk ügyében, azt a Széchenyi megkövetelte nyíltsággal,tartózkodással és a mumusoktólvaló félelem nélkül kell tenni. Alapelvként ajánlom, hogy amit lehet, minden további nélkül végezzük el magunk. Kutassuk fel, szedjük össze, írjuk le, bocsássuk közre, amit csak tudunk. Ehhez csak a magunk fáradó akaratán kell erőt venni. Ha valahol segítségre, közreműködésre van szükség, meg kell keresni az intézkedésre jogosult személyeket, intézményeket. Konkrét javaslatot, indítványt kell tenni, ha kérni kell valamit, akkor kérni, ha jogszabály úgy rendelkezik, hogy valamihez valakinek a hozzájárulása kell, akkor fel kell kérni, hogy adja meg. De nem félénken, az életfunkciók gyakorlásához is engedélyt kérő kiskorú vagy gyanúsított pozíciójából, hanem annak a biztonságával, aki teljes jogkörrel, cselekvőképességgel gyakorolja törvényes jogait. És ha valaki a „hatalom bűvöletében” nem ismerné jogai törvényes korlátáit, fel kell világosítani. Tekintse szerencséjének, hogy ez idő szerint ő ül abban a székben,ahonnét a magyar történelem eme pirosbetűs ünnepének kultuszához hozzájárulhat. MOLNÁR ISTVÁN Néhány szubjektív emléket szeretnék elmondani a balatonszárszói élményeim közül. Mind a két Szárszón jelen lehettem nagyon fiatalon. És így visszatekintve az immár közel 40 évre, sokakkal együtt mondhatom én is, hogy az életemben két körülmény volt alapvetően meghatározó jelentőségű, az egyik a szárszói napok és a szárszói tapasztalatok, a másik a későbbiek során a Györffy István Kollégium és a NÉKOSZ-mozgalom. Nagyon érdekes ennek a két élménynek a kisugárzása is, amit itt az idősebb korosztály tagjai más szemszögből már megvilágítottak. Én is szeretném ehhez elmondani azt a tapasztalatomat, hogy 1945 után, amikor elkezdtük a demokratikus politikai szervezkedést az országban, a földosztástól kezdve földművesszövetkezetek szervezésén keresztül, a demokratikus fejlődés érdekében, akkor nagy örömmel tapasztalta az ember itt is, ott is az ország legkülönbözőbb helyein, hogy mindenütt volt egy-egy motorikus alkat, aki az indíttatását akkor még Balatonszárszóról hozta. Ez a tapasztalat és élmény nagyon rokon volt azzal a későbbivel, amikor az a lehetőség adatott meg számomra, hogy a MagyarFilmhíradó szerkesztőjeként jártam az országot. Ha egy-egy faluban vagy városban valami nagyon sajátosan közérdekű tevékenységi szál után kezdtünk el bogoz- gatni, akkor nagyon rövid időn belül az derült ki, hogy a szálak mögött, lett légyen az egy állatorvos, egy pedagógus vagy éppen mezőgazdász, mérnök, — rendszerint a NÉKOSZ-mozgalomból szerzett indíttatás lelhető fel. Tehát ily módon is ez a két mozgalom nagyon-nagyon közel állt egymáshoz. Szeretném még azt is elmondani az emlékek közül, amit az akkor 19—20 éves ifjú ennyi idő után is meg tudott tartani, meg tudott őrizni magában. Hallatlan nagy élmény volt Szárszón testközelben találkozni ezekkel az írókkal. Én a magam részéről ebben az 41
