Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
időben (1942-ben) második éves egyetemista voltam, nem voltam Soli Deo Gloria-tag, nem voltam semmiféle szervezett testületnek tagja. Az én kötődéseimet, kapcsolódásaimat két tényező határozta meg. Egyik az, hogy diákkoromban sok más korombélivel együtt Szabó Dezső műveit, romantikáját kaptam, de ennek hatása során természetesen a népi írók más műveit is. Mint egyetemista, már a Püski Sándor-féle Magyar Élet Könyvkiadónak is egyik szervezője, olvasója és terjesztője voltam. És tulajdonképpen ez a szál volt, ami engem az 1942-es és 1943-as szárszói tóborozáshoz elvitt. Sohasem felejtem el az első táborozás alkalmával Németh László előadásának azt az igényességre intő fejtegetését, amikor azt magyarázta, hogy egy tanulmány, egy könyvbírálat, egy versbírálat, egy műbírálat megírásához nem elegendő az egyszeri, kétszeri olvasás, legalább háromszor el kell olvasni egy művet ahhoz, hogy lelkiismerettel elemezhesse azt valaki. A másik, az is úgy elkísért, végig életem során. Veres Péternek, ha jól emlékszem, az első találkozó alkalmával fejtegetett szavai, Veres Péter többek között — emlékeim szerint legalábbis — azt mondta, hogy mindegy, milyen úton-módon, olyan társadalmat akarunk, amelyben nincs úr és szolga, nincs gazdag és szegény, hanem minden ember egyenlő jogú. Ez, azt hiszem, mint program, mint célkitűzés nagyon gyújtó hatású volt az ottlevő 5—600 fiatalra. És még egy dolgot: akik ott voltunk Szárszón, ki-ki a saját szakmai tevékenysége területén kereste ezeknek az elveknek, ezeknek az indítékoknak az alkalmazási lehetőségét. Én például — most megint elnézést a szubjektivitásért — az ott szerzett indítékok alapján próbáltam már akkor is a filmmel kapcsolatos és ma is vállalható nézetek fejtegetését az akkori Magyar Útban, sőt ha jól emlékszem, a Magyar Életben is közzétenni. Ami szintén annak a gondolatnak egyfajta továbbvitelét és egyfajta szakterületre való lebontását jelentette. Befejezésként azzal zárom, hogy gondolkodtam kissé az élmények és emlékek hatásán. Azt hiányolom Szárszó kapcsán, elsősorban a mai fiatalok többségének és nemcsak többségének a gyakorlatából, hogy akkor Szárszóra menni, Szárszót vállalni egyfajta, a szokottól eltérő, még azt is mondhatnám talán, nem is kockázatmentes részvételt jelentett. De semmiképpen nem azonosítható ez a forradalmár, kereső-kutató, áldozatvállaló magatartás azzal a nagyon elposványosodott és elég sokak által napjainkban folytatott gyakorlattal, amikor többé vagy kevésbé magas beosztásban levő funkcionárius és nem-funkcionárius elsősorban saját egzisztenciájának biztonságát keresi. Minket, akik ott voltunk Szárszón, nem az egzisztencia biztonsága, nem az egzisztencia biztosítása, hanem a magyar nép sorsának megjavítása, fölemelése vezetett. Győrffy Sándor: Bíró Ernő volt a másik ifjúmunkás, aki Palotás Mihály mellett felszólalt. Sajnos, kimaradta jegyzőkönyvből a felszólalása. „Bíró Ernő felszólalása után Kardos László a Györffy Kollégium igazgatója fejtette ki álláspontját” — ennyi van a jegyzőkönyvben. Hallgassuk meg most Bíró Ernőt, ő hogyan emlékezik, mit mondott Szárszón. BÍRÓ ERNŐ A „mit mondtam”-ról nem sokat mondhatok, mert hiszen Palotás Mihály mondta el’ amit megbeszéltünk. Én ízig-vérig munkásként vettem részt a szárszói konferencián, azóta is munkás vagyok. így vagyok itt is. Szárszó előtt a szervező bizottság fölszólította a Vasas Munkásegyesületet a részvételre hivatalosan is. Püskiék lakásán volt egy megbeszélés, ahol eldöntöttük a szervezés módozatát. Az volt körülbelül a lényege, hogy könyvbarát-akcióra lettünk kijelölve, három hónapos útra, és az akcióban az első könyvrészlet 3 pengőjét elhasználhattuk a megélhetésünkre, ebből tartottuk fönn magunkat. Feladatunk egyrészről Szabad Szó újságcímek és Népszava újságcímek, valamint papok, tanítók és diákok fölkeresése volt. Naponta legalább egy szerződést kellett kötnünk és akkor már megvolt a napi megél42
