Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
A SZÁRSZÓI KONFERENCIA NÉGY ÉVTIZED TÁVLATÁBÓL Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele, véleménye* GYŐRFFY SÁNDOR Nagy öröm számunkra, hogy mint „veteránok”, részt vehetünk 37 év távlatából egy baráti találkozón, amelyik az 1943-as szárszói konferenciát kívánja értékelni és megvitatni. A szárszói konferencia vitafórumának szellemében nem egyszer eltérő nézeteinket is ütköztetni úgy, mint 37 évvel ezelőtt. Ez ma, egy tisztultabb légkörben, úgy gondolom, lehetséges és szükséges; szükséges és lehetséges. A szárszói konferenciáról eddig megjelent cikkek — hogy emlékeztessek rájuk: 1943-ban még Jócsik Lajos, Kovács Imre, Asztalos István; 1944-ben Juhász Géza, Si- mándi Pál, Fónyad Dezső, Gombos Gyula, Kontra György és mások írásai, illetve az Egyedül Vagyunk és az Új Magyarság támadó cikkei. Azután emlékiratok: Dobi István, Nagy István, Balogh Edgár, Veres Péter, Danes József emlékiratai. Történeti feldolgozások: Sipos Gyula 1947-ben, Kende István 1948-ban, Kató István 1955-ben. Pintér István négy különböző könyvében egyre nagyobb terjedelemben, egyre nagyobb súllyal ír Balatonszárszó jelentőségéről, benne a népi kollégisták s Kardos László ottani szerepéről. A Fényes szelek nemzedéke igen gazdag új dokumentumanyagot tartalmaz Szárszó előkészítéséről, történelmi környezetéről. Úgy gondolom, ma egy lépéssel tovább mehetünk Szárszó értékelésében, most már sokkal nagyobb feltárt ismeretanyag birtokában, sok történelmi tapasztalattal, négy évtized távlatával a hátunk mögött. A mai felszólalókat úgy kértük fel, hogy azt a sok színt képviseljék, ami Szárszón is megmutatkozott. Jómagam a Soproni Márciusi Fiatalok küldötteként vettem részt a konferencián. Somodi István Szolnokról, Mohácsi László Pápáról, Rétéi Lajos Kecskemétről, Kristó Nagy István Hódmezővásárhelyről, Horváth Lajos Kaposvárról, és így tovább — képviselték a magyar haladó fiatal értelmiséget, új utakat kereső diákságot, akik Szárszón egymással találkoztak. Szárszó először József Attila halálhíre alkalmából került be a nemzeti köztudatba. Talán Szárszóra is áll, a szárszói konferenciára, amit Kádár János mondott József Attiláról Óbudán pár évvel ezelőtt: „József Attila alapjában okkal, néha türelmetlenül, de mindig a magyar munkásmozgalom szektás elzárkózásának megszüntetéséért küzdött. Ez vitákkal járt. A sok értetlenség, köztük olyanoké is, akiktől pedig támogatást várt volna, érzékenyen érintette. Nem is vélt, bizton tudott igazát védte”. Azt hiszem, ugyanez elmondható a szárszói konferencia szereplőiről is, Erdei Ferencről, Nagy Istvánról, Veres Péterről, Darvas Józsefről, Püski Sándorról — s mindenekelőtt Németh Lászlóról. Ők is a szektás elzárkózás megszüntetéséért küzdöttek, ők is „nem vélt, hanem bizton tudott” igazukat védték Szárszóval kapcsolatban. A történelem malmai lassan, de biztosan őrölnek. Szárszó szellemi hősei egyre nagyobbak lesznek a nemzet emlékezetében és tudatában, minden rangú és rendű ellenfelei pedig Milotay Istvántól Rákosi Mátyásig, és a még mindig Rákosi szellemében gondolkodó egyesekig, egyre kisebbek. * (Az 1943-as szárszói konferencia résztvevőinek baráti találkozója a Hazafias Népfrontban 1980. július 5-én.) 20
