Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
Szárszó általános értékelése még ellentmondásos a magyar tudományban, köztudatban. A Munkásmozgalmi Lexikon is azt írja róla, hogy a résztvevők többsége nem fogadta el a baloldal programját, „így a találkozó nem hozta meg a várt eredményt”. Legutóbb a népi kollégiumoknak a népfront-mozgalomban betöltött szerepről folytatott vitán egy más megközelítésből arról beszéltek, hogy Szárszó „nem sikerült”. Ekkor határoztuk el, hogy megrendezzük ezt a mai vitát: valóban nem sikerült Szárszó?! A Magyarország története című munka IX. kötete ezt írja: „A kommunisták és a radikálisok befolyása jelentősen megnőtt, bár a többség a kisgazdapárti és szociáldemokrata vezetők álláspontjához közel álló, harmadikutas felfogást támogatta.” Én azt hiszem, ez a megállapítás — ezt majd bizonyítani is próbálom—nem felel meg a tényeknek. Szárszó nem valami „kisgazda és szociáldemokrata” álláspontot képviselt. Azt hiszem, ezen, akik ott voltunk, csak mosolyogni tudunk. Ha már az álláspontról beszélünk, inkább a Nemzeti Parasztpártnak a Veres Péter és Erdei Ferenc által megfogalmazott álláspontja volt a jellemző—akommunista álláspont mellett. De Németh László álláspontja is más jellegű álláspont volt — ezt is szeretném majd bizonyítani. A forradalmi munkásmozgalom története c. kötet sajnos meg sem említi a szárszói konferenciát. Pintér István négy munkájában egyre tárgyilagosabban tárgyalja a konferenciát. Először hidegebben, később egyre melegebben, a tényekkel ismerkedve. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az ő legutóbbi munkáiban is vannak olyan állítások, amik legalábbis bizonyításra szorulnak,vagy további gondolkodásra ingerelnek. így például A népfrontmozgalom Magyarországon kötetben, ahol Szárszó először külön fejezet, szerepel a következő megállapítás is: „a konferencia kezdetén világos volt, hogy a szélsőjobboldal demagógiája nem talál követőkre.” Ez valóban így volt. „Annál szívósabbnak ígérkeztek a Németh László által körvonalazott, és a felszólalók egy része által hirdetett harmadikutas nézetek. Ezek most elsősorban a munkásság és parasztság törekvéseivel szembeni bizalmatlanság elhintésével, a cselekvés helyett a kivárást szorgalmazó állásponttal akadályozták a tanácskozás közös hangjainak megtalálását.” — Én azt hiszem, ha majd figyelmesen megvizsgáljuk ezt a kérdést, látni fogjuk, hogy nem a „munkásság” iránti bizalmatlanságról, hanem a munkásság vezetését maguknak kisajátító, nevezzük nevén a gyereket: a Rákosi-klikk nézeteivel és módszereivel szembeni bizalmatlanságról volt szó, és ezt a történelem, azt hiszem, igazolta. Egy másik megállapítás szerint „Németh László kivárást hirdető programját nemzeti öngyilkosságra való felhívásnak nevezte joggal Nagy István, mert ez az adott esetben távolmaradást jelentett a fasiszta és antifasiszta erők világméretű harcától. A haladás, az antifasiszta tábor útja a nemzeti függetlenséget, a demokráciát, a magyar nép jogaiért való síkra szállást jelenti és a küzdelmet azért, hogy kivonjuk magunkat a katasztrófából.” Hát ha a konferencia egyhangúlag elfogadta volna Szárszón a Palotás Mihály által beterjesztett 11 pontot és Németh László mindenben egyetértett volna vele, valamint Erdei Ferenccel, a német hadsereg akkor is megszállta volna Magyarországot, legfeljebb nem 1944. március 19-én, hanem korábban. Azt hiszem. Ezen persze érdemes gondolkodni és vitatkozni. A Haladó egyetemi ifjúság mozgalmai Magyarországon c. kötet már a Fényes szelek nemzedéke anyagai alapján tárgyilagosan és sokoldalúbban tárgyalja a konferenciát. De itt is vannak olyan túlzások, amik nem tudom, megfelelnek-e pontosan a történelmi tényeknek. A „szélsőjobboldalhoz pártolt” Sinka Istvánról, Féja Gézáról szólnak. Féja Gézának a későbbi írásai azt hiszem, eléggé bizonyítják, hogy ő nem a „szélső- jobboldalhoz” pártolt, hiszen a Horthy körül tömörült angolszász-barát erőkkel próbált szövetséget létrehozni. Vita kérdése lehet, hogy ez reálpolitika volt-e vagy nem volt reálpolitika? Okos dolog volt-e a román, a finn, az olasz kommunisták részéről, hogy szövetségre léptek Mannerheimmel, a román királlyal a kiugrás érdekében?! Később — tudjuk — a magyar kommunisták is szövetségre léptek Kis Jánossal, és a 21
