Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Henkey Gyula: Az embertan és a magyar nép származása
(Észak-Grúzia), a belső grúziait és a Fekete-tenger mellékit. Az 1968. évi Field-kiad- ványban Abdushelishvili által bemutatott képek alapján a grúz antropológusok kaukázusi változata leginkább a pamiro-turanid átmeneti formának felel meg a pamíri típus túlsúlya mellett. Hasonlóan, mint hazánkban, a turanid típus a bemutatott grúziaiakon is elsősorban az arc nagy szélességében és az arccsont előreállásában nyilvánul meg, amit a két grúz antropológus is kiemel a kaukázusi változat leírásakor, a fej és arc morfológiai (leíró) jellegei, valamint a középmagas és a magas határán levő arcmagasság a pamíri típushoz állnak legközelebb, viszont az északi grúzok között is eléggé gyakori keleti mediterrán, dinaroid és előázsiai jellegek már kevésbé illenek rá a kaukázusi változatra. Külföldi antropológusok adatai a finnugor népekről A finnekre, az észtekre, a volgai finn népekre, valamint részben a vogulokra és az osztjákokra jellemző embertípusok megismerése a legnehezebb feladatok közé tartozik. A finnek embertani vizsgálatával foglalkozó 1931 és 1937 közötti tanulmányok szerzői (Arhó, Löfgren, Kiváló, Musztakalio, Telkkä, Pesonen, Lundman) sem a tipológiai megoszlást nem adják meg, sem embertani szakfényképeket nem közölnek. A szovjet szerzők ugyan megadják az egyes népekre elsősorban jellemző változatot vagy kevert helyi formát, de az antropológiában általában használt típusok megjelölése nélkül, szakfényképeket viszont ritkán közölnek, így az adott leírások alapján gyakran csak sejthető, hogy egy-egy megadott tájtípus melyik típushoz áll közel, vagy mely típusoknak a kevert formája. Részben ismeretterjesztő jellegű munkák alapján, valamint néprajzi és sportkiadványokban megjelent fényképek elemzését is figyelembe véve kísérlem meg az egyes finnugor népekre jellemző típusokat megadni és ezeket összhangba hozni az egyes antropológusok által említett helyi formákkal, melyek gyakran nemcsak elnevezésükben, hanem jellegeik leírása terén is eltérők. Megemlítem azt a kevés számú adatot is, melyek embertani tanulmányokban említve vannak és egyben az antropológiában általánosan használt típusokra és változatokra is utalok, amennyiben ilyenek találhatók a finnugor népekre nézve. Az olvasók előzetes tájékoztatása céljából említem, hogy a finnugor népekre jellező helyi formák között Malán, Csebokszarovra hivatkozva a vjatka-kámai típust (Természet és technika 1949—9), Kiszely pedig szerző megnevezése nélkül az uráli típus volga-kámai változatát említi (A Föld népei I, 1979), de második megnevezésként a lapponoid, illetve a szublapponid típust adják meg, így a Vjatka, Káma és a középső Volga vidékén gyakorinak jelzett két helyi forma valószínűleg azonos. Finnek, lappok A finnekre elsősorban a kelet-balti típus a jellemző, délnyugaton az erősen cromag- noid típusú változata a túlnyomó, a klasszikus kelet-baltinál magasabb, robusztus alkattal, kissé világosabb bőrrel és sötétszőke-szőke hajjal (hasonló jellegegyüttes a szakirodalomban valdai tájtípusként szerepel, mint a fehéroroszok és a Valdai magaslat környéki nagyoroszok jellegzetes megjelenési formája). Gyakori e változatnak északival kevert alakja is. Kelet felé haladva szaporodik az a kelet-balti forma, melynél a testmagasság inkább csak nagyközepes, a bőrszín és a hajszín kissé sötétebb, az arccsont nagyobb és előreálló, esetenként egyes más jellegek is a kelet-balti típusnak mongoloid jellegű változatára utalnak. A szőke haj kevésbé jellemző a finnekre, mint ahogy azt a típusok leírása alapján sejteni lehetne, a legvilágosabb hajúnak tartott hameieknél is csak 6,0% a szőke és 45,1% a sötétszőke, nőknél 3,8% a szőke és 41,7% a sötétszőke, 91
