Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Henkey Gyula: Az embertan és a magyar nép származása
a többi barna és fekete hajú. A szubnordikusnak nevezett forma főleg délnyugaton, a skandinávokkal kevert finneknél gyakori, mely valószínűleg azonosítható a fenno- nordikus típussal, melyet Bartucz (1938) az északi típus különböző kevert formáinak tartott. A karjalai finnek jellegzetes típusát több szerző is az „Ontrus” típusban látja, mely Bartucznál (1938) a keleti hosszú fejű alakok között szerepel, Nordenstreng szerint ez a forma közel áll a volgai finn népeknél, valamint a csuvasoknál és a baskíroknál gyakori „rjazan” típushoz, más szerzők egy közelebbről meg nem nevezett mediterrán változat és a kelet-balti típus keveredésének tartják (Rartucz, 1938). Az egyes szerzők által használt atlanto-balti és nyugat-balti formák leírása közel áll ahhoz, amit én erősen cromagnoid jellegű kelet-baltinak nevezek. Közép-Finnországból a Lappföld felé haladva szaporodnak a finneknél a lapponoid jellegek. A lappokra főleg az alacsony- kisközepes termetű, sötét hajú, barna szemű lappid típus a jellemző, de a Finnország területén élőknél gyakrabban észlelhetők mongoloid jellegek is, mint a norvégjai és svédországi lappoknál. r Esztek Az észteknél a kelet-balti típusnak erősen cromagnoid jellegű formája még nagyobb mértékben jellemző, mint a finneknél, nyugaton és a szigeteken a szubnordikus típus és annak a kelet-baltival kevert alakja is gyakori, kelet felé fokozódik a részben mongoloid jellegű kelet-balti változat előfordulása. A lappid és az ontrus típust az ismertetések az észteknél nem említik. Zűrjének A finnugor népek között a zűrjének tűnnek a legegységesebbeknek embertani szempontból, az összefoglaló jellegű munkák szinte egységesen a kelet-balti típusba sorolják őket, ezen belül talán leggyakoribb a klasszikus kelet-balti típus, a másik előforduló változatnál a mongoloid (és uráli?) jellegek is kimutathatók (Fehér-tenger-balti típus), ennek világosabb és kissé sötétebb szinkompleksziójú formája is említve van, közelebbi meghatározás nélkül, míg a harmadik, a fehértengeri változat, mely a kelet-baltinak északival kevert alakjához áll közel. Mordvinok Bartucz már 1938-ban megírta, hogy a mordvinok moksa törzsére a rjazan típus a jellemző, melyben Eickstedt szerint a mediterrán típus (szerintem egy keleti mediterrán változat) alkotja az alapanyagot, amely alpi vagy turanid keveredésen ment át, sőt lappid maradványok is észlelhetők rajta. Csebokszarovnál hasonló jellegegyüttes „atlanto-pontusi” elnevezéssel szerepel, viszont a szovjet antropológiai irodalom általában a moksa mordvinokra jellemző és hasonlóan leírt jellegegyüttest szuburali változatnak nevezi (Kiszely, A Föld népei I, 1979). Az erza mordvinoknál a leírások szerint a rjazan típusnak és a kelet-baltinak olyan átmeneti formái gyakoriak, amelyeknél enyhe mongoloid vonások is észlelhetők. Karin Mark vizsgálatai szerint a mordvinok délnyugati csoportjaira a török-tatár népeknél gyakori típusok a jellemzők (Tá- lasi István szóbeli közlése Karin Mark beszámolójáról.) Vogulok és osztjákok Az antropológusok egyöntetű véleménye szerint a vogulokra és az osztjákokra az uráli (europo-szibirid) típus a jellemző, melynek azonban több altípusa és kevert 92
