Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Henkey Gyula: Az embertan és a magyar nép származása
A XVIII. századi telepes népességeknél jelentősen emelkedik az erősen kevert, meghatározatlanok száma, kisebb mértékben pedig a kelet-balti típus aránya is. Szlovák családnevek szaporodásával párhuzamosan egyes községekben a kelet-balti, más községekben az erősen kevert meghatározatlanok, dalmát eredetű nevek számának növekedése esetén pedig a dinári és kisebb mértékben az előázsiai jellegek emelkedése észlelhető (Henkey, Cumania, 1979). Az általam vizsgált, szlováknak tartott népességeknél a turanid, kelet-balti és pamíri típus gyakorisága jelentős. A kelet-balti típusnak nemcsak az ősi szlávokkal kapcsolatba hozható formái, hanem a finnugor népeknél gyakori alakok is erősen emelkednek (Henkey—Kalmár, Studia Palociorum 1979, Eger) a magyar átlaghoz képest, az ősi germánokra és részben az ősi szlávokra jellemző északi és cromagnoid típus előfordulása pedig teljesen jelentéktelen, alig haladja meg a magyaroknál kimutatott átlagot. A vizsgált bunyevácoknál és sokácoknál dinári, turanid, előázsiai a gyakoribb típusok előfordulási sorrendje. Meglepő módon a turanid típus aránya lényegesen gyakoribb köztük, mint a dinárié a magyarok között, az ősi szlávokkal is kapcsolatba hozható kelet-balti, északi és cromagnoid gyakorisága pedig még a magyar átlagot sem éri el. A nagyrészt Württemberg tartományból települt hajósi németekre elsősorban az alpi és a dinári típus a jellemző. Bár az északi és a cromagnoid típus előfordulása közel tízszerese a magyar átlagnak, de ezek együttes gyakorisága sem éri el a 10%-ot. Az eredmények alapján feltételezhető, hogy a svábnak is nevezett németek betelepítése során túlnyomó többségben a germán hódítás előtti réteg leszármazottai kerültek hazánkba, ami összhangban van azzal, hogy telepesnek elsősorban a szegényebb családok jelentkeztek. A németekkel való összeházasodás az általam vizsgált terület falvaiban és mezővárosaiban a múltban teljesen jelentéktelen mértékű volt, az általam vizsgáltak között a német eredetű nevek gyakorisága a 0,1%-ot sem éri el. Bulgáriai tatárok Bulgáriai tatárokat 1970-ben Rusze környékén vizsgáltam (Henkey, Anthropologia Hungarica 1972). A leggyakoribb típusok a turanid (46%), a pamíri (13%), a mongoloid (8%) és a keleti mediterrán (6%), ezeken kívül még az előázsiai típus előfordulása említésre méltó. Jelentős új eredmény, hogy a bulgáriai tatár tu ran idők között nagy számban meghatározható volt az alföldi változat, melyről Bartucz még azt vélte, hogy hazánk területén alakult ki (A magyar ember, 1938, Budapest). A bulgáriai tatárok ősei a XIX. század második felében a Krím-félszigetről települtek át a mai Bulgária területére. Mándoky István turkológus szerint három csoportra tagozódnak. A „csongárok” a krími pusztai állattenyésztő, nagyrészt kun eredetű tatárok leszármazottai, a „tatok” a kaukázusi eredetű földműves, kertész, kézműves réteg, a „nogájok” a XIX. század közepén még a volt krími tatár kánság dél-ukrajnai részén élő nogáj-tatárok utódai, akiket a mongolokkal kevert tatár népek közé szokás sorolni. A csongár eredetű családoknál a legnagyobb a turanid típus túlnyomóan europid jellegű változatainak (Alföld típus és erősen andronovói jellegű változat) gyakorisága és a pamíri típus is elsősorban a turanid típussal kevert formában észlelhető, a nogáj rétegnél a mongoloid típus, valamint a turanid típus erősen mongoloid jellegű változata, a tat rétegnél pedig az előázsiai típus és az erősen kevert meghatározatlanok mutathatók ki az átlagnál nagyobb arányban, míg a markáns pamíri típus nagyjából egyenlő mértékben jellemző a három tatár rétegre. A mai 35 éven aluliak többsége már a három fenti csoport összeházasodásából származik. 87
