Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Szabó László: Etnikus gyökerű elemek a magyarországi jászok kultúrájában
SZABÓ LÁSZLÓ ETNIKUS GYÖKERŰ ELEMEK A MAGYARORSZÁGI JÁSZOK KULTÚRÁJÁBAN 1. A magyarországi jászok eredetének kérdését Melich János oldotta meg, amidőn 1912-ben megjelent cikkében megfejtette a jász név eredetét, s elhárította az útból a korábbi téves értelmezéseken nyugvó legkülönbözőbb népazonosításokat. Eszerint a magyar jász népnév az iráni eredetű as, az, ászi, assi, asija alakokban előforduló egyes és többes számú népnévalakokból ered, s mi a magyarba szláv közvetítéssel, jésített szókezdő magánhangzóval vettük át: ne, new > jász. A szófejtés alapján világossá vált az, hogy a jászok iráni eredetű ősei, az ászi törzsek a Szir-Darja egyik mellékfolyójának a Csu-folyónak a völgyében éltek, itt birodalmat alakítottak, s törzseiket 350-ben a hun támadás szórta szét véglegesen. A mi jászaink rokonai az oszétek, akik a Kaukázus északi részén élnek. (Melich J.: A jász népnévről. Mny. 1912.). Melich János eredményeit egy évtized múlva Gombocz Zoltán is hitelesítette, s kimutatta, hogy középkori okleveleinkben — amelyek a jászokra és kunokra vonatkoznak — iráni eredetű személynevek, illetve iráni végződésekkel ellátott török (kun) eredetű nevek is fellelhetők. (Gömböcz Z.: Ossetes et Jazyges. Revue des études hongr. et finnoougr. III. 1923.) Németh Gyula publikálta az első, hazánkban előkerült jász nyelvemléket, amely 40 szót, illetve szókapcsolatot tartalmazott, s arra szolgált, hogy a Piliscsaba környékén élő jászok között térítő papok a legfontosabb szavakat elsajátíthassák (’kenyér’ = khevef, ’víz’ = = dán, ’hús =fit, ’sajt’ = buca stb.). 1442-ben tehát még élt a jász nyelv hazánkban. (Németh Gy.: Eine Wörterliste der Jassen der Ungarländischen Alanen. Berlin, 1959.). S hogy nemcsak a pilisi jászok beszélhettek így, hanem a Jászberény környékén élők is, arra az 1550. évi török defter névanyaga utal. Jóllehet ekkor már a lakosság keresztény magyar neveket visel, de még fellelhetők iráni eredetű, illetve iráni végződésekkel ellátott török (kun) nevek is. Ez az el magyarosodás utolsó stádiuma. (Fekete L: A hatvani szandzsák 1550. évi adóösszeírása. Jászberény, 1968. 9., 12—89.). A jászok iráni eredete, sőt a bejövetelükkor használt iráni nyelv kérdése így minden kétséget kizáróan igazolódott. De éppen a személynevek vizsgálata mutatott rá arra is, hogy a magyarországi jászok erősen keveredtek a kunokkal. Kun személyneveket is viseltek (gyakran iráni sufixumokkal), s minden bizonnyal beszélték a kun nyelvet is. Ez a személynév-keveredés egyben közvetett bizonyítéka annak is, hogy a jászok a kunokkal együtt jöhettek hazánkba. 2. A jászok magyarországi betelepedéséről ugyanis nincsenek közvetlen bizonyítékaink. Gyárfás István — a jászok és kunok történetének múlt századi kitűnő kutatója — azonban már a népnév és néperedet tisztázása előtt is valószínűsítette a jászok és kunok tatárjárás utáni egyidejű és együttes betelepedését. (Gyárfás /.: A jász-kunok története. III. 22. Szolnok, 1883.). Fodor Ferenc is ezt tartja elfogadhatónak. (Fodor F.: A Jászság életrajza. 79. Bp. 1942.). Magunk ezt a kérdést több oldalról is megvizsgáltuk, s legvalószínűbbnek az együttes betelepedést tartjuk. (Szabó L.: A jászok magyarországi betelepedése. In: A Jász Múzeum Jubileumi Évkönyve, Jászberény,1979.) Györffy György korábban megjelent munkájában hajlik a külön betelepedés elfogadására, de ekkori fejtegetéséből mégis a másik álláspont elfogadása derül ki. (Györffy Gy.: A kunok feudalizálódása. In: 66
