Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Katona Imre: Őstársadalmunk az uráli kortól a honfoglalásig

tak benne össze. Teljesen hasonló a még általánosabb em-(V. ö. emse)-bér (az éri férfit jelentett) szavunk is. E korban keletkezett — szintén szóösszetételből — a magyar (a magy előtag újabb felfogás szerint a mond-ból, az ar-er-eri pedig a férfi szóból ered) önelnevezés, mellyel csaknem két ezer év óta különböztetjük meg magunkat. Az ilyen önálló, tartós és közös népnévhez fejlett társadalmi viszonyok szükségesek, és csak az esetben alakulhat ki, ha egy kiterjedtebb, egyöntetű csoport legalább 80%-ban endogámiával (belső házasodással) él. Ezek szerint az ugor kori ősmagyarság több egymással összeházasodó, rokon nyelvű és műveltségű nemzetségből, sőt talán már törzsből is állhatott, mivel e kiterjedt csoportot: önmagát sajat névvel különböztette meg.

5.5. A házasodás nemzetségi rendje már adott volt, amikor a családon belül kor szerinti sorrend alakult ki előbb a férfiak (öccse-bátyja), majd az ugor korban már a nők (húga-nénje) vonalán is. A nők munkája és társadalmi helyzete lényegében továbbra is változatlan maradhatott, hiányzott még az az örökletes hatalmi-vagyoni réteg, melynek asszonyai is bizonyos előjogokhoz, ezáltal külön nevekhez juthattak volna.

6.1. Az i. u. V. századtól tartó fél évezred egyik legdöntőbb korszaka volt népünk történetének: ez időben főként külső hatásra tértünk át félnomád életre, kifejlődött az előzőnél jóval intenzívebb föld-, szőlő- és kertművelés, legeltető nagyállattartás, kézműipar és bizonyos fokú kereskedelem is. E korból több száz bolgár-török, kazár szó honosodott meg nyelvünkben, melyek e török népekkel való tartós együttélésre és az onogur-bolgár-törökökkel való teljes összeolvadásra vallanak. Hasonlóképpen török (kazár) népek törzsi szövetségében élve alakítottuk ki saját társadalmi rendszerünket, így a közéleti szavak is jórészt török eredetűek. Később magunk is befogadtunk török (kabar, majd a honfoglalás után kun) népeket és velük is összeolvadtunk. így félnomád életmódunk, egész műveltségünk és a törzsszövetségekben betöltött szerepünk révén is törökös színezetű néppé váltunk, sokféle korabeli elnevezésünk (onogur, vagyis bolgár-török, türk, baskír stb.) is ezekre a népekre utal, melyek közé minket is besoroltak. (E nézőpont még a honfoglalás után is tartott, mert sokáig avarokként, hunokként is emlegettek bennünket, az európai nyelvek többségében máig a török eredetű onogur névből képzett elnevezéssel jelölnek minket.)

6.2. Ugyancsak efél évezred során váltogattuk a leggyakrabban szállásterületeinket is. A bolgár-törökökkel valószínűleg még a Volga-Urál közti Magna Hungáriában, vagyis — mai kifejezéssel — az óhazában éltünk együtt, ahol a 13. század első harmadában Juliánusz is megtalálta a keleten maradt magyarokat, és nyelvüket is jól megértette. Népeink innen kelhettek vándorútra, minden egyes állomáshelyük (Levédia- Lebedia, Etelköz) folyókra támaszkodott, sőt a honfoglaláskor, valamint a kalandozások során is keresett esetleges még újabb „haza” (bécsi és a morva medence, a Pó folyó völgye) helye is ilyen nagyobb folyók által szabdalt síksági, dombok koszorúzta tájakon kínálkozott.

6.3. A honfoglalás előtti magyarság minden szempontból jóval tagoltabb volt az előző korokénál: pásztorokat és parasztokat egyesített, a foglyul ejtett rabszolgákat eladták; alkalmanként halászat és vadászat is kiegészíthette az élelem- és zsákmány- szerzést. Önálló kézműiparok fejlődtek, ezeket rendszerint jövevényelemek honosították meg. A vándorlások során ezek a társadalmi munkamegosztásban egymást kiegészítő foglalkozási csoportok lehetőleg együtt vándoroltak, legfeljebb kényszerűen szakadtakéi, és maradtak vissza kisebb néprészek, ill. költöztek valamivel később a mozgékonyabb harcosok után. Esetünkben mindkettőre van példa: nemcsak Magna Hungáriában, hanem máshol is maradtak vissza, ill. költöztek keletebbre és délebbre

62