Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Katona Imre: Őstársadalmunk az uráli kortól a honfoglalásig

hasonló szavakból kíséreljük meg kikövetkeztetni, eleddig azonban vajmi kevés sikerrel. Az idegenből bevitt feleségek tagjai voltak ugyan új, saját családjuknak, de már a nemzetségnek nem; az ügyek intézésében sem vehettek részt, sőt szélső esetekben a férj vagy annak vér szerinti férfirokona meg is ölhette őket.

4.5. Míg a korábbi területi csoportokon belül a rokonsági elnevezések párhuzamossága figyelhető meg, e korszakban egyetlen viszonylag új szó: a hölgy vonatkozik nőkre, a többi mind a férfiakra! Az apaági számontartásra és a vérségi férfirokonok megnövekedett szerepére utal az atya (ősapa) és az atyval (mostohaapa) szó. A létszámban megnövekedett és nemek, valamint korosztályok szerint tagolt nemzetségeken belül más-más feladat hárult idősebb-fiatalabb férfi (-testvér-)re, másként is örököltek; e korban alakult ki a ránk is annyira jellemző öccse-bátyja megkülönböztetés, melyet sehol nem ismernek a világon, uráli sajátosságként tartja számon a nemzetközi szakirodalom. Kissé megkopva bár, de használata, ill. pontosabban: ismerete máig fennmaradt. (Népmeséink is őrzik a testvérek közti korkülönbségből fakadó ellentétek emlékét.)

5.1. A szintén nyelvészeti alapon számított ugor kor nagyjából az i. e. II. évezred derekától az i. u. századokig tartott; az ugorok esetében a bronz- és a korai vaskor időszakának felel meg. A földművelés és az állattartás megnövekedett szerepe következtében a finnugor népek nagy távolságokra történő kelet-nyugati irányú népvándorlásba kezdtek, és az egyes főbb csoportok (baltiak, volgaiak, ugorok) el is szakadtak egymástól. Mi a mai vogulok-osztjákok elődeivel együtt a keletre húzódott ugor ághoz tartozunk, de ez az ugor- vagy más szóval elő-, ill. ősmagyarság ekkor már csak lazán kapcsolódott nyelvi rokonaihoz, szorosabb szálak fűzhették össze pl. a szarmatákkal.

5.2. Az ősmagyarság ugor kori lakóhelyét és műveltségét régészeti eszközökkel ma még csak kevéssé tudjuk meghatározni, továbbra is nyelvi-néprajzi adatokra vagyunk utalva. A földművelés fejlettebb formájának ismeretére vall az ugor korból való eke, a nagyállattartásra pedig a ló, fék stb. szavunk. Az ugor népek kései költészetének és hitvilágának is a legtiszteltebb, legkedveltebb állata volt a ló, minden bizonnyal nemcsak ekevontató munkaállat, hanem a lovas prémvadászaton és a harcok idején hátasállat is. Tartása aligha terjedt el egyszerre minden nemzetség körében, mertavogulok máig megőrizték az előkelőbbnek tartott lovas, és a lenézett, kigúnyolt medvés nemzetségek, ill. népcsoportok emlékét. Mi mindenesetre az ekés-lovas csoporthoz tartoztunk, ez később a félnomád bolgár-törökökkel való együttélést és összeolvadást nagyban megkönnyítette.

5.3. A termelékenyebb munka a korábbinál szervezettebb társadalmat és még nagyobb csoportok rendezett együttélését tette lehetővé. Míg az uráli vagy finnugor kori had és szer inkább az alkalmi, ill. a területi társulást fejezte ki, ugor kori nem szavunk már a vérségi leszármazás elvét hangsúlyozza. (Voltaképpen az apai vonal biztos számíthatóságára utal az ugyancsak e korból való szűz: hajadon jelentésű szavunk.) A nem szócsaládja később kiterebélyesedett: nemz, nemzedék, nemzet, nemzetség szavunk mindegyike vérségi kapcsolatra utal, a kései nemes és nemtelen ezt osztálytartalommal cserélte fel, de máig megmaradt a nemzetségnek mint rokonsági (ágazatnak) csoportnak régi jelentése.

5.4. Az ugor kori népesebb és nagyobb embercsoportok, valamint a kiterjedtebb rokonság elnevezéseit általában szóösszetétellel alkották, ez arra vall, hogy a természetes szaporodás, a belső fejlődés volt a döntő. Rokoni összefoglaló szóösszetétel e korból pl. az atyafi (vérségi rokon), az ia-fia stb. Felmenő egyenes ági őst jelöl az ük szó, melyet megfelelő összetételekben máig használunk. Csak a szakemberek tudják, hogy ugor kori nép szavunk is összetett: né (nő) és pi (fi) önálló kifejezések olvadói