Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Vargyas Lajos: A magyar népzene honfoglalás előtti rétegei

ről áradt be az Uralon inneni, finn-ugorokhoz.) A döntő rész a magyarságé lehetett kialakításában, ahol az idetartozó dallamok igen jelentős részét teszik ki a hagyománynak, noha annyi új stílus rakódott rá azóta, s a magyarság oly hosszú utat tett meg kulturális fejlődésében. Ugyanakkor az obiugoroknál — műveltségük rendkívül régies voltához képest — aránylag kevesebbet találunk.

A hétfokú (= diatonikus) sirató stílus fejlett formáinak kialakulása után érte a magyarságot egy olyan török vagy mongol nép hatása, amely 3—4 fokú és alacsonyjárású ötfokú dallamokkal ismertette meg a magyarságot. Ezekből egy-egy ritka példányt korábban is ismertünk székelyek közt és a Zoborvidéken, de nagy tömegben az újabb gyűjtés hozta őket felszínre Gyimesből, Moldvából és ritkán Mezőségről. Ezek korábban ismert ötfokú dalainktól szűk hangterjedelmükkel különböznek, valamint nemereszkedő, inkább alulról emelkedve kis ívet leíró dallamvonalukkal. Sok köztük a szc-n való befejezés a magyarban általános /o-végződés helyett. Ilyen zenét nagy tömegben csuvasoknál és burját-mongoloknál találtak. Ez lehet a zenei megfelelője török (mongol?) jövevényszavaink régi rétegének.

Fölmerül a kérdés, nem a csuvasok voltak-e ennek a stílusnak átadói. Ennek lehetősége nincs kizárva, de a további zenei meggondolások, amelyeket alább fejtünk ki, inkább arra mutatnak, hogy a csuvasokkal — ezen a fokon — még nem volt kapcsolatunk. Tehát valamely rokon kultúrájú nép lehet az átadó, amelynek mind a bolgár- törökséghez, mind a mongolsághoz lehettek kapcsolatai.

A sirató fejlett formája a kvart-viszonyokat mutató 5., 4., 2., és 1. kadenciákkal gyi- mesi siratókban összeolvadt az ötfokúsággal illetve a négyfokúsággal olyan mértékben, hogy egy ilyen sirató végül hosszú részeken át csak ezeket a fokokat használja — nem záróhangként, hanem rajtuk fut le az ének a szó-záróhangra. így négyfokú is, egyszersmind az ugor stílus legfejlettebb típusához is kapcsolódik. Ugyanilyen szo-végű,

5., 4., 2., és 1. fokon recitálgató, azon záruló dallamok kerültek elő cseremiszektől is. Ugyancsak egyedül a cseremiszekkel összekötő párhuzamokat találunk dudanótáink és cseremisz dallamok közt. Ezekben a dallamsorok elhelyezkedése a skála fokain teljesen hasonló a két népnél: kvart-megfeleléseket látunk a dallamszerkezetben (A4ABA vagy A4BAB ritkán kvint: A5ABA vagy A5BAB, ahol az első magas sor után a három következő egyaránt az alaphang és az 5. fok közt mozog), s a dallamok sajátos motívumrendszere, két motívumra bomló sorai változó ismétlődésekkel, és ritmikája is hasonló. (Minderről, s a teljes problematikáról lásd Vargyas: A magyar zene őstörténete, Eth- nographia 1980, I—II és A magyarság népzenéje, Bp. 1981, „A típusok eredete és időrendje" c. fejezetet.)

Már ezek a cseremiszekkel összekötő kapcsolatok is arra mutatnak, hogy a magyarság korábbi, Urálon túli hazájából át kellett költözzön a Volga és Ural közti területre, s ott a cseremiszekkel szoros érintkezésben kellett állania. Ugyanakkor ezek az utóbb említett típusok nem találhatók meg a csuvasoknál, ami arra enged következtetni, hogy a csuvasok nem álltak (akkor még) a magyarokkal kapcsolatban a cseremiszekhez hasonló formában. így a halványabb nyomok mintha arra mutatnának, hogy nem a mai csuvasoktól került hozzánk a 3—4 fokú és alacsony járású pentaton dalstílus, hanem valami más, hasonló stílust ismerő bolgár—török vagy mongol néptől. (Esetleg a kettőnek valami átmeneti fokozatától.)

Ezek után érte a magyarságot az az újabbkori és döntő török hatás, aminek népzenénknek olyan nagy mennyiségű és olyan fejlett szépségű ereszkedő ötfokú dallamait köszönhetjük. Ennek a stílusnak rokonsága a kazáni tatároktól és más (pl. no- gáj-) tatároktól, valamint a Volga—Káma vidék népeitől Belső-Ázsia egyes népein és Észak-Kínán át észak-amerikai indiánokig terjed. Ebben a stílusban (és az alább tárgyalandó kvintváltó-ötfokúban) találta Kodály a legtöbb közvetlen dallampárhuza53