Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Szabó János Győző: A Duna-Tisza köze és a magyar honfoglalás

húsos levelek (palmetták) jelképesen, olykor természethűbben életfát jelenítenek meg.28 A múlt század második harmadától ezeket a trébelt ötvösremekeket, továbbá a kevésbé munkaigényes, de lelket gyönyörködtető ezüst és bronz öntött vereteket, övcsüngőket, kantárdíszeket, ingnyakvereteket és kaftándíszeket, lemezes ezüst karpereceket, kopjás, szablyás, tegezes lovas temetkezéseket sorolta a régészeti kutatás a honfoglaló magyarság hagyatékához. A századforduló régészeti tekintélye, Hampel József az egész emlékanyagot a) csoportba sorolta, megkülönböztetve ezzel a korabeli szegényes, bronz karikákkal, huzal karperecekkel, vas csatokkal és puszta késekkel eltemetettek sírleleteitől, amelyeket a szlávokhoz tartozó b) csoportba osztott.27

Századunk ötvenes éveiben, Szőke Béla munkássága nyomán derült ki, hogy a Hampel b) csoportba sorolt emlékanyag a magyar köznép hagyatéka.28 1958-ban pedig Györffy György a klasszikus honfoglaló magyar emlékanyagot (Hampel a. csoport) a magyarsághoz csatlakozott nyolcadik törzs, a kabarok népéhez utalta.29

Honfoglaláskor'! régészeti kutatásunk az elmúlt két évtizedben, Szőke és Györffy tanulmányai együttes hatása alatt szemléletében is gyökeresen megváltozott. A fiatalabb régésznemzedék kiválóságai is, Szőke megállapításait elemezve Györffy felfogásához közelednek. /Mesterházy Károly, miután felismerte, hogy a Szőke kategóriái szerinti köznépi temetők eloszlása a Kárpát-medencében rendkívül egyenetlen, s e temetők hármas rétegzettségűek, az alábbi eredményre jutott: „Bíborbanszületett Konstantin szerint a hét magyar törzs népe a X. század közepén már nem engedelmeskedett vezéreinek, főnökeinek. Velük ellentétben a kabarok felett még akkor is egy fő uralkodott. Ebből arra következtethetünk, hogy a X. század közepén a kabarok még viszonylag összefüggő, zárt települési tömbben éltek. A régészeti leletek tanúsága szerint a X. század első két harmadában a Duna—Tisza közén, a Felső-Tisza vidékén zárt települési tömbben a Hampel féle a) csoport leleteit, ill. temetőit találjuk meg.. . Mivel a Felső-Tisza vidékének és a Duna—Tisza közének régészeti anyaga a X. század első két harmadában a szasszanida stílusú díszítőművészet legjellemzőbb emlékeit tartalmazza (tarsolylemezek, zempléni és kétpói csésze, övveretek, kenézlői íjtegez csontborításának faragványai stb.), innen kerültek elő a leggazdagabb vezéri (nemzetségfői) sírok és a lakosság létszámához képest a legtöbb katonaelem, e területről ismerjük a legtöbb olyan X. századi emlékünket, melynek török és iráni népek körében találjuk meg párhuzamát, ezért e területet tekintjük elsősorban a különböző török és iráni elemeket magába foglaló kabarság szállásföldjének, s ezt a jellegzetes régészeti anyagot a kabarság régészeti emlékeinek.” — Mesterházy a továbbiakban megállapította, hogy a „magyarság vezető rétege külső megjelenésében alig különbözött a kabarok, ill. a vezetőréteg török rétegének megjelenésétől.”30

Ha ezt az új régészeti koncepciót a vele egyidőben napvilágot látott történeti elképzeléssel (a törzsek településrendjére vonatkozólag) egyeztetjük, akkor Kristó és Mesterházy eredményei alapján kiderül, hogy a fejedelmi törzs, amely a Duna—Tisza közén rendezkedett be, kabar volt. S mivel a legfőbb, a hiteles forrás, a kortárs bizánci császár tudósítása alapján kétségtelen, hogy Árpád és utódai, a magyar törzsszövetség fejedelmei, történetesen a X. század közepén Fali (Falicsi) nem azonos a kabarok egyesített három törzsének vezetőjével,31 ezért bizonyosra vehető, hogy vagy Mesterházy, vagy Kristó koncepciója téves, esetleg mindkettőé.

Tarsolylemezek és hajfonatkorongok

Ebben a dilemmában úgy hisszük, hogy tisztánlátásunkat az eddig el nem végzett részletelemzések eredményei segítik. Először a legrangosabb réteg viseleti díszeinek sajátos csoportját elemezzük; a tarsolyok fedelét beborító lemezekről lesz szó, ame40