Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Szabó János Győző: A Duna-Tisza köze és a magyar honfoglalás
ban vonultak ki a sírgödör ásásakor, a gyeptéglákra gondosan vigyáztak és a gödör betemetése után a füvet úgy helyezték vissza, hogy ne lehessen a helyet megtalálni.20 Amikor a temetkezésre vonatkozó mongol adatokat és Györffy elképzeléseit a Közép-Duna medence X. századi valóságával egyeztetjük, a kép már távolról sem olyan világos, sok minden összezavarodik. A mi pogány fejedelmeinket nem vitték el sem a hegyekbe, sem titkon a pusztába, hanem udvarhelyeiken ill. azok közvetlen közelébe temették. Árpádot Óbudán, az udvarhelyén, egy hévízi forrás felett. A sírja helye annyira ismert volt és köztiszteletben állhatott, hogy Szent István a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére épített kápolnával szenteltette meg.21 Taksony sírjáról is a halála után közel száz évvel még köztudott volt, hogy Taksony falunál, egykori udvarhelye közelében található. Levente herceg, I. Endre király testvére ezért ide temettette magát.22 Ha az első és az utolsó pogány nagyfejedelmet az udvarhelyén temették ei — s nem titkos helyen, akkor ez bízvást feltehető Falicsi fejedelemről és elődjéről is. S hihetőbb, hogy a fejedelmek alattvalói, kísérete ebben is uruk példáját követte. A zempléni — Fettich Nándor által Álmos fejedelem temetkezésének tartott, valójában nemzetségfői — sír sem volt jeltelen, halmot emeltek fö'é.23 Itt a X—XI. században is már vegyes lakosságú vidéken, magyar és szláv falvak zói.«., 'an, közel az erdőhatárhoz és a palánkvárhoz, leselkedő ellenséges szolganépektől nem éppen távol, és az őshaza sztyeppéihez kevéssé hasonlatos, de lelket gyönyörködtető tájon. Egykor erdőzónában, hegy oldalában ásták meg a gyöngyöspata-csákbereki és az eger-répástetői vitéz sírját (s nem magános temetkezés volt). A remekművű tarsolylemezt viselő Dunavecse-fehéregyházi és Túrkeve-ecsegpusztai férfiak sírjai sem voltak magánosak. Sőt, a Rakamaz-strázsadombi törzsfői sírt is temető vette körül.24 Csaknem valamennyi tarsolylemezes, azaz rangos sírról elmondható, hogy ott, ahol legalább régészeti hitelesítő feltárás történt, nem bizonyultak magános temetkezéseknek. A titkon, jeltelenül a pusztában való temetkezés igénye tehát nem volt általános, inkább alig érvényesült. Györffy kategóriáiban gondolkodva, úgy látszik tehát, hogy a rangosabb honfoglalóknál az ősök temetkezőhelye mellé temetés volt a mérvadó szempont. Ez azért is kézenfekvő, mivel a régészetnek itt nincs szava; hiszen a bizonyíték (pl. a rangos tarsolylemezes sír) és a bizonyítás tárgya (az ős, aki mellé temetkeznek) egybeesnek. Idem per idem bizonyítani lehetetlenség. — Történeti adat pedig van; Levente herceg a XI. század közepén Taksonyban temetkezett. Igaz, Árpád és 907-től Szabolcs vitézeiről szólva, akik Valkó és Fejér megyék között kísérték urukat — akárhogy számolok — ezek ősei még túlnyomórészt az Alföldtől keletebbre nyugodtak. A fenti elképzelések példákkal való megvilágítása tehát nagyon szükséges lenne. S amíg ez nem történik meg, a régészeti topografikus módszer semmilyen válfajáról nem mondhatunk le. A régészeti leletek vallomása A fejedelmi család és környezete, a fejedelmi törzs nemzetségeinek vezetői és kíséretük régészeti hagyatékának a meghatározására eddig nem történt kísérlet. Kiindulási alapot a viselethez tartozó finom ötvösmunkák nyújthatnak. Ugyanis joggal feltehető, hogy a fejedelmi nép vezetői viseletében — és halotti öltözékében — érvényesült a legnagyobb mértékben a pompa. Természetesen a többi törzsek vezetői, a nemzetségfők és azok asszonyai, gyermekei, bizalmi emberei, testőrei viselete is a köznéptől megkülönböztetett módon díszesebb, gazdagabb lehetett. Nyilván valamennyiükre vonatkoznak Gardezi tudósításai is a magyarok pompakedveléséről.25 Az eddig napvilágra került honfoglaláskori ötvösmunkák nagy többségben ezüst (ritkán vörösréz) lemezre poncolt dús növényzetet ábrázolnak. E fodrozott szélű 39
