Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Erdélyi István: A Don-vidék ásatásainak lehetséges magyar vonatkozásai
török jellegű jövevényszavak. Ezt az ősbolgárságot egyre jobban megismerjük a szovjet régészet széles körű feltárásaiból és így közvetve őseinkről is nyerünk némi ismeretanyagot. A közös ásatások során jelentős mennyiségű égett gabonamaradvány, illetve agyagedények felületén megmaradt gabonaszem-lenyomat került napvilágra. Ezek vizsgálatát Frech’ Miklós archaeobotanikus végzi. A leletek megfelelő értékeléséhez az egész tágabb környék archaeobotanikai képét is meg kellett ismernie. Némileg megváltozott itt az éghajlat: úgy tűnik, hogy az évi átlaghőmérséklet a mainál valamivel magasabb volt és kissé több lehetett akkoriban az eső. A táj azóta alaposan megváltozott, de ebbe belejátszott az ember is, aki kiirtotta az egykor nagyméretű erdők legnagyobb részét, amelyekből ma már csak itt-ott vannak a vidéken reliktumok, maradványok. A majackojei várban és környékén (Gyivnogorj, Osztrogozsszk) lefolytatott régészeti vizsgálatok hét szezonjának gazdag eredményeiből a fentiekben alig adhattunk ízelítőt. Kevéssé ismerjük még e táj múltját és még kevésbé a nála délebbre fekvő steppéét, ahol a lovasnomádok laktak. Feltárásaink eredményeit három kötetben szeretnénk közzétenni, melyek közül az első már előreláthatólag 1984 végén meg fog jelenni Moszkvában. A magyar őstörténeti vonatkozású régészeti kutatások a mai szovjet Moldávia, az egykori Besszarábia területét is érinthetik majd, a további tervek még nem nyertek konkrét formát. Az említett terület közismerten azért fontos számunkra, mert lényegében ott helyezkedett el Etelköz, a magyarságnak a Duna- medencébe történt áttelepülése előtti hazája. Általában az egész óriási területet régészeti vizsgálat alá kellene venni, ahol Bíborban született Konstantin bizánci császár X. század derekán íródott híres munkája szerint a besenyők megtelepültek, miután őseink elhagyták azt. A besenyők emlékeinek régészeti kutatása még mindig nem folyik eléggé intenzíven. Az eurázsiai steppe-övezet népeinek középkori régészeti emlékeit bemutató, összefoglaló jellegű munka (szerk. Sz. A. Pletnyova: Sztyepi Jevrazii v epohu szrednyeve- kovja. Moszkva 1981.) a besenyő sírleletek közül igen keveset említ, jóllehet azok közel száz éven át voltak a steppe urai Kelet-Európábán, egészen addig, amíg 1036-ban Bölcs Jaroszláv seregei le nem verték őket Kijev alatt. Ekkor egy részük nyugatra menekült, másik részük pedig az úzokhoz és a torkokhoz csatlakozott. A XI. sz. derekán a hatalom a steppén már egy másik nagy töröknyelvű (kipcsák) nép, a kunok kezébe került. A besenyő sírok a kelet-európai steppén szétszórtan, szinte egyenként jelentkeznek, csupán Sarkéi kazár határerőd besenyő garnizonjának a temetője kivétel. Véleményünk szerint továbbra is figyelmet érdemel még az Észak-Kaukázus előtere, a Kubány-folyó völgye, mert ott is szerepel már egy egész sor olyan régészeti emlékanyag, amely igen közeli kapcsolatba hozható őseink „anyagi kultúrájával”, még akkor is, ha úgy értékeljük őket, mint ősbolgár emlékeket. Ott lent délen volt az a meotiszi mocsárvilág, ahol Hunor és Magor elrabolták és feleségül vették Belár (= bulgár!) fejedelem fiainak asszonyait. De ettől az epikus eredetű adattól függetlenül is meg kell még alaposabban vizsgálni azokat a régészeti emlékeket, amelyek esetleg más szomszédos népekhez kapcsolhatóan, de régészeti (fegyver- és művészettörténeti) szempontból mégis rokoníthatók őseink X. századi hagyatékának egyes emlékeivel. Múzeumi raktárak átvizsgálása, közös ásatások — ezek azok a tennivalók, a szovjet régészeti szak- irodalom beható tanulmányozása mellett, amelyek gyümölcsözők lehetnek a magyar őstörténet honfoglalás előtti évszázada, vagy évszázadai régészeti kutatásában. Az Ukrajnában, illetve Dél-Oroszországban is fokozódó leletmentő tevékenység e fentieken kívül szintén kecsegtet olyan adatokkal, amelyek számunkra is jelentősek lehetnek 32