Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - KRÓNIKA - Zombori Lajos: A Halotti Beszéd isa értelmezéséhez
KRÓNIKA ZOMBORI LAJOS A HALOTTI BESZÉD ISA ÉRTELMEZÉSÉHEZ A legkorábbi írott nyelvi emlékeink legigényesebb feldolgozását Benkő Loránd „Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei” (Bp„ 1980.) című munkájában végezte el. A szerző nemcsak saját olvasatait tárgyalja rendkívüli alapossággal és meggyőző erővel, hanem az elmúlt idők nagyjainak kísérleteit is részletesen ismerteti. Azonban az isa szócska értelmezését illetően ősem jut az eddigi próbálkozások, illetve feltételezett megoldások egyszerű átvételén túl. Mindössze annyit javasol, hogy egyrészt a Mészöly-féle íme, másrészt a Pais-féle bizony szavakat hova célszerű behelyettesíteni, külön hangsúlyozva, hogy választását „. . .nem elsősorban etimológiai alapon” teszi (I. Benkő i. m. 292). Benkő Loránd igen figyelemreméltó kísérlete, hogy két értelmezéstípust kíván adni: nyelvtanit és jelentéstanit; továbbá döntő jelentőségű azon megállapítása, miszerint a szövegek „élőbeszédbeli felhasználásra kerültek”. Tulajdonképpen e két szempont irányította rá figyelmemet a Halotti Beszédben négyszer előforduló isa szócskára. E kettő közül is a másodikat tartom a fontosabbiknak, hiszen az első, önmagában is kettős szempont mindenkor alapkövetelmény, tehát magától értetődő. Itt valóban beszédbeli közvetítésről volt szó, s hogy a halott búcsúztatására megjelentek minél jobban megértsék az elmondott — esetleg felolvasott* — szöveget, annak alkalmazkodnia kellett a helyi nyelvi (tájnyelvi) sajátságokhoz. Ennek a követelménynek jó tükre az isa szócska. Eszócskát tárgyalva maga Benkő Loránd is utal egy feltételezett nyelvjáráshoz történő kötődésre (I. Benkő i. m. 291). A fenti kitétel magyarázatát az alábbiakban kísérlem meg megadni. Meggyőződésem szerint az isa nem lehet más, mint a hiszen magyarázó kötőszavunk tájnyelvi változata. Ezt látszik igazolni a TESz. (II. 119) is, a hiszen címszó alatt ugyanis több tájszólásváltozatot is megad: hiszég, hiszem, hiszeng, hiszöm, iszé, iszém, iszén, szé, szem, szén, iszön, amit még kiegészíthetünk Szinnyei Tájszótárából vett néhány további változattal: isz, iszen, iszéng, sz, szem. Ezek közül a ma érvényben lévő helyesírási szabályok figyelembevételével leírt iszé feltűnően hasonlít a kérdéses isa szavunkhoz. Ha mármost figyelembe vesszük, hogy hangsúlytalan esetben a hiszen szókezdő h-ja kieshet, továbbá a szóvégi -en -é-re változhat, amit ugyancsak szemléltet saját példánkon kívül a szé is, akkor könnyen belátható, hogy e hangsúlytalan hang jelölése a Halotti Beszéd írója—másolója számára nem lehetett könnyű feladat. Azonban, hogy ugyanarról a fonémáról volt szó, az egyértelmű, hiszen azt mind a négy helyen ugyanazzal a morfémával (-a) jelölte.** Ha most ezután meggondoljuk, hogy egy nagyon korai írásos nyelvemlékünkről van szó, akkor nem látszik kizártnak az a feltevés, hogy még a mai napig is érvényben levő zárt é hangunkat a XII. század végén egyszerűen a betűvel jegyezték le. A szó egyes betűinek és az ezekhez kapcsolódó hangértékeknek a vizsgálata arra enged következtetni, hogy az eredeti yja, ija eddig elfogadott átírása nem pontos. Meggyőződésem szerint helyesebb lenne az isza alakkal helyettesíteni. (Továbbá vizsgálat tárgyává lehetne tenni az ijsza és jsza alakokat is — ezek azonban elsősorban magánhangzóval történő összeolvadáskor keletkeznek; 1. Nyelvművelő Kézikönyv, Bp„ 1980. I. 872.) 1. Az y és az i írásjelek egyértelműen az i-vel (feltételesen az ij, j-vel) azonosíthatóak, ezt bizonyítják e jelek összes egyéb szövegbeni előfordulásai is, melyre jó példa afeleym. 2. Az J jelnek az sz hanggal való azonosítása már nehezebb feladat, mivel a HBK.-ben az egyes szavakon belül az sz hangot a HB. részben egyszer, a K-.ban egyszer r) jelöli. Ugyanakkor a kérdéses isa szócskán kívül csak egyetlen további esetben használja a j jelet sz-ként, a milosztben. Érdemes megfigyelni, hogy az sz hangot a szó elején a 7), Jc és az Jvj, a szón belül a t] és az J, míg a szó végén már csak a rj jelöli. Itt kétségtelenül felmerül annak a kérdése, hogy vajon a paradisumot s betűje, amit az átírások következetesen cs-ként kezelnek valóban az-e? Hiszen a magyarban meghonosodott paradicsom, * Érdekes körülmény, hogy a HBK. mint írott szöveg maradt fenn. Ilyen jellegű szövegek lejegyzése mindössze két okra vezethető vissza: 1. valaki valakit helyettesíthetett egy fontos személy temetése alkalmával, 2. valaki oktatói célzattal íratta— másoltatta le, hogy valaki megtanulhassa; hiszen ez idő tájt a halott felett elmondott beszédeket kívülről, fejből volt szokásos elmondani. ** Meggondolandó, hogy ez nem példa-e Benkő Loránd könyvében egy bekezdés erejéig tárgyalt hangváltozatra, illetve annak jelölésére:,,Mivel azonban etimologikus e helyén erősen nyílt, legalsó nyelvállású kiejtésre vizsgált emlékeink írásmódja az itt számításba vehető a-s jelöléssel sehol sem mutat (sic!), az elvi lehetőség el nem hárítása mellett az ügy e helyütt konkrét olvasati problémává nem emelhető.” (L. Benkő i. m. 107.) 90
