Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - KRÓNIKA - Zombori Lajos: A Halotti Beszéd isa értelmezéséhez
latin (paradisus) közvetítéssel a görög raxpaSeiCTOs szóból ered, és a kérdéses hang mind a latinban, mind a görögben sz-ként ejtendő. így eléggé következetlennek tűnik az a megoldás, hogy itt cs-nek olvassuk. Egyébként a cs hang lejegyzésére leginkább a c betű volt használatos, mint azt Bárczi is megjegyzi (Bp., 1982). Könnyen belátható, hogy a paradicsom szó az átvétel korai szakaszában még a latin kiejtésmódot követhette, tehát nem kizárt a paradiszom olvasat sem! Ugyancsak ezek a megállapítások vonatkoztathatók a vegyesen lejegyzett gimiicictul, gimilce túl, gimils twl stb. változatok a ma használatos gyümölcs szavunkra is, mivel az ótörökben sem cs-nek, hanem s-nek, ill. egyéb elszár- mazásokban sz-nek ejthették. A fentiekből tehát nem tűnik következetlenségnek az a megállapítás, hogy a korai írásgyakorlatunkban az s és az sz hangok jelölése még nem kötődött szigorúan egyetlen jelhez vagy jelösszetételhez, így az J jel olvasható sz-nek is. 3. A következetesen visszatérő a olvasatára fent már tettem javaslatot, vagyis a mai é megfelelhet a hajdani -a toldalékmorfémának. A jelentéstani—stilisztikai értelmezés szerint a szövegben a hiszen mind a négy helyen meggyőzően hangzik. Biztonságérzetünket fokozza még az a tény, is ha a szó eredeti alakját a hisz igéből képzett egyes számú 1. személyű hiszem alakkal helyettesítjük. Az eleddig első helyen elfogadott íme és bizony minden kétséget kizáróan nagyon megközelítik a kérdéses szó hangulati értelmét, bár az előbbinek a szövegbe történő beépítésekor bizonyos hiányérzetünk támad.Ugyanis, a „Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk:” kezdés után nem valaminek a bizonyítását várjuk — amit elsősorban az íme sugall —, hanem, érzésem szerint, valaminek a megerősítését, amit feltehetőleg a Károli Gáspártól kölcsönzött bizony sokkal jobban vissza is ad, ám etimológiailag megalapozatlan, mint ami a helyzet az íme szócskával is. Ugyanígy elfogadhatatlan a Czuczor—Fogarasi Göcsejből származtatott tájnyelvi változata:-izo, mert bár a szókezdő b módosulhat p-vé, de igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a b teljesen kiessék, ezt a bizony szó egyetlen tájnyelvi változata sem támasztja alá. A hiszen ugyanakkor egy bennünk már meglevő, akár tudatos, akár szunnyadó — talán a Bibliából merített — ismeretanyagra történő visszautalás hangulati értelmét kelti, vagyis: hiszen „por és hamu vagyunk”. Ugyanígy behelyettesíthető a hiszem is, ami természetesen hangulatilag talán egy fokkal még nyomatékosabb is származékánál. Tehát: hiszem, hogy; „por és hamu vagyunk.” Az isa további előfordulási helyein is hasonló logika érvényesül: „De mondá neki, mért ne ennék:” hiszen, „(a)ki napon eendel az(on) gyümölcstől, halálnak halálával halsz.” A másik két esetben szintén: „(A)hogy is ti látjátok szemetekkel:” hiszen, „is nem egy ember múlhatja e vermet,” hiszen, „is nem e mind ahhoz járó vagyunk.” (Idézetek: Benkő i. m. 55). Mivel a hiszen magyarázó értelemmel bír, felfoghatjuk a mondatkezdő félmondatokat úgy is, hogy kérdések, vagyis a legújabb olvasat kettőspontjai (az eredeti szöveg pontjai) helyére kérdőjeleket teszünk, amikor is a „Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk”? kérdésre magyarázatként: ’hiszen, „por és hamu vagyunk” válasz következik. Az isa szócska további érdekes okfejtésre nyújt lehetőséget. Mivel a szócska négyszer fordul elő egy olyan szövegben, amelynek az előzménye egy latin volt, ahol is az ecce csak egyszer jelentkezett, el képzelhető, hogy itt az isa tulajdonképpen egy kulcsszó és sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint pusztán jelentéstani értéke. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a tájnyelvi emlékként felfogható isa és a vele feltételezett rokonságban álló ma is ismert iszé hol használatos leggyakrabban Magyarországon. Majd ebből kiindulva meg lehetne próbálni felkutatni azt a lehetséges helyet, ahol a ránkmaradt HBK. lejegyzésre került, mivel az eddigi származtatások ellentmondóak. Szinnyei (i. m. 868. oszlop) az Őrség vidékéről tett megjegyzései meggyőzőek, különösen akkor, ha az egyéb feltételezéseket is figyelembe vesszük, miszerint a HBK. írója egy szerzetes lehetett, aki műveltségét Firenzében szerezhette. Ha ezt elfogadjuk, akkor hazánk délnyugati részén nagyon köny- nyen elképzelhető ennek a szerzetesnek a letelepedése és működése. Hivatkozott irodalom: 1. Bárczi Géza: A Halotti Beszéd nyelvtörténeti elemzése. — Nyelvészeti Tanulmányok 24. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 196 o. 2. Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti—etimológiai szótára. II. H—Ó. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. 1108 o. 3. Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980, 392 o. + 7 fotó. 4. Czuczor Gergely és Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. III. — Emich Gusztáv kiadása, Pest, 1865, 1584 oszlop. 5. Grétsy László és Kovalovszky Miklós (szerk.): Nyelmüvelő kézikönyv. I. A—K. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 1930, 1295 o 6. Mészöly Gedeon: Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. —Tankönyvkiadó, Budapest, 1956, 261 o. 7. Szinnyei József: Magyar tájszótár. I. — Horánszky Viktor kiadása, Budapest, 1893—1896, 1568 oszlop 91
