Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - SZEMLE - Olasz Sándor: A vasmozsár törője alatt (Kormos István összegyűjtött prózai írásai)

feledjük, hogy a Kormos-mű a versben koncentrálódik igazán.

Olyan összefüggő önéletrajz ez a kötet, mint az Adok nektek aranyvesszőt, Nagy László hasonló írásainak válogatása. A majdani biográfusok számára nélkülözhetetlen kiadványból kibontakozik a szociális élmények gazdagsága (árvaság, uradalmi cselédsors, külvárosi proletárszegénység), s látjuk, hogy a gyermekkor vonzása akkor is eleven, amikor más a társadalmi miliő, az egyéni felemelkedésnek is mások a prespektívái. Felejthetetlen portrét ad nagyanyja „gorkiji” alakjáról. „Mindent nagymamának köszönhetek, túl az ötvenen is az ő hatása munkál bennem” — írja. Jelképiesen jellemző motívumai vannak. Ilyen a fém hőmérőtök, mellyel a két év körüli kisfiú a lehömpölygő tehéncsordával mit sem törődve játszik. „Fiam, valaki veled játszik.” — mondta erre a történetre Füst Milán. Ez már évtizedekkel később volt, amikor a Szegény Yorick költője elmondhatta: „Fölálltam a porból, a fém hőmérőtokba verseket töltögetek.” De ugyanilyen jelképes tárgy a vasmozsár is. A mozsár, mely egyetlen tárgy a gyermekkorból, mivel a bombatalálat miatt elpusztult házból csak ez maradt meg. „szétzúzódott az a világ, / széttördelődött az a világ, / s te VAGY, hogy lássalak.”— írta Mozsár című versében. De az élethez is hasonlítható az a vasmozsár, melynek törője alatt az egyéni sors fájdalmát érezte a költő. Kormos István — miként Nagy László — a fényes szellők idején indult. Ám éppenhogy megjelent Dülöngélünk című kötete, „új jégkorszak” vette kezdetét, s a költő nem jelentkezett az „egyszólamú énekkarba”. „Én úgy éreztem magam, mint a kiskakas, amelyik egyet kukorékolt jóformán, és azonnal lecsapták a fejét.” — Kormos ezt egy tv-beszélgetésben mondta, de írásainak még jó néhány önéletrajzi eleme kapcsolódik a „hallgatás évei”-nek nevezhető életszakaszhoz. Amikor az ÉS Látogatóban . . . című sorozatában (a hatvanas években) Kormost is megszólaltatták, rezignáltan jegyezte meg: „ ... ma már elsősorban mint gyermekírót tartanak számon.” Pedig akkor már készült a Szegény Yorick, mely az első kötet után huszonnégy évvel, 1971-ben jelent meg. Közben kitűnő gyermekversek és műfordítások kerültek ki a keze alól, s a Móra Kiadóban irodalomtörténeti jelentőségű könyveket, sorozatokat szerkesztett. Hírhedt költői sikere (mint Weöresnek az Antik ecloga) vagy irodalompolitikai szerepe soha sem volt Kormosnak. „Csak” jó verseket írt, s a hetvenes években —szép csöndben, igaz, egyre nagyobb baráti—tisztelői körrel övezve — líránk élvonalába került. Nem volt ez zajos siker, erre Kormos — miként az interjúkból kiderül — nem is vágyott.

Nem csak életrajz, hanem fontos líramagyarázat is ez a kötet, hiszen ott vagyunk például a gyermekkor élményvilágánál, melyben képei gyökereznek. Kivételes élményben lehet részünk, ha a prózakötetet úgy olvassuk, hogy közben Kormos verseit is elővesszük. A nagyszülők bombatalálta házáról írja egyik versében (Aludnék): „egy volt, az is elrepült, / felleg ködszélére ült. / / Vele szállt a Medvetánc, / Weöres Medúzája, / anyám imalánca” — a merész képzettársításnak itt, Kormos prózájában magyarázatát találjuk. Említhetjük a Dülöngélünk című vers önéletrajzi elemeit is (leányanya; az apa, akiről nem is tudják, kicsoda; vénülő nagyszülők; eltűnt cimborák; a háború pusztítása ) vagy az „új jégkorszak” kezdetét jelző Testvéreket. A vasmozsár törője alatt című írásban arról beszél, hogy gyermekkorában hatalmas szobornak álmodta az óceánt. Lapozzuk csak föl a franciaországi élményekből merítő verseket, a szerelem mellett a táj — és éppen az óceán — varázsától, az álombélitől és a valóságostól tündöklenek. (Ház Normandiában, Tél Normandiában, Anne de Chartres) Ezek a prózák, interjúk ugyanúgy a költői—emberi lét, küzdelem dokumentumai, mint az Orpheus panasza, a Vonszolnak piros delfinek. Az N. N. bolyongásai című kötet verseiben is újra meg újra föltörnek a gyermekkor, az ifjúság élményei. (Kisborjak, Nagymama háza) Csak éppen mesés az átalakulás, Mézes Annusból a Profán mágiában a kódexmásoló Sövényházi Márta lesz.

Még a leginkább alkalmi írások közlésével is egyetérthetünk, mert Kormos személyiségéből örökítenek meg valamit, a kamaszos vidámságból, vaskosság és angyali tisztaság keverékéből, a gesztusokban is megnyilvánuló szuverén szellemből. Kormos „költő veit akkor is — írta Fodor András —, amikor csaknem egy évtizeden át nem írt, nem publikált lírai verset.” Az interjúk fontos vonásokat őriznek meg az emberről, háttérrajzát adják az életműnek. Ismétlések, átfedések persze vannak, de mégis kiemelődnek így az igazi élmények, személyiségmeghatározó történések. A beszélgetések vonzóereje, hogy Kormos lényeges kérdésekre „fontoskodó válasz” nélkül tud feleletet adni. A tétovaságnak nyoma sincs, a költő kiérlelt gondolatokat, eszményeket, evidenciákat közöl. S a kérdezők sem körülményeskedők, tu- dálékoskodók, Bertha Bulcsú vagy Csukás István író feladatnak fogják föl az interjút. Domokos Mátyás meg „négykezes tanulmánynak” tekinti a beszélgetést.

„A mi országunknak nincsenek Himalája méretű hegyei, de a magyar költészet tele van Himalája méretű csúcsokkal. ” — vallja Kormos, s a magyar líra nagyságának hite — akár Adyról, akár Nagy Lászlóról vagy a nála fiatalabbakról ír — szinte minden írásban megfogalmazódik. Jól tudja, hogy az irodalomban a nemzedékek arról ismerhetők föl, hogy valamiben eltérnek az előzőektől. De a kontinuitást is hangsúlyozza, s A hagyomány szerepe a fiatal magyar lírában című interjúban (készítette: Domokos Mátyás) határozottan kijelenti: ” . . . modern magyar költő csak az lehet, aki elfogadja a hagyományainkat.” Márpedig hagyományainkba a néphez tartozás, a közösségi érdeklődés és elkötelezettség is beletartozik. Kormos ún. „közéletisége” nem

80