Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - MŰHELY - Bálint B. András: „A szeretet ellen védtelen vagyok.” (A reményvesztés útja Hajnóczy Péter prózájában)
„Az ember tudattal rendelkező furcsa állat — olvashatjuk A parancs-bari. —, s ez a tudat kettőssé teszi létét. Él és látja önmagát, ahogy él. Létezik, és tudja, hogy meg fog halni. Saját életének szemlélője is. Színész és néző egy személyben. Egyik lábával a színpadon áll, s a másikkal a nézőtéren. Alapjában magányosnak és mulandónak érzi magát. Ennek a furcsa kötéltáncosnak egyensúlyoznia kell a kötélen, igyekeznie kell előrejutni, holott ugyanakkor tudja, a kötél a legváratlanabb pillanatban elszakadhat, így keletkezik a félelem. Kezdetben csendes, könnyed és vékony hangocska, amely pulzusunk verésének ritmusában egyre hangosabbá válik, s egy idő múltán, amikor a kötél már rövid lett, oly hangossá válik, hogy szinte szétrobban a fejünk, amennyiben nem tudunk segíteni magunkon szélsőséges magatartási módokkal: agresszióval vagy meneküléssel.” Hajnóczy befejezte művét s idejében elmenekült. Nekünk — maradnunk kell! FÁBIÁN ZOLTÁN 1926—1983 „Megrendültén tudatjuk, hogy Fábián Zoltán, József Attila- és SZOT-díjas író, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, Az olvasó népért mozgalom munkabizottságának elnöke baleset következtében elhunyt“. — tudatja velünk a gyászhírt az Esti Hírlap május harmadik száma. Mint írót — úgy mondják — Szabó Pál fedezte fel, bár ahogy indulását reprezentáló novelláira visszagondolunk, nem nagyon kellett őt felfedezni, csak az éles szemű, tapasztalt pályatárs szemével mindenkinél előbb észrevenni. Igényesség, tartalmas mondandó, tömörség, a legjobb hagyományokból táplálkozó realizmus: ezen írói erények jellemezték; ezen írói erények felmutatásával fogadtatta el magát. Élt 57 évet. A halálhírt tudató közleményt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége írta alá, ami az olvasó számára csak azért meglepő, mert a mai írók, mint annyi más művészeti ág művelői, hajlamosak a befelé fordulásra, a világ dolgaitól való elzárkózásra. A „kis Fábián“ más alkat volt: közösségi író-ember, kimagasló képességű szervező, az egyetemes magyar irodalom agitátora, terjesztője, megszállottja. Nehéz , s talán lehetetlen volna apostoli tetteit, küldetéseit felsorolni, mert többet volt úton, mint otthon. Tervezett, kezdeményezett, jó érvekkel vitatkozott, s kifogyhatatlan volt az ötletekben, de alázatos is a „több szem többet lát“ eszméje iránt. A látómezején kívül eső okos észrevételekre önmaga elgondolásainak nyílt és őszinte korrekciójával válaszolt. Valószínűleg e rendkívüli képességének köszönhette, hogy mindenütt otthonosan mozgott. Mozgásterein, az irodalompolitika minden fórumán partner volt: elfogadták, elismerték. Mi, a Forrás szerkesztői a Duna-Tisza közi írócsoport létrehozásában nyújtott segítségéért, országos hírűvé vált rendezvényeink megszervezésében mutatott segítőkészségéért és szubjektív okokból is emlékezünk rá: azért, mert barátunkként tiszteltük, becsültük, szerettük őt, aki 57 éves korában baleset következtében meghalt. Ittas gépkocsivezető gázolta el. Magyar írók Szövetsége Duna-Tisza-közi csoportja és a FORRÁS szerkesztősége 71
