Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Szigetség-e Domokos?
magát, de hajtja a gyermekeit is. Számára a fizikai munka az igazi, a tanulást nem tartja túl sokra. Mind az öt Németh-gyermekről volt már „előzetes képem”, persze, tanári tükörből. János esztergályos szakmát tanult Kolozsváron. Az apja hazaparancsolta, lakjon csak itthon, legyen a szeme előtt az élete és a keresete. Magyarláposon nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, beállt kőművesnek. Titkolt bánata-e az oka vagy a társaság, amelybe került, kezdi jobban érezni magát a pohár mellett, mint távol tőle . . . Zoltán igen jó fej, tanulnia kellett volna, de az apja nem engedte. Az ő társasága a műkedvelő csoport, jó társaság, tanulásra szövetkezett csapat. Tamási Áron Hullámzó vőlegényével készültek a költői vendégszereplésre. Az egyik főszereplőnek, aki az öreg Czirmost alakította, az édesapja hirtelen meghalt. Zoltán ugrott be a szerepébe. Az autóbuszban tanulta meg a szerepet, ott is próbáltak, menet közben. Költőn észre sem vették, hogy ő csak helyettesít. . . József is jól tanult, apja azonban alig várta, hogy befejezze az iskolát. Morgott is az oktatási törvényre, amiért a nyolcadik után két évig még diák maradt a fia, nem adhatta munkába... A két kisebb Németh-gyermek most iskolás, ők azok, akik „nem kereshetnek még” . . . — A feleségem most már csak itthon dolgozik. Kész a ház, van dolog benne elegendő. Egyvégtében mindig csak dolgoztunk, ahogy egybekeltünk. — Mikor volt az? — Én 23 esztendős voltam, Bori tizenhat. — Ilyen fiatalon mennek férjhez a domokosi lányok? — Mikor viszik őket. Barnás szemében pajkos nevetés. Ritkás, fekete haját végigsímítja. Arca simára borotválva. Fején műanyag sapka, bőr-utánzat, falusi gépészek „uniformisa”. A falon katonakép: Németh Zoltán egyenruhában. A szekrény tetején könyvek, a Zoltáné, akit „igen jó fejnek” neveztek a tanárai. Friss kiadványok is, egyebek között Mester Zsolt Kofypantója. A háziasszony füzetet vesz elő, a fia másolta bele Kádár József monográfiájából azt, ami Domokosról tudható. Megkérdeztem, él nélkül, hiszen nem találnék benne kivetnivalót: — A gyermekek keresete is beépült az új házba? A barnás szem felparázslik a méltatlankodástól: — Nálunk mindenki leteszi a pénzt. A Bori kezébe. Mert a feleségem a házi kasszás. De a gyermekek keresetét külön tartja. Az egyedül az övék! — Engedi, hogy el is költsék? — Ha okosan költik. — Például mire? — János, a legnagyobb fiam most készül nősülni. Ahhoz pénz kell, hogy ne kezdjék semmivel az életet. — Van-e már menyasszony? — Gergely Gyöngyi —feleli Bori asszony. — Idevalósi? — Mi eddigelé betartottuk a törvényt: domokosi csak domokosival házasodik. Hogy ismerje, kihez köti az életét. Itthon mind ismerik egymást gyermekkoruktól — veszi vissza a szót a házigazda. — Ilyenképpen alighanem rokonok is összeházasodnak, hiszen kicsi a falu — szalad felém újabb érv a szigeti élet ellen. — Legfennebb az ötödik unokatestvérek. Az már nem is rokonság. Régebb közelebbi rokonok is házasodtak, nem mondom. A vagyon miatt. De a vagyon bosszút állt. Annak a házaspárnak egyik gyermeke kicsi korában meghalt, a másik kicsit púpos lett. . . Ha igazán szigetség lenne Domokos, megkövesednének szokások, változatlan marad43
