Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Horváth Dezső: A tizedik ember

— És ha az én lányom azt találja egyszer mondani, vetnek ám neki máshol is ágyat, akkor én mit csináljak? Menjek el a lebontó hivatalhoz? Mondjam meg nekik, hogy az én lányom azért romlott el, mert maguk kitalálták, hogy én ne építhessek házat? Kiröhögnek érte. Pedig ha csak egyszer nem jön haza a lány, akkor én betehetem a fejemet a falba két tégla közé, és rárakhatom a következő sort. Lesz majd valaki, aki a törvényt is oda teszi a fejem mellé?

— A törvény nem így gondolta.

— Azért, mert a törvénynek nincs hat szép gyereke. Nekem hatszor kell végiggondolnom ugyanazt. Tegyük föl, szépen házasodik majd mind a hat. Itt maradunk mi ketten, anyukával. Eddig zsivajban éltünk, ránkszakad majd a csönd. Várnánk vissza az unokákat, jöjjenek látogatni legalább, de nem jönnek, mert a vejem meg a menyem azt mondja, megárt nekik. Legyen szíves, most mondja meg, minek éltem én akkor ezen a világon?

— Lehet, hogy a falusi házba szívesebben mennének az unokák. Egy kis kölcsönnel meg lehetne úszni.

— Maga próféta? Még nincs egy unokám se, de maga már előre tudja, hová mennének szívesen? A kölcsönnel pedig ne kalkuláljon az én zsebemre. Azt a falut nemrég tették oda, ahol van, bele a sárba, mert csak a térképet nézték. Az én házam előtt meg itt megy el a Csongrádi út, annyi busz jár rajta, számolni se tudom. Ha bejárnak a gyerekek dolgozni, ez a hely hússzor többet ér, mint a falubeli. Miért nem építették ide a falut?

— Ennyi erővel minden tanyai mondhatná, legyen ott a falu, ahol ő lakik.

— Nem jól értette. Ennek a falunak akkor kiállították már a halotti levelét, amikor fölrajzolták a térképre. Nézze meg tíz év múlva, és számolja össze, hányán költöznek el belőle.

— Most én kérdezem: Próféta maga? Jövendöl?

— Ekkora kis falu még egy iskolát se tud eltartani, és munkát se tud adni a benne élőknek. Kiesik a szórásból.

— Magát mégis megbüntetik.

— Fölírja, amit mondok? Föl meri írni? Ha én azt mondom, nyaraló lesz ez, mert lógatni akarom benne a lábomat, akkor a kutya se ugat meg. Nincs is annyi kutya, hogy minden nyaralót megugasson. Kőműves vagyok, alig győzöm építeni, annyi van mostanában. A kazán kovácsnak is, a péknek is meg a vezérigazgatónak is lehet külön háza, ha levegőre akar menni. Nem irigylem, mert aki lopta, úgyis lebukik. Ha ma nem, holnap bizonyosan. De ha én nem bolondériának építem, hanem lakni akarok benne, mert rá vagyok utalva, akkor bontsam le? A másikra adják az áment futószalagon, és rajtam törlesztenek? Mennék inkább a tanács nyakára, és sírjak reggeltől estig, hogy van hat szép gyerekem, adjanak legalább szükséglakást? Muszáj annak sírni, akinek hat gyereke van? Ha mennék, az állam biztosan megmutatná, milyen nagy szíve van, de ha nem megyek, az öklével fenyeget? Mit gondol, mennyit szabnak rám, ha fölépül?

— Azt én nem tudom, de egy biztos: nem szeretnék szabálysértési előadó lenni.

Legyen boldog a paragrafus, mert ebben a tanyában egyetlen szava meg nem görbül. Most nyitott ki a bolt, biciklivel megy el mellettem egy férfi. Pálinkásüveg dudorodik ki a zsebéből, jó nagy, a kezében pedig papirosba fogott kolbász lehet. Nádas közepén vezet át az út, oda megy be. Anyóka áll a sarkon, őt kérdezem, ki volt ez.

— Jobb, ha nem tudja, Szegény ember.

— Pálinkával?

50