Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Horváth Dezső: A tizedik ember

hasad a törvény, az egyik mindig rácsavarodik a másikra, és szorongatja. Az egyik ágnak most is Élet a neve, vagy Törvény, a másiké csak Paragrafus.

Induljunk el, igen hosszú útra megyünk.

Ha csak félig nézem meg ezt a tanyát, mondhatom viskónak is, de még putrinak is. Ebben emberek laknak? Fejjel elérem az ereszetet, fele nád, fele szalma, a teteje pedig lyukas. Bátor ember, aki ezt háznak meri mondani.

Megkerülöm, falderékig rakott kockaházat látok mögötte. Tetején az ember, csapja a maltert.

— Hát maga? Mit csinál?

— Én most, kérem szépen, megszegem a törvényt.

Fölmászok hozzá.

— A törvény nem szereti, ha sértegetik. Visszaüt.

— Nemcsak üt, de rúg is.

— Akkor meg minek kísérti? Miért nem a faluban épít?

— Ha kíváncsi rá, megmondhatom. Mindenkinek megmondtam eddig, ha kérdezte. Én csak oda építhetek, ahol nekem földem van.

— Meglátja, lebontatják.

— Maga elkésett. A papiros már itt van, hogy bontsam le.

— Mégis építi.

— Mondtam a Matyinak, a tanácselnöknek, ez a ház nem tévedésből épül, hanem előre megfontolt szándékkal. Ezt én le nem bontom, ha nagyon megijesztenek, akkor se. Akinek útjában van, jöjjön ide, essen neki. Erőszakot én nem alkalmazok vele szemben, de éjjel fölrakom, amit nappal szétdúr.

— Nem hiszi el, hogy jót akarnak magával?

— Elhinni elhiszem, de nem egy keréken forog az eszünk. Hat gyerekem van velem, a legkisebb nyolcéves, a legnagyobb lányom pedig átlépte már a huszonkettőt. Ezektől nem tudok elvenni tízezer forintot se, hogy házhelyért nekiadjam az államnak. Nem sajnálnám, mert minálunk nem drága a porta, de legalább két évet késne a ház.

— Tudja maga, hány évet várnak az emberek lakásra? Ha eddig kibírta, az a két év szinte semmi.

— Nem, ugye? Nézze meg, mi van belül! Ha egy rablógyilkost láncra verve hoznának ide két évre, a bíró, aki elítélte, elmenne utána gyónni, mert tudná, ember ellen való vétek. A rab pedig föllebbezne, mert tudja, hogy a gyilkosnak is tisztességes börtön jár. Én viszont lakjak benne a magam szabad akaratából? Élő világomban még nem bántottam senkit, engem miért akarnak bántani?

— Más szála is van ennek.

— Van hát! Lehet, hogy kibírnák a gyerekek, és nem szereznének holtig való betegséget. De itt van a lányom. Mondom, huszonkét éves. Kérjem meg szépen, csukd be a szemedet, ha egy fiú rád akar nézni, mert két év kell a házhelyre, és csak utána építhetünk? Mit gondol, ki veszi el ebből a házból? Sánta? Béna? Mit vétett az én gyerekem, hogy nem választhat kedve szerint?

— Nem sokat adnak ilyesmire a mai fiatalok.

— Nem? Biztosan igaz, amit mond. De ha csak az az egy ad rá, aki neki a legjobban tetszik? Van olyan férfi a világon, akinek ha mondja a kislány, ott áll ám az ő ágya, ahová azelőtt a csődör csurgatta a vizet, nem hervad le a csók a szájáról? Pedig az én lányom ágya az istállóban van. Jószág nincsen benne, berendeztük gyerekszobának. Tényleg ott volt a ló hátulja, ahol ő a legszebbeket álmodja. Mondjam tovább?

— Van még?

49