Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Horváth Dezső: A tizedik ember
VALÓ VILÁG HORVÁTH DEZSŐ A TIZEDIK EMBER Szeressük vagy temessük a tanyát? Hatalmas viták hömpölyögnek körülötte. Egyik vitatkozó azt mondja, szeretnünk kell, mert életre való, a másik meg azt mondja, temessük, mert eljárt fölötte az idő. Amióta tanya van, azóta tart a vita, és biztosan eltart odáig, ameddig tanya lesz. Ha jól belegondolunk, idétlen a kérdés, mert szeretteinket is temetnünk kell, ha elmennek. Temessük tehát tisztességgel, ha eljön annak az ideje. Aki azonban siet, aki időnap előtt temet, aki az elevent akarja a föld alá dugni, hajthatja akármilyen szenvedély is, az gyilkol. Megszámlálhatatlanul sok tanulmány íródott eddig a tanyákról tudós igyekezettel és tisztességes felelősséggel. Gyógyítómódokat is aján'anak legtöbbször, gyógyítani pedig a beteget kell. Beteg lenne a tanya? Olvasmányaim zöme szerint nagybeteg volt, és ma is az. Miért nem sikerült ennyi igyekezettel meggyógyítani? Rágódom rajta hosszú idő óta. Talán azért, mert radikális gyógymódok jöttek szóba legtöbbször: meg kell szüntetni a tanyát. A gümőkóros tehénre is azt mondták, le kell vágni, ki kell irtani, akkor majd nem lesz gümőkóros tehenünk. Csakhogy a tanyát nem lehet levágni, mostanáig nem lehetett megszüntetni, nem lehetett fölszámolni. Ebből arra kell következtetni, lehet ugyan beteg, de makacs. Hamar észre kellett vennem, hogy a parancsoló szó mögött is áldott jó szándék húzódott meg szinte mindig. Aki ma akarja megszüntetni a tanyát — aki még mindig meg akarja szüntetni —, az is jót akar a benne élőnek. Szándékához szívesen csatlakoznék, módszere azonban megdermeszt, mert hideg ész szülte. Nem a tanyáról, hanem a tanyán élőkről szól ez az írás, és az emberség parancsához igazodik: szeressük az élőket, ha tudjuk szeretni. Ha gondja van, segítsünk neki. Annak is, aki el akarja hagyni a tanyáját, és annak is, aki benne akar maradni. Becsüljük az embert akkor is, ha tanyai! Előveszem Erdei Ferencet, és olvasom: „Azoknak a társadalmi bajoknak és visszásságoknak, amelyeket a tanyairodalom a tanyarendszer számlájára ír, legnagyobb része nem a tanyarendszernek a következménye. Olyan általános jelenségek ezek, amelyek nem egyik vagy másik települési formának, hanem az általános gazdasági-társadalmi helyzetnek a következményei. . . Ezek általános politikai kérdések, tehát csak általános politikai segítség orvosolhatja a tanyán is ezeket a bajokat. Ha mégis tanyapolitika kíván ezeken a bajokon segíteni, az reménytelen eset.” (Magyar tanyák, 1942. 249. lap.) Súlya van ezeknek a mondatoknak, azonnal kérdés ágazik belőlük: ma is igazak? Ma sincsen külön tanyakérdés és külön tanyapolitika? Mert ha igaz, akkor össztüzet is lőhetünk, fölszámolni mégse tudjuk. Hozzánk van nőve gazdasági és társadalmi szövedékkel, nem lehet leoperálni rólunk. Tegyük el ezt a gondolatot későbbre, de ne feledkezzünk meg róla. Amikor előre megfontolt szándékkal kezdtem a tanyák között járni — a hatvanas évek elején — hazánk minden tizedik embere tanyán élt. (A népszámlálás adata 196046
