Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Varga Csaba: Szibéria keresése (útinapló)

melyen szállodánk is épült. Ez a két fenyőfa olyan közel áll egymáshoz, mintha egy fa két ágát képeznék, de az egyik gerincág rövidebb, megtört, mintha fejbe vágták volna. A két fa olyan, mint egy kitárt tenyér, egyirányba nyújtózkodó águjjakkal. A bal oldali fenyő ágai szinte csak keletre, a másiké csak nyugatra néznek;így együtt olyanok, mint egy hatalmas, átlátszó szárnyú lepke. A két fa — néhány lépés távolságról — úgy néz ki, mintha védőfátylat borítana a tóra. Ezt a két fát hosszasan néztem — s lefényképeztem — hóban, esőben, ködben, napsütésben; reggeli és esti derengésben, kék éggel a háttérben ugyanúgy, mint maszatos, szürkésbarna felhők előtt. Szibériából leginkább a fák képét hoztam haza, mint valami — egyszerre ősi és mai

— jelképet. Hogy milyen asszociációkat ébresztettek bennem ezek a fenyők? Tehetném azt, hogy nem nagyon magyarázom meg, s akkor mindenki arra gondol, amit maga lát bele ebbe a jelképbe. Az önvallomást helyettesíthetném egy sejtelmes utalással, sőt arra is van bennem indíttatás, hogy egyszerűen hallgassak. Néhány értelmezést mégis megkísérlek, de ezzel másokat nem akarok kizárni: 1. Jelkép a hiányzó Szibériára, lírai formában, 2. A legyőzhetetlen természet — ez a két fa ki tudja mióta állja a viharokat. 3. Az erősen való létezés, a sokat kibírás — és ez rímel a bratszki tenger mélyébe képzelt fenyőfára. 4. Megfoghatatlan hiány: átlátszó, áttetsző, légies, fényes, üres. 5. Valamilyen huncut kikacagás — különösen akkor, ha a havas ágakra rásüt a váratlan nap. 6. Az ember és a világ viszonya: az együtt létezés ugyan, de tagadhatatlan különállás. Tény, fájdalom nélkül. 7. Vágy a beborító, puha fátyolra, takaróra. 8. A valamikori szibériai számú'zöttek, hadifoglyok élő kopjafái emlékeztetőül. 9. Várakozás a mozdulatra, a harcra, a nagy reformokra. Várakozás az indulásra

— legelőször is haza, Magyarországra.

KAPA

45