Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Varga Csaba: Szibéria keresése (útinapló)

leimnek sem kell megüzennem, hogy hiába növelik meg a vízszintet, nem én leszek az egyetlen, aki azért is még magasabbra nő. Vagyok s vagyunk erősen, noha nem minden pillanatban, de a fontos percekben egyre többször, lebírhatatlanul. Újat akarók vagyunk szépen, mint a termőföld, bár nem mindig adunk elég termést és az árvíz vagy az aszály sem ártalmatlan. Állok a bratszki tenger partján, amint rövidesen állok a Bajkál-tó partján is, kontinensnyi távolságra szülőföldtől, hazától, s talán nem egészen véletlen, hogy itt és most elsősorban önmagam erősítésén dolgozom, mert otthon egyelőre várakozom, gyengeségem-erőm tudatában. Az útinapló persze nem egyéb, mint önkommentálás, önideologizálás, csakhogy közel sem vagyok annyira befelé figyelő, hogy ne tekintsek magamon túlra. Például a Bratszk környéki szántóföldekre.

Gépkocsiban ülve, útban a bratszki repülőtérre arról faggatom egyik új ismerősünket, hogy Szibériában mi történik a földekkel, s hogyan néz ki a mezőgazdaság tervezett modernizációja. 1981 tavaszán egyébként is ez volt az aktuális téma. Irkutszki íróbarátaink is meglepően sokat kérdeztek a magyar mezőgazdaságról, a példázattá nemesült intenzív fejlődésről, ennek gazdasági és politikai feltételeiről. A legújabb változások eljutottak idáig, hiszen az új program szerint vége a „szú'zföldtörés” romantikájának: nem a megművelendő területet kell növelni, hanem a már feltört ugar termő- képességét. Ugyanazon földön: többet, jobbat. Nem ismerek ennél haladóbb elképzelést, mindegy, hogy a világ melyik táján hirdetik meg. A termőföld is úgy becsülhető meg, ha maximális teljesítményre ösztönözzük vagy kényszerítjük jótékonyan; az emberre ugyanez igaz, csak a kényszer haszna nagyon kétséges. Megtudtuk azt is, hogy a magyar példán is okulva fokozzák a háztáji gazdaságok szerepét, egyáltalán tisztességes, szocialista tevékenységnek tartják a háztáji termelést, amelyet többek között úgy kívánnak segíteni, hogy a termelési, technikai feltételeket javítják. Milyen egyszerű és természetes újítások: a háztájiban ezentúl több állatot — tehenet, birkát, disznót stb. — lehet tartani, s ennek érdekében most már lehet legelő is háztájiként. Nekünk érthetően szokatlan volt, hogy az ipari üzemeket arra sarkallták, hogy létesítsenek saját mezőgazdasági „melléküzemágat”. Itthon a termelőszövetkezetek ipari tevékenységet folytatnak, ott a törekvés ennek éppen a fordítottja: a gyárak „másodállásban” búzát termesztenek vagy marhát tenyésztenek. Irkutszk megyében, ahol jártunk, több mint száz termelőszövetkezet dolgozik, ám a lakosságnak már csak tíz százaléka — kétszázezer — foglalkozik a mezőgazdasággal. A termőre fogott földek termelékenysége nem lehet magas, ha ennyire radikálisan kell besegíteni az ipari üzemeknek. Persze a tajga s az éghajlat nem kedvez az intenzív terméshozam-növelésnek. Egyébként ebben a megyében egy lakosra még negyven hektár erdő jut, így változatlanul nagy a szerepe az erdőgazdaságnak és egyúttal bőven van hely tajgát járni, vadászni. A bratszki erdőgazdasági kombinát évente 7,5 millió köbméter fát dolgoz fel, amelyet a „közelben” termelnek ki. Az új program abban is jeleskedik, hogy harmincezer rubel kölcsönt ígér —tíz évi visszafizetésre — mindazoknak, akik dácsát szeretnének építeni. De már a rendeletet megelőzően is szaporodtak a dácsák a bratszki tenger vagy a Bajkál-tó partján. Többen motorcsónakot, puskát és vadászengedélyt is szereztek és a rövid nyarat minél jobban kihasználva bevették magukat a tajgába. Úgy és oda, ahogy ez nekünk nem sikerült.

Már azért sem, mert most nyílt csak a szibériai ibolya, amely szintén lila virág, csak akkora, mint egy tulipán. Bratszkban megnéztük a vízierőművet, a cellulózgyárat, ám legjobban az érdekelt minket — különösen engem —, hogy milyen a szibériai ember. Erről személyesen nem sokat tudhattunk meg, bármennyire is kedvesek voltak vendéglátóink, ezért nem tehettünk mást, mint írókkal, politikusokkal, mérnökökkel beszélgettünk az itt élő emberekről. Nehéz megítélni, hogy keveset vagy sokat tudtunk meg, mindenesetre néhány megállapítás kézenfekvőnek látszott. Például az az állítás, hogy

42